Értékes-e a könnyen elérhető művészet? – Elolvastuk Rupi Kaur új verseskötetét
Ha azt mondom, hogy egy Instaköltő új kötete jelent meg, megvennéd? És ha azt mondom, ötmillió példány fogyott el belőle világszerte? Az Instagram-költészetről és annak nehézségeiről már olvashattatok ITT, ezúttal Rupi Kaur új kötetéről lesz szó. Bárdos Kata Kincső ajánlója.
–
„itt állok
az áldozaton
amit milliónyi nő hozott meg előttem
és azt gondolom
mit tehetnék én
hogy ez a hegy magasabb legyen
és az utánam jövő nők
messzebbre lássanak”
(örökség)
Ez a vers minden feminista nő jelmondata lehetne. A társadalom által okozott károk, a sebek a nők lelkén mind nem számítanak akkor, amikor egy másik nőt kell segítenünk. Sokszor talán elfelejtjük ezt, mert a versengés, a rivalizálás nem áll le addig, amíg sokan nem mondjuk azt, hogy: állj! Rupi Kaur a költészetével emlékeztet minket erre.
Az indiai költőnő csupán huszonhét éves, de már minden idők egyik legnépszerűbb költőjeként emlegetik. Jelenleg 3,8 millió követője van az Instagramon. Első kötete, a Tej és méz (milk and honey) 2014-ben jelent meg, először magánkiadásban, majd egy Instagram-botrányt követően (amiben a menstruáció természetes jelenségére hívta fel a figyelmet) egy nagy kiadó is felfigyelt rá. Mára több mint ötmillió példány kelt el belőle, és harminckilenc nyelvre fordították le az eredetileg angol nyelven írt verseket.
A női önelfogadás bibliája
A nap és az ő virágai (the sun and her flowers) Magyarországon csak most novemberben jelent meg. Öt fejezetre tagolódik, és ez már önmagában sokat elárul a benne megjelenő témákról is:
- hervadás
- elhullás
- gyökerezés
- növekedés
- virágzás
Egy virághoz hasonlítja az ember életét, ami időről időre megújul, tündöklik, majd elhal.
Tematikájában és formájában is folytatása ez a kötet a nagy sikereket elért Tej és méznek. A rövid formátum dacára a versek témái egyáltalán nem habkönnyűek: a nőiség, a család, a szerelem, a vágy, a nők helyzete, az önelfogadás jelennek meg bennük. Fontos elem a bevándorlónők helyzete és társadalmi élményei is, hiszen Kaur négyéves volt, amikor a szüleivel Kanadába emigrált.
Persze azért érezhető némi különbség is a két kötet között. Például az, hogy mennyire más családképet, anyaképet és apaképet kapunk: míg az első kötet a fájdalmas pontokat, a nehezen megélhető kapcsolatokat dolgozta fel, addig a második a hálát, a tiszteletet, a „gyökerezést” hivatott a versek szintjére emelni. Már az első oldalon olvasható köszönetnyilvánításból kiderül, hogy egy sokkal komfortosabb világba vezet be minket a költő: a szüleinek és testvéreinek ajánlja a könyvet. Érezhető az is, hogy a második kötetben a lírai én sokkal stabilabb lelkiállapotból szól hozzánk.
A feldolgozás, a származáson való töprengés, az élmények és emlékek rendszerezése A nap és az ő virágai – egy album, amibe szívesen néz bele az ember.
A kötet megjelenése egyébként izgalmasan ellentmondásos. A borítón a kötet címe és a költő neve is kisbetűkkel szerepel, nem hivalkodik, mégis pozicionálja és megkülönbözteti magát. Külsőleg is nagyon diszkrét és szép a magyar kiadvány: puha borítású, matt fényű könyv, melynek fogása elegáns, sima; ezzel a többi verseskötetünktől is elhatárolja magát a polcon. Még közelebb érezhetjük magunkhoz azáltal, hogy Kaur maga illusztrálja a verseit. Az egyszerű rajzok pedig sokat hozzátesznek az értelmezéshez és az élményhez, például az alábbi versnél, ami a gyakran megjelenő önelfogadás témájához készült:
Magyarul:
„nézz végig a testeden
suttogd
nincs otthon hozzád fogható
- köszönöm”
A bevándorlónő tematikája:
„áldás
olyan színűnek lenni, mint a föld
tudod-e hányszor
néznek a virágok az otthonuknak”
Persze az illusztrációk, a gondosan szerkesztett Instagram-profil, és felolvasó estek is mind egy személyes brand építésének elemei is.
Egy biztos: a könyv olvasása közben valahogy megszűnik tér és idő.
Csak a millió kapcsolódási pontra koncentrálunk, amit fiatal nőként megtalálunk a szövegekben, például a több különböző szerelemélményekben. Az összes vers az általánosító lózungok és kimunkált, személyes tapasztalatok között egyensúlyoz. Valamikor jobban sikerül, valamikor kevésbé, de nem lehet azt mondani, hogy az Instagram formátuma tenné értéktelenebbé őket, mert valószínűleg, ha Ady ma élne, ő is posztolna az Instára, meg az összes termékeny költő, aki elismerésre, szeretetre vágyik. Épp csak akkor még nem volt adott ez a felület. És kár volna tagadni, hogy az irodalom válságában az egyik leginkább fenntarthatónak tűnő megmutatkozási felület épp a közösségi média.
Kaur és költészete semmivel sem kevésbé értékes, mit a mi Simon Mártonunké, aki a Polaroidokban egy formátumában hasonló, szerkesztésében nyilván teljesen más vonalat követett. Mindkét szerző lírájának fontos eleme, hogy könnyen elérhető, és csupán a véletlen műve, hogy néhány év eltéréssel születtek a könyvek, így Kaur az Instagramon, míg Simon még olcsó lapokon adta a Z generációsok „kezébe” a költészetét. Csak épp Kaur verseit fordítani kell magyarra, és nem feltétlenül szerencsés, hogy ezt épp egy férfi (Kamper Gergely) tette meg mindkét kötete esetében.
Az olyan speciális női témák, mint a testképzavar, a szőrtelenítés vagy a pubertáskorban megnövő mellek nem igazán autentikusak olyan valaki fordításában, aki nem élhette át ezeket – ennek ellenére persze születtek nagyon jó fordítások is, máskülönben nem lenne hazánkban is népszerű a kötet.
Új műfaj?
Lényegében az történt, hogy mivel a multimédiás eszközeink napról napra fejlődnek, az új felületek pedig új műfajokat szülnek, ez magával von egy sor új problémát is. Mert hát, milyen műfaji hagyományai vannak például az Insta-költészetnek? Hol húzódik a határ a klasszikus versek és az Instagramon megjelentek között? Időtálló lesz-e az utóbbi? És van-e annyi az egyik legnépszerűbb művelőjében, Rupi Kaurban, hogy kötetről kötetre újat tudjon mondani?
Az utolsó kérdésre mindenesetre megkísérlem a választ: A nap és az ő virágai nem újdonság, nem köt le úgy, mint az első kötete, sőt, egész más képet fest „az élet nagy dolgairól”, de ez nem baj. Elégedjünk meg annyival, hogy egy indiai-kanadai költő képes megszólítani egy egész generációt a világ összes pontján. És azt üzeni nekünk, hogy a költészet nem halott – ami mindenképpen jó hír.
Bárdos Kata Kincső
Kiemelt kép: Getty Images/Jeremy Chan