„Nem öltem meg Samanthát, csak elengedtem” – 6 dolog, amit a Szex és New York kedvenc karakterétől megtanultam

–

Bár Cattrallt az 1998-tól 2004-ig futó HBO-sorozat tette világszerte ismertté, számtalan más sorozatban és filmben is játszott. Jelentős és közkedvelt alakítása azonban mégis csak Samatha Jones karaktere lett. 

Mi, nézők, pláne a sorozat rajongói pedig szeretjük azt elképzelni, hogy a karaktereket megformáló színészek (pláne, ha barátokat alakítanak), az életben is szoros viszonyt ápolnak egymással. Láthattunk ilyet például a Jóbarátokban (Jennifer Aniston és Courtney Cox az életben is a legjobb barátnők), vagy a nemrég véget érő Agymenőkben, ahol a szereplők az életben szintúgy nagyon szoros kapcsolatban vannak egymással. De talán ez óhatatlan is, hiszen, amikor éveken keresztül a kollégáiddal töltöd együtt a legtöbb időt, amikor egybeforrsz a szerepeddel, amit eljátszol, az közben valamilyen szinten (érzelmileg biztosan) valósággá válik. 

Kim Cattrall és Sarah Jessica Parker között viszont híres-hírhedt lett a rossz viszony, amit nem is nagyon rejtettek véka alá. 

„Anyukám ma megkérdezte tőlem, mégis mikor hagy már békén az az álszent Sarah Jessica Parker? A folyamatos érdeklődésed fájdalmas emlékeztető, hogy igazából mennyire kegyetlen voltál, és vagy ma is. Hadd tisztázzam, (ha még nem tettem volna). Nem vagy a családtagom. Nem vagy a barátom. Szóval most utoljára leírom neked: ne használd ki a tragédiánkat annak érdekében, hogy visszaállítsd a jó kislány imidzsed” – írta tavaly Kim egyik Instagram-bejegyzésében, miután SJP részvétét fejezte ki egy nyilvános üzenetben, Kim testvérének halála miatt. 

Két évvel ezelőtt pedig Piers Morgan műsorában beszélt bővebben arról, miért nem lesz folytatása (legalábbis vele nem) a Szex és New Yorknak (Cattrall nem írta alá a mozifilm harmadik részét), illetve arról is, hogy tulajdonképpen a sorozat miatt nem vállalt gyereket. (Elmondása szerint akkor volt negyvenéves, amikor kezdték a forgatásokat, és annyi időt vett el az életéből, hogy lemondott a gyerekvállalásról.)

„Nem öltem meg Samanthát, csak elengedtem. Esküszöm, soha többé nem fog visszatérni. Számomra ennek a fejezetnek vége van, és ezt minden sajnálkozás nélkül mondom.”

Számomra (és azt hiszem sokak nevében beszélek), Samantha Jones meghatározó volt a nőkről alkotott véleményformálásban, és még nagyon sok tekintetben, amit ennek a karakternek, és végtére Kim Cattrallnak köszönhetünk. 

Mondom, nekem miért fontos Samantha Jones:

1. „Szeretlek! De magamat még jobban.”

Mondja ezt Jones az egyetlen hosszú kapcsolatának végén, egyfajta szakító üzenetként a világszép pasijának. 

Tűnhet ez az üzenet önzőnek, vagy egoistának, de számomra egy kulcsfontosságú mondat, amit egy életre megtanultam. Ugyanis szerintem soha nem lehet annyira fontos a másik, hogy magunkat elveszítsük a kapcsolatban. Soha nem lehet annyira szeretni valakit, hogy közben magunkat elfelejtsük tisztelni és becsülni. És nem azt mondom, hogy a kettőt egyszerre nem lehet, mert lehet, bár kétség sem fér hozzá, hogy nem egyszerű mutatvány. 

Éltem olyan kapcsolatban, amelyben már nem tudtam, hol végződöm én, és hol kezdődik a másik. Ahol az életem és a vágyaim háttérbe szorultak. Pontosabban: mindketten a másik vágyait és életét éltük. 

Nem mondom, hogy ez válóok, azt sem, hogy nem lehet visszahozni, de nagyon nem egyszerű. 

Egy biztos: örök érvényű igazság, hogy soha többé nem fogom feladni saját magam semmilyen körülmény között.

2. „Figyeljetek! A nagy Ő egy illúzió. Kezdjétek el élni az életet!”

A Nagy Ő tényleg illúzió. Pont.

Nem mondom, hogy nem létezik, de az is biztos, hogy nem úgy, ahogyan mi azt elképzeltük. Pont.

Várni valamiféle illúzióra, egy olyasvalakire, aki nem is létezik, pontosabban nem úgy, ahogyan megjelent a csillámporos álmainkban pedig hatalmas önbecsapás. 

És mondhatnám most is, hogy biztosan vannak kivételek, viszont itt jön a klisé: a kivétel mindig erősíti a szabályt.

Szóval Samatha Jonest megerősítve, jobban jártok, ha felépítitek magatoknak az önálló, független, egyedül is boldog életet, míg vártok arra, hogy jöjjön a herceg a hófehér paripán, és ellovagoljon veletek a giccses naplementébe.

3. „Ha érdekelne, hogy a többi hülye csaj mit gondol rólam, sosem lépnék ki otthonról.”

Ezt a tételt úgy pontosítanám, hogy ha érdekelne, hogy bárki mit gondol rólam, akkor sosem lépnék ki otthonról. 

Az életben kábé egymilliószor okozott már fejfájást és igazán borús napokat az, hogy az emberek megmondták, milyen vagyok, milyennek kellene lennem. Voltam már csúnya, kövér, tehetségtelen, kurvás, nem is csinos, idióta, hülye, buta, semmilyen… És ezerszer voltam ezektől szarul. 

Aztán rájöttem, olyan sose lesz, hogy mindenki szeresse azt, amit leírok vagy teszek. De azt is megtanultam, hogy mindenkinek lesz véleménye róla. 

És arra is rájöttem, olyan sohasem lesz, hogy mindenki szépnek és csinosnak tartson. Viszont ha én teszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, akkor pont nem fog érdekelni, másoknak tetszem-e. 

Ezeket a terheket letenni pedig hatalmas szabadságot adott.

Ma már csak azok véleményét hallgatom meg, akik tényleg fontosak a számomra, akikre felnézek az eszük és a tudásuk miatt. Rájuk figyelek, és tőlük tanulok. Folyamatosan. A többi meg nem számít. 

4. „A normális félúton van az elvárásaid és a lehetőségeid között.”

Jó kis mondat. De mit is jelent? Mi az, hogy normális? És tényleg arra vágyunk? 

Alaposan ismerem már az elvárásaimat, pontosan annyira térképeztem fel őket, hogy megértsem, az egészet hagynom kell a francba, el kell dobnom őket. Mert semminek nem állhatok neki úgy, hogy elvárásokat támasztok feléjük. Helyette inkább azt nézem: ebből vagy abból mit tanulhatok, hogyan tudom ott kamatoztatni magam, és nem utolsó sorban, képes vagyok-e nemet mondani arra, amiben nem érzem jól magam. 

Az elvárások eddig mindig megnehezítették a dolgomat a munka és a magánélet terén is. Viszont amióta lehetőségekként és visszautasítható ajánlatokként tekintek rájuk, sokkal egyszerűbb az életem. Megtanulni nemet mondani pedig hatalmas felszabadulás. Nem ment könnyen.

A normális pedig… nos, azt mindenki értelmezze a maga ízlése szerint. Felejtsétek el a konvenciókat!

5. „Egy pasi ugyanolyan könnyen dobhat, ha az első randin fekszel le vele, mintha csak a tizedik után.”

De egy nő is.

Amit Samatha Jonestól megtanultam, hogy sose szégyelljem magam a saját szexualitásom miatt. Jogom van ahhoz is, hogy ugyanúgy és ugyanannyiszor élvezzem a szexet, mint egy férfi. 

Rég lejárt annak a kora, amikor az az ócska lakat és zár hasonlattal élő poén még ül, amiben azt fejtegetik, ha van egy lakatod, amit minden kulcs nyit, hát, az nem egy túl jó lakat. De ha van egy kulcsod, ami minden lakatot nyit, na, az már azért elég vagány. (Jajj!)

Jones úgy határozta meg önmagát, hogy sosem fogja szégyellni a szexualitását, azt, hogy mennyi szeretőt milyen módon fogyasztott el. Nem kívánt monogám kapcsolatban élni, és vállalta minden porcikáját úgy, ahogy van. Persze érték őt is atrocitások a kétezres évek New Yorkjában, és meglehet, mi ettől még most, majdnem húsz évvel a sorozat után is jócskán le vagyunk maradva, de én akkor is azt mondom minden nőtársamnak, úgy éljen és azt tegyen a saját testével, ahogy az neki jólesik, mert ehhez minden joga megvan.

6. „Még ha fáj is, jobb egyedül lenni, mint megjátszani magad.”

Erről már többször írtam, de most is kikívánkozik belőle,, mert azóta is több alkalommal előfordult, hogy mások lesajnáltak, amiért épp nem élek párkapcsolatban. 

Nem kell sajnálni, köszönöm, remekül vagyok. 

Nem, nem azért mondom, hogy jól vagyok, mert áltatom magam. 

Igaz a mondás, hogy nem mindenki magányos, aki egyedül él, viszont párkapcsolatban is érezheted magad magányosnak (Nekem már kijutott mindkettőből.)

Jelenlegi helyzetemben elmondhatom magamról, hogy pontosan tudom, merre tartok, mit akarok az életemtől, kik azok, akikre számíthatok, kiktől tanulhatok, kik szeretnek és kiket szeretek.

Pontosan tudom, ki vagyok, milyen vagyok, ismerem a hibáimat, a démonjaimat, az erényeimet, a testem pontos működését. Tudom, mi tesz boldoggá, mi idegesít fel, és bármikor fogom magam, és odébbállok onnan, ahol már nem érzem jól magam, vagy nem tesz hozzá semmit az életemhez. Nem várok sajnálatot, sem megértést, sőt, még együttérzést sem. Mindenki, aki most körülöttem van, annak helye van az életemben, és ha nem így lesz, akkor ezt jelezni fogom nekik. 

Szóval Samatha Jones örök érvényű, még akkor is, ha több mint húsz évvel a sorozat indulása után talán már sokkal árnyaltabban lenne megírva ez a karakter. Az a generáció, amiben én felnőttem, rengeteget kapott tőle. Én mindenképpen. 

Isten éltesse az őt megformáló színésznőt, Kim Cattrallt a 63. születésnapján!

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Szex és New York 2. (Home Box Office, 2010)