Amikor tavaly a – hosszú idő után eddig úgy fest, utolsónak nevezhető – Victoria's Secret Fashion Show nyitószámaként felcsendült A legnagyobb showman híres betétdala, a This is me, akkor elmosolyodtam. A filmben a dalt Keala Settle énekli, és arról skandál, hogy nem fog többé elbújni csak azért, mert nem olyan, mint a többi ember. Igenis joga van megmutatni magát, még akkor is, ha nőként szakállas, vagy nem pompás alkatú, és – kézen fogva sorstársait – arról énekelt lenyűgözően, hogy így, ahogy vagyunk, ahogy megszülettünk, fogadjanak el minket. 

Most már értitek, miért megmosolyogtató ezt a zseniális számot épp a Victoria’s Secret divatbemutatón hallani? Vagy arról van szó, hogy ennyire nagy fricskát akartak mutatni a népnek, vagy tényleg ennyire sekélyesek (ahogy sokan vélik), és azt hitték, ennyi elég lesz azoknak, akik háborognak a márka nem túl nyitott gondolkodásmódja miatt. Hiszen hallhatja mindenki, miről szól ez a dal!

…A lyányok angyalok…

A show maga 1995 óta, azaz több mint húsz éve a legsikeresebb bemutatónak számított, dollármilliárdokat költöttek el rá. Ez volt a modellkarrier csúcsa – aki ide bekerült, annak onnantól kezdve vastagabb tollal írták a szerződésein a számokat. Olyan szupersztár modelleket adott a világnak, mint Heidi Klum, Tyra Banks, Gisele Bündchen, Miranda Kerr, de Ebergényi Réka, Mihalik Enikő és Palvin Barbi is végiglejtett már a kifutóján (egyébként ők is hírességnek számítanak ebben a szakmában).

Így festettek az angyalok 2005-ben

A húgommal minden évben remegve vártuk a show-t, imádtuk a színes-szagos jelmezeket, a fantasztikus karaktereket, a szuper fellépőket, mert amúgy ki ne szeretne szép, kisportolt testeket nézegetni? Aki elfordítja a fejét az ilyesmitől, az álszent vagy hazudik. A show-n sokáig csak egészségesen kisportolt alakú nők vonultak. Én majdnem az összes bemutatót láttam, és az első évtizedben tényleg nem voltak túlkapások a női vonalakban, nem tűntek csontsoványnak. Nagyon szépek, csinosak, és őrülten szexisek voltak. Tényleg egyfajta álmot testesítettek meg világszerte, ami azt üzente: igen, ilyen angyalok is születnek erre a földre, és mennyire jó már nekik, hogy ezekkel az adottságokkal rendelkeznek. Tapsoljuk meg őket szépen, aztán menjünk a dolgunkra. 

Victoria's Secret modellnek lenni valóban álom volt

Nagyon kevesek kiváltsága, akik a legszerencsésebbek voltak a génlottón. Lehet azt mondani, hogy nekik még megszületni se volt nehéz, mert aki ilyen gyönyörű, annak az élete is könnyű, de azért modellnek lenni nem csupán játék és mese – rengeteg meló is van ezekben az alakokban. Lemondás, sport, egészséges étrend, önkontroll, józanság, pihenés és végtelen castingok sorozata. Arról nem is beszélve, hogy maga a modellkedés kőkemény munka, nem kevés erőt, energiát és kitartást igényel.

Később mégis egyre több botrány alakult ki a márka körül.

Amikor közelebb ment hozzá az ember, megtapintotta és megszagolta, akkor látta, hogy több szempontból is erősen foghíjas a brand

Emlékszem, amikor először mentem be Londonban egy VS boltba, fejbe csapott a vattacukorszagú gőz, és a szemüvegemen élesen megtört a hamis kristálylépcsős üveg. A márka az angyalszárnyak és a nagy felhajtás nélkül inkább hasonlít egy újgazdag, elkényeztetett lánygyerek apu által megvásárolt otthoni vidámparkjára – a túllogózott, túlcsicsás darabok semmiképp sem kifinomult ízlésről vallanak.

Ez a márka egy iszonyat jól felépített giccsparádé

Csak amíg ámultam a tűpontos show-n, addig eszembe se jutott jobban szemügyre venni, miket is árulnak. És persze a legrosszabb pont, hogy egyáltalán nem hajlandók L-es méretnél nagyobb darabokat gyártani. Sokszor még én is bajban voltam a melltartó választásánál, pedig nem rendelkezem átlagon felüli méretekkel, viszont a modellekhez képest mindenképpen plus size-nak számítok. 

Aztán, ahogy az elmém tágult, és a show-t is másmilyen szemmel vizsgáltam, megértettem, hogy ez a fajta felső egy ezrelék, akiket nevezzünk VS-angyalnak, inkább erősíti a híres-hírhedt lánykolikból ismeretes klikkesedést, hogy „Nézd, haverom, itt vonulnak a jó csajok, akik közé te soha a büdös életben nem fogsz bekerülni”, és még a klikken belül is klikkesednek, mert attól, hogy VS show-n vonulhat valaki, még nem kap automatikusan angyalszárnyakat. Igazi Vicotria's Secret angyallá csak a legszebbek, a hibátlanok válhatnak. 

A márkát az a kritika is érte, hogy sokáig csak túlnyomórészt fehér bőrű modelleket alkalmazott, ami persze az utóbbi években fellazult, és sok színes bőrű modell is lejtett a kifutóján. De az egyensúly sosem teljesült maradéktalanul. 

Rengeteg pletyka szólt arról is, hogy milyen kemény diétával sanyargatják magukat a manökenek a show előtt, mennyi edzésen kell részt venniük, a show napján pedig már már nem is ihatnak, mert csak úgy lehetnek igazán szálkásak. (Ezek persze csak mendemondák, senki nem bizonyította az igazságtartalmukat.) Az viszont tény, hogy Heidi Klum a szülése után két hónappal már ott volt az egyik show-n, méghozzá hibátlan alakkal.

Nagy vihart kavart továbbá a Love my body kampányuk, ami az utóbbi évek body positivity-kampányaira próbált reagálni, és a női test sokszínű szépségét ünnepelte. A Love my body VS kampányfotóján azonban egytől egyig ugyanolyan karcsú és pimaszul csinos nő szerepelt, azt üzenve, hogy kizárólag ez a fajta karcsúság a vonzó, ne is próbálkozz mással. 

Aztán tavaly robbant az igazán nagy bomba

A márka azóta leköszönt ex-marketingigazgatója, Ed Razek azt nyilatkozta, hogy egy transznemű modell nem való a VS kifutójára, ahogyan plus size modell sem. Ez akkora felháborodást keltett, hogy bocsánatot kellett kérnie, idén augusztusban pedig le is köszönt a posztjáról. Ezzel egy időben a márka szerződtette egy reklámkampányához az első transznemű modellt. 

A Victoria's Secret óriási sikert tudhat magáénak, csak azt nem vette észre, hogy csúnyán eljárt felette az idő.

A női test tárgyiasítása már nem menő, egészen más szelek fújnak mindenfelől, és ezt nem észrevenni súlyos hiba.

Nem menő nem elfogadónak lenni, nem menő kizárni egy hatalmas vásárlói réteget, amely az L-es méret felett tud csak ruhát viselni, és nem menő azt hirdetni, hogy a test csak egyféleképpen lehet szép. 

A VS nem vette észre, mekkorát tudna dobbantani, ha együtt lüktetne a világ változásával. Bár a divatipar valójában eléggé zárt továbbra is, ahol lassabban indulnak be a folyamatok, de egy vezető márkának becsuknia a fülét, bezárni a szívét, és lehunyni a szemét, az felér egy öngyilkossággal. 

Idén tehát nem tartanak divatbemutatót. A tavalyi show nézettsége is sok millióval visszaesett. Az új vezetőség most azon dolgozik, hogy teljesen újrafogalmazza a kommunikációt. Ennek első jele, hogy leszerződtetett egy transznemű modellt, de van még mit tenni a VS háza táján. Én pedig szurkolok, hogy jövőre ismét annyira várjam a december elejét, mint tíz évvel ezelőtt.

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/ Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic