Arannyal lefújt okádék: Hollywood és a képmutatás aranykora – Megnéztük a Netflix új minisorozatát

–

1927-ben Will H. Hays republikánus politikus vetette föl, hogy a stúdióknak cenzúrázniuk kellene a filmeket az erkölcs nevében. Bizottság alakult az ötlet nyomán, amely kiötlötte a Hollywood című sorozatban „Hays Code”-ként sűrűn emlegetett önkorlátozó szabálygyűjteményt, amelyet egészen 1968-ig alkalmaztak. Egy filmet akkor lehetett bemutatni, ha megszerezte a kód betartását bizonyító pecsétet. A tiltások, korlátozások közt olyasfélék is szerepeltek, mint hogy nem lehet a filmben „faji keveredés” (szó sem lehet tehát különféle bőrszínű emberek szerelméről), meztelenkedés, szexuális „perverzió” (idesorolták a homoszexualitást is), káromkodás, egyházkritika vagy fehérek rabszolgaként ábrázolása, a bűnösöknek pedig el kellett nyerniük méltó büntetésüket a film végén.

Az alkotókat nemcsak a filmjeikben korlátozták, hanem a magánéletben is kőkemény szabályoknak kellett megfelelniük, ha a hollywoodi filmiparban akartak érvényesülni, hisz a mozi hatalom, formálja a közgondolkodást. Az „erkölcsösség” látszatát mindenáron fenn kellett tartani, akár kényszerházasságok és -abortuszok árán is (egyedülálló színésznő nem szülhetett).

És miközben a nyilvánosság előtt mindenkinek példásan kellett viselkednie, a háttérben virágzott a prostitúció, a drogkereskedelem (a színészeket a stúdiók is előszeretettel gyógyszerezték), a már befutott sztárok és filmes mogulok pedig medencés orgiákon szemlézték a fiatal tehetségeket, akiket az ügynökeik nemcsak képviseltek, de futtattak is.

A filmgyártás atyaúristenei

A Hollywood című, nemrég bemutatott minisorozat azt tárja az utókor szeme elé, mi volt a legendás csillogás mögött, és milyen árat kellett fizetni a hírnévért. Teszi mindezt úgy, hogy fikciót kever valósággal.

A helyszín, az ACE Studio, képzeletbeli ugyan, de pontos mása a korabeli tesóknak. A vezetőnek teljhatalma van, parancsol a rendezőnek, a producernek, a forgatókönyvírónak, a színészeknek, az összes munkatársnak, akiket szigorú szerződés köt munkaadójukhoz. A vezető dönti el, melyik forgatókönyvből lesz film, hogyan kell esetleg átírni, ki legyen a főszereplő, ki a rendező, kell-e részeket kivágni, hozzáforgatni. A film szempontjából a producer fontosabb ember volt, mint a rendező. Alkotó volt ő is, nem csak pénzszerző, övé volt az utolsó vágás joga, azaz a közönség elé az került, amit ő jóváhagyott (hacsak a stúdió vezetője és a Hays-kódex cenzorai keresztbe nem tettek).

Tehát ebben a képzeletbeli, de nagyon is valóságos hierarchiájú, működésű stúdióban játszódik a történet, amelynek lényege, hogy néhány fiatal művész csinálni akar egy filmet, ám ehhez rengeteg akadályt kell legyőzniük, elsősorban előítéletekkel, diszkriminációval, fajgyűlölettel kapcsolatosakat.

Színes bőrűek nem játszhattak csak kurtizánt vagy cselédet

A karakterek egy része, mint már említettem, valós személy: feltűnik például az egyik mellékszerepben Hattie McDaniel (Queen Latifah) alakja, ő volt az első fekete bőrű színésznő, aki Oscar-díjat kapott. Mégpedig 1940-ben, Mammy szerepéért az Elfújta a szélben. Tökéletes korrajz, ami vele történt az Oscar-gálán. McDaniel az előcsarnokban ragadt, mert a partinak otthont adó szálloda szabályzata alapján nem léphetett be a nagyterembe.

A díjat azért átvehette.

McDaniel egyébként élete során körülbelül hetven, a Mammyéhoz hasonló szolgaszerepet játszott el, ő volt a filmek örök cselédje. Az őseihez képest magasra jutott, de soha nem lehetett egyenlő a fehér színésznőkkel.

Aztán ott van Anna May Wong (Michelle Krusiec) karaktere, aki a való életben is parkolópályára került a származása miatt, holott ragyogó tehetség volt. A filmben „elmondja”, hogy egy nő, aki úgy néz ki, mint ő, kizárólag szexuálisan túlfűtött, ópiumfüggő kurtizánokat játszhat el vagy pedig veszélyes távol-keleti csábítókat, bajkeverőket.

A film sztorijához képest a valóságban Anna May Wong elmenekült Hollywoodból, Európába költözött, és itt sztár lett, saját kabaré-előadása volt, játszott filmekben és színdarabokban.

Sokkal tragikusabban alakult a sorsa annak a színésznőnek, akit Peg Entwistle-nek hívtak, és a Hollywood sorozat középpontjában az ő életéről szóló film áll. Entwistle arról vált híressé, hogy 1932-ben leugrott az ikonikus Hollywood felirat H betűjének tetejéről. Tettének oka az volt, hogy amikor végre szerepet kapott egy filmben, ami oly sok kudarc után nyitánya lehetett volna egy sikeres karriernek, kivágták a jelenetét, mert karaktere az erkölcsrendészet szerint leszbikusnak gondolható.

Entwistle tehát létezett, ahogy az ő afroamerikai alteregóját alakító Camille Washingtonnak (Laura Harrier játssza) is van eredetije, egyből kettő is: Lena Horne és Dorothy Dandridge. Gyönyörűek voltak, és tehetségesek, az alkotók pedig eljátszottak a gondolattal, mi lett volna, ha ezek a nők igazi lehetőséget kapnak.

A valóságban Horne, amellett, hogy hollywoodi szerződése volt, dzsesszénekesnő is volt, és elszánt polgárjogi aktivista. Ám a filmezés terén megmaradt a „race movies” sztárjának, azaz olyan filmekben játszhatott, amelyeket eleve a színes bőrű lakosságnak készítettek, illetve musicalekben kapott szerepet, amelyekből kivágták a jeleneteit, amikor déli államok mozijaiban vetítették a filmet.

Dandridge, a másik modell, egy csomó súlytalan szerep után eljutott 1954-ben egy Oscar-jelölésig a Carmen Jones című filmmel. Ő volt az első afroamerikai színésznő, akit főszerepért jelöltek (nem kapta meg). Sajnos nem élvezhette sokáig a sikert: 42 éves korában meghalt drogtúladagolásban.

A nők bálványa, akit az ügynöke molesztált

Rock Hudson karaktere (Jake Picking) az egyik központi figurája a Hollywood című sorozatnak. Ő nemcsak hogy létezett a valóságban, de sikerült is neki az, ami említett kolléganőinek nem: pompás karriert épített az ötvenes–hatvanas években. Több mint hatvan filmben játszott, ám egész életében titkolta homoszexualitását: ez volt a siker ára. Még meg is nősült felsőbb utasításra, hogy a pletykákat cáfolja. 1985-ben azonban (59 éves volt ekkor), kiállt a világ elé az AIDS-diagnózisával – akkor már csak pár hónapja volt hátra.

Henry Willson, Hudson ügynöke is létezett (Jim Parsons játssza lenyűgözően), sőt, ő volt kora homoszexuális Harvey Weinsteinje. Miközben egyengette többek közt Hudson pályáját, folyamatosan zaklatta. A sztár húsz éven át képtelen volt megszabadulni tőle, mert Willson nemcsak a stúdiókban volt bennfentes, hanem sok szállal kötődött a maffiához is, tehát Hudson nem csupán a karrierjét kockáztatta volna a szakítással, de az életét is. 

Hollywood legmenőbb kerítője

A sorozat egyik legszerethetőbb karaktere, a Dylan McDermott alakította Ernie is valós személy, Scotty Bowers volt az igazi neve, fiúkat és lányokat közvetített Hollywood sztárjainak, és kalandos életéből könyv és dokumentumfilm is készült. Az egykori tengerészgyalogos színésznek készült, de végül nem a nézőket, hanem a filmgyártókat boldogította. Egy benzinkúton, ahogyan a filmben is láthatjuk, szolgálta ki kuncsaftjait, állítása szerint ő hozta össze például Cary Grantet és Rock Hudsont (utóbbi akkor még selyemfiú volt). De büszkélkedett azzal is, hogy Laurence Olivier és Vivien Leigh is állandó kliense volt, akárcsak Katharine Hepburn, akit több mint százötven nővel hozott össze, Gloria Swanson, sőt még VIII. Eduárd, a lemondott brit király is. De Bowers nem pusztán „a” strici volt a sztárok szemében, barátkoztak is vele, például a rendező George Cukor.

Bowers pedig sosem szégyenkezett munkája miatt, sőt büszke volt rá. Egy biztos, hogy semmivel sem volt romlottabb figura a kor erkölcscsőszeinél, akik emberek millióit kényszerítettek titkolózásra, szégyenkezésre vagy származásukból adódóan örök kispadra.

A sorozat egyik alkotója: Ryan Murphy (Ian Brennan a társa) azt nyilatkozta a Time-nak: „Úgy döntöttem, hogy teremtek egy alternatív Hollywoodot, és benépesítem valós alakokkal, meg olyanokkal, akik lazán emlékeztetnek olyan személyekre, akik léteztek egykor.” És még azt is hozzáteszi, hogy a film nem azt mutatja meg, hogyan működött akkoriban a filmipar, hanem azt, hogyan kellett volna működnie.

Kurucz Adrienn

 

Forrás: ITT és ITT