– 

Katimama elzárta a mosogató csapját, gondosan szárazra törölgette mindenhol a konyhapultot, majd végigsimított a keményre vasalt vászonruháján. Az étkezőasztalt a hófehér, azsúrozott damasztabrosszal terítette le, kihúzgálta a ráncokat, majd a herendi tálban középre helyezte a felszeletelt, porcukorral megszórt meggyes piskótát, mellé csinos fonott kosárban, vászonkendőn a hájas pogácsát, és egy tál megmosott, fényesre dörgölt almát is. Az almák mellé elegáns gyömölcskéseket tett, nem tolakodóan, de mégis, ha épp kell, ott legyen. A szőnyeg két összekócolódott rojtját a cipőorrával gyorsan kiegyenesítette. A kávé és a francia konyak bekészítve, szivarkás doboz feltöltve. Így ni, minden rendben. Készen áll a látogatóra.

Az órára pillantott, majd még gyorsan odalépett a könyvespolchoz, és elrendezgette rajta a bekeretezett fotókat. A lánya gyerekkori képeit – amik szemmagasságban voltak – még egy picikét előbbre húzta, hogy jobban kitűnjenek. Hadd látszódjon, milyen édes, szőke loknis, angyalarcú kisbaba volt. Hogy csillogott a szeme, milyen gurgulázóan nevetős volt.

Az egyik kedvence is, amin karcsú, csinos fiatalasszonyként Anncsikát tartja a kezében, egy leheletnyit kijjebb került, mutassák csak, milyen a család nőinek a genetikája, ők bizony nem folynak szét formátlanul a szülés után.

Ugyanígy előtérbe tolta a diplomaosztók három fotóját, azt, amelyik a külföldi egyetemről való, egy hangyányit a többi elé. Büszke volt rá, hogy ilyen nívós iskolában tudták taníttatni a gyereket, még ha ezért sok mindenről le is kellett mondaniuk. De ha az ember a mérleg két serpenyőjét nézi, és az egyikben a lehetséges tengerparti vakációk, elegáns ruhák, éttermi vacsorák és színházi estek vannak, a másikban pedig egy idegen nyelven írt diploma a lánya aranybetűs nevével, akkor természetesen egyértelmű, hogy melyik nyom többet a latban. Nem kérdés. Különben is, minek költöttek volna arra, hogy ne odahaza egyenek, amikor ő is szívesen megfőz minden áldott nap? Vagy flancoló ruhákra? Nem kell a pompa. Ami belül van, ott a fejben, meg a róla szóló papírok bizonyítéknak, az számít.

Már lépett volna el a polctól, amikor gondolt egyet, és a sötét sarokból előbbre billentette a férje bekeretezett fotográfiáját. No, csak épp egészen kicsikét, hogy arra is essen egy halvány fénynyaláb. Nehogy valaki tán még azt hihesse, egy apátlan árva szülőotthonába csöppent. Szigorú szemmel mérte végig a nyeszlett kis embert, aki bocsánatkérő mosollyal nézett bele a kamerába. Katimama megvetően fújtatott egy rövidet. Soha nem tudta megbocsátani az édesanyjának, hogy annak idején hozzáengedte Ernőhöz. Sőt, még biztatta is, hogy hiszen milyen rendes, becsületes munkásember, szereti is Katit, családcentrikus, nem iszik, nem dohányzik, minden pénzt hazaad, az ember ennél többet nem kívánhat az élettől.

Már hogyne kívánhatna. Igenis, lehet ambiciózus, tudatában lehet az értékeinek, és akkor nem kell egy ilyen pipogyával leélnie az életét, akinek az volt a nap csúcspontja, hogy munka után megtömhette a hasát és leülhetett a televízió elé. Isten nyugosztalja szerencsétlent, de nem sok haszna származott belőle, az már egyszer biztos.

Ő ugyan nem fogja ugyanezt a megbocsáthatatlan vétket elkövetni Anncsika ellen. Nem azért szülte, nevelte, taníttatta, óvta minden bútól, bajtól, betegségtől, a széltől is, hogy a végén belőle is Mihasznáné legyen.

Hógyisne. Nem fogja ő odaszórni ezt az igazgyöngyöt a disznók elé. Majd szépen kivárják, amíg megérkezik a tökéletes jelölt, az, aki kiérdemli a megtiszteltetést, hogy Anncsikát oltár elé vezesse. Ő pedig ebben a legjobb tudása és tapasztalata szerint fogja segíteni a lányát.

Szegény gyermek, olyan fiatal és naiv, egy sármos arcél, egy széles váll, netán egy hangzatos pozíció könnyen elhomályosítja az ítélőképességét. De Katimamáét nem. Ő már öreg róka, látott ezt-azt az életben. A módszereivel majd  ők ketten ügyesen kiszelektálják az alkalmatlan jelölteket. Elválasztják az ocsút a búzától. Ahogy eddig is tették. Türelemmel, okosan. Nem lehet mindent egyből látni, nincs a homlokára írva mindenkinek, mennyit ér. De Katimama előtt nincsenek titkok.

A Gábor mérnök úr is milyen rendes embernek tűnt például… egészen addig, amíg Katimama invitálására fel nem csillant mohón a szeme, és el nem fogadta a kupica konyakot. Majd még egyet. Iszákosoknak fel is út, le is út!

Az ingatlanos János már a küszöbön odalehelt puszinál elbukott, Katimama még kárörvendően kuncogott is magában, mint a vadász, aki biztos csapdát állított fel a vadnak, amikor elétolta kedvesen kínálgatva, szinte már unszolva egy kacsintás kíséretében a szivarkás dobozt. Naná, hogy elfogadta! Az a nyomorult, szenvedélybeteg fráter.

Ugyanilyen szélsebesen esett ki a pixisből a sportkommentátor Balázska is, aki nem átallott koszos edzőcipőben betrappolni az ő patyolattisztaságú nappalijába. Még már mit nem képzel az úr, hogy majd az ő háromdiplomás lánya fog takarítani utána szüntelen? Az ész megáll.

Meg a rádiós Karesz, akinek népszerű reggeli műsorsávja volt az egyik kereskedelmi csatornán. Persze, mert ott nem látszik, micsoda egy bumburnyák szegény. Tányér nélkül fogta meg a süteményt, hogy potyogott a morzsa szanaszéjjel, az almát meg úgy harapta csak a fogával, mint egy paraszt. Kilóg az ilyennek a kapanyél is a szájából.

A külföldi, színes bőrű iskolatársat Anncsika sem gondolhatta komolyan, de hát ilyen ez a lány, mókás kedvű, szereti megviccelni a mamáját. Egy szerecsent a családba, jesszusúristen!

Ahogy a négy évvel fiatalabb kolléga, a csupán OKJ-s végzettséggel rendelkező restaurátor és az első pillantásra is sármos csélcsapnak tűnő háborús tudósító is tréfaszámba ment.

A cégvezető Zsolt úrral való szakításba egy kicsit Katimama is belehalt, olyan ígéretesnek tűnt mindaddig, amíg észre nem vette a napbarnított kezének gyűrűsujján a halovány csíkot. De aki egyszer elvált, az el fog válni újra, nincs mese! Sajnos ilyen állhatatlanok a férfiak.

De talán majd most. Anncsika legalábbis nagyon optimista volt, amikor telefonált múlt hétvégén Katimamának, és beszámolt az új udvarlójáról, Andrásról. Való igaz, amit eddig elmesélt róla, az ad okot némi reményre… de Katimama majd azt eldönti. Jobban tudja, mi lesz a jó Anncsikának.

A szépen rendezett kiskert kapujában, a kőoszlop takarásában Anncsika még utoljára gondosan szemrevételezte Andrást. Megigazította a frissen vásárolt ing gallérját, kifésült egy elszabadult tincset a férfi homlokából, majd gyorsan féltérdre ereszkedett, ráköpött a zsebkendőjére, és letisztított egy halvány porfoltot a tükörfényesre pucolt bőrcipőről.

– Akkor vegyük át még egyszer – nézett mélyen a férfi sötétbarna szemeibe. – A londoni Queen Mary egyetemen végeztél, közgazdász szakon. Nyugi, a mama nem ért hozzá, nem fogsz lebukni. Majd kisegítelek, ne parázz. Soha nem voltál házas, és kérlek, a gyereked képét még véletlenül se mutogasd! Nem felejtetted el megváltoztatni a telefonképernyőt mára, ugye? Jól van. Késsel edd az almát, dicsérd meg a főztjét, és bókolj neki, milyen csinos és karcsú volt már fiatalasszonyént is. És soha, semmilyen körülmények között ne fogadd el a konyakot! Érted?! Akárhogy kínálja. Majd utána beülünk valahová inni, megígérem. Hidd el, ránk fog férni.

 

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images