Attila trónja

A Velencei Köztársaság legrégebbi része, a mostanra kicsit elszigetelt Torcello. A szigeten, pont a katedrálissal szemben áll egy kőből készült, ülésre alkalmatos építmény. Azt tartják, a Hunok királya Attila építtette magának amikor leigázta a szigetet.

Pont a katedrálissal szemben épült, hogy Attila hatalmát istenével egyenrangúnak mutassa.

Sok írás tesz említést a trónról, de senki sem tudja biztosan, hogy valóban Attiláé volt-e. Többen állítják, hogy a hunok sosem jutottak el Velence közelébe.

Forrás: Getty Images/DeAgostini

Kell egy védőszent

A Velencei Köztársaság már a megalakulásától kezdve olyan ütemben fejlődött, amit a természet nyújtotta akadályok miatt senki nem gondolt volna. Katolikus olasz városként védőszentre volt szükségük, méghozzá nem is akárkire, hogy terveiknek megfelelően fel tudják venni a versenyt Rómával.

Az Evangélista Szent Márkot szemelték ki, aki a legenda szerint még életében álmot látott egy „úszó városról”, ahol majd örök nyughelyre talál.

A gond az volt, hogy Márk Egyiptomban halt meg. 828-ban Rustico da Torcello és Buono da Malamocco hajósok Alexandriába utaztak, és ellopták az apostol testét. Disznóhús alá rejtették, mert tudták, hogy a muszlimok azt a szállítmányt nem fogják átvizsgálni. A történet a Szent Márk Székesegyház egyik mozaikján is meg van örökítve (a jobb oldali folyosón látható).

Forrás: Getty Images/Keith Mayhew/SOPA Images/LightRocke

Az apostol teste 828. január 31-én érkezett a városba, ahol Gustiniano Partecipazio dózse a város patrónusának nyilvánította. A szent testét egy kriptában helyezték el, amit olyan jól elrejtettek, hogy később ők maguk sem találták meg. A test csak 1094-ben került újra elő.

A városban elrendelt háromnapos böjt és imádkozás után a székesegyház egyik márványoszlopa meghasadt, és a védőszent keze kandikált ki belőle. Ezek után többször elkallódott megint, míg 1811-ben elhelyezték a székesegyházban, ahol most is található.  

Szent Márk és Szent Teodor

1099-ben, miután Velence hajóival kisegítette Konstantinápolyt a háborúiban, három hatalmas gránitoszlopot kapott ajándékba, amiket hajókon szállítottak a városba.

Érkezéskor az egyik hajó megbillent, és az egyik oszlop a lagúnába süllyedt. A maradék kettő száz évig ott hevert a Szent Márk téren lefektetve, senki nem tudta, hogyan állítsák fel őket. Végül 1196-ban egy bergamói mérnök, Nicoló Stratonio sikerrel járt, és egy speciális technikával, nedves kötelek segítségével helyükre kerültek az oszlopok.

Szolgálataiért cserébe a Serenissima megengedte, hogy tartson egy kockapartit a városban, annak ellenére, hogy a szerencsejáték tiltott volt Velencében. Nicoló Stratonio megváltoztatta nevét Barattierire, amely híres velencei családnév lett, címerükben három kockával. Ezek után a két gránitoszlop között engedélyezett volt a szerencsejáték. Mivel azonban a kivégzések is a két oszlop közötti területen történtek, sokan inkább elkerülték a baljós helyszínt.

Érdekesség, hogy a kivégzéseknél a bűnös a lagúnának háttal, az óratoronnyal szemben állt, így az utolsó dolog amit életében látott, halálának pontos ideje volt.

Az oszlopok tetején ma ott vannak bronzból Szent Teodor és Szent Márk szimbolikus szobrai.

A szárnyas oroszlán Szent Márk jelképe szerte a városban. Leggyakrabban könyvvel a mancsában ábrázolják. A nyitott könyv a békeidőt, míg a csukott a háborút jelképezte.

A nyitott könyvben általában az az írás is olvasható: „Pax tibi Marce evangelista meus” („Béke neked, Márk, én evangélistám”), ami Velence zászlaján is szerepel.

Forrás: Getty Images/Probst/ullstein bild

Emlékezz a szegény fiatal pékre!

A bazilika déli oldalán, a kivégzések helyszínével szemközt, mindig ég két pici fény. A két kis mécses egy szomorú igazságtalanságra emlékezteti a velenceieket. 1507-ben egy fiatal pék, Pietro Tasca találta meg Alvise Guoro gróf holttestét az Asszaszinok hídjánál. Naivan felvette a véres kést, így találtak rá. Kínvallatásnak vetették alá, és ő mindent bevallott. Másnap reggel kivégezték.

Később derült csak ki, hogy a gyilkosságot valójában Lorenzo Barbo gróf követte el szerelmi bosszúból. A Serenissima mélyen megrendült az igazságtalanságon, és ezek után minden tárgyalásba belevették a mondatot „recordeve del povero fornareto” („emlékezz a szegény fiatal pékre”), így intve magukat arra, hogy ne kövessenek el máskor hasonló igazságtalanságot.

Marco Polo felesége

A Malibrani színház alapzatának vizsgálatakor egy kínai tárgyakkal körbevett ázsiai nő csontjait találták meg. Úgy gondolják, bár bizonyosság nincs rá, hogy a nő Marco Polo, a híres velencei kalandor felesége lehetett. A felfedező kínai utazásai során ismerkedett meg a nővel, akit feleségül vett, és visszavitt magával Velencébe.

A kínai hercegnő azonban sehogyan sem tudott megbarátkozni a vízen úszó várossal.

Amikor Marco Polo húga – tévesen – azt állította a feleségnek, hogy Polo egy csatában meghalt, a nő gyászában belevetette magát a lagúnába. Azt állítják, a mai napig lehet látni éjszakánként, amint nyugtalan szelleme egykori otthona körül bolyong.

Marco Polo - Forrás: Getty Images/Hulton Archive

A lelkek kaszinója

A Cannaregio-negyedben található egy elszigetelt épület, ami Joseph Contarinié volt a XVI. században. San Michele-re néz, Velence temetőjére. Mindig ködbe burkolózik, süvít mellette a szél, és robognak körülötte a hullámok. Tökéletes helyszín a nyugtalan lelkeknek, akikről legendás nevét kapta.

Az egyik leghíresebb szellem, aki gyakran feltűnik a szobákban, Luzzóé, a festőé, aki öngyilkosságot követett el a házban, mert nem kaphatta meg Giorgione szeretőjét, Cecilíát. (Giorgione da Castelfranco szintén festő volt, Velence egyik leghíresebbje. A La Tempesta (A vihar) című festménye mai napig megfejtetlen rejtély a művészettörténészek számára, ugyanis senki sem tudja biztosan, mit ábrázol.)

Ha figyelünk – a legenda szerint – csöndes éjszakákon egy férfi üvöltését lehet hallani az egyik szobában.

Csak pár percig, aztán a vérfagyasztó sikoly elhal, és megint a víz hullámzása töri meg az éjszaka csöndjét.

Cannaregio negyed - Forrás: Getty Images/Simone Padovani/Awakening

Ponte delle Tette (A cicik hídja)

A XVI. században egyre több velencei férfit akasztottak fel szodómia bűnéért, ami aggasztotta a katolikus város vezetőségét. A Serenissima az inkvizíció kegyetlen módszereivel ellentétben, sokkal „kellemesebb” és célravezetőbb úton igyekezett a szodómia bűnét megelőzni. Elrendelték, hogy a kurtizánok fedetlen felsőtesttel álljanak ki a velencei bordély ablakaiba és a mellette lévő hídra, így csábítva oda a férfiakat.

Az egykori bordély ma már étterem, és a mellette lévő híd azóta is őrzi a férfiakat a bűnbeeséstől megmenteni igyekvő kurtizánok emlékét.

Forrás: Wikipedia/Didier Descouens

Buránó szirénjei

Buránó szigetét mindenképpen érdemes meglátogatni, három különlegesség miatt: a színes házacskákért, az isteni vaníliás kekszért és a gyönyörű, kézzel készített csipkeneműért. A legenda ez utóbbihoz kapcsolódik.

Egyszer régen egy férfi halászott a lagúnán, amikor szirének tűntek fel körülötte, és el akarták csábítani. A férfi azonban olyan szerelmes volt a menyasszonyába, hogy ellenállt a csábításnak. A sziréneket a férfi hűsége úgy lenyűgözte, hogy megajándékozták egy darab gyönyörű hófehér csipkével, amit a halász a feleségének adott az esküvőjük napján. A nő újra és újra lemásolta a szirénektől kapott csipkét – így megalkotva a híres buránói csipke prototípusát.

Forrás: Getty Images/Prisma by Dukas/UIG

Ponte del Diavolo (Az Ördög hídja)

Torcellóhoz egy másik legenda is kapcsolódik. Amikor az osztrákok megszállták a várost, egy velencei leány beleszeretett egy osztrák katonatisztbe. A család azonban ellenezte a kapcsolatot, és megölték a fiút. A lány kétségbeesésében egy boszorkányhoz fordult segítségért. Azon a bizonyos hídon találkoztak Torcellóban, és a boszorkány visszahozta a halálból a lány szerelmét. Cserébe azonban a lánynak – hét éven keresztül – minden szentestén a hídhoz kellett vinnie egy karácsony előtt elhalálozott csecsemőt.

Azt tartják, hogy az ördög maga jön el azóta is minden szenteste a csecsemők elkóborolt lelke után kutatva.

A mítosz az 1990-es években nyert új népszerűséget, amikor is sokan láttak egy fekete csuklyás szellemalakot a híd környékén ólálkodni karácsonykor.

Ca’Dario

A Canal Grandén álló szépséges palotát a helyiek csak úgy hívják: „A ház, ahonnan nincs visszaút”. Minden tulajdonosa (köztük jó pár híres ember) csődbe ment vagy erőszakos halált halt. A furcsa halálesetek a XV. században kezdődtek, amikor Giovanni Dario (az első tulajdonos) leánya a házban megölte magát, miután férje csődbe ment, és fia egy párbajban meghalt.

Az angol történész, Rawdon Lubbock Brown a XIX. század végén vásárolta meg a házat, és elkezdte renováltatni, hogy régi reneszánsz szépségében ragyogjon. Hamarosan azonban ő is elvesztette minden vagyonát, és szerelmével együtt öngyilkos lett.

1970-ben egy turini gróf, Filippo Giordano delle Lanze vált gyilkosság áldozatává a házban. Egy horvát hajós, a gróf szeretője ölte meg, majd Londonba menekült, ahol maga is gyilkosság áldozata lett.

Christopher Sebastian „Kit” Lambert, a The Who menedzsere is a házban lett öngyilkos, míg Fabrizio Ferrari a ház megvásárlása után anyagilag tönkrement, húga, Nicoletta Farrari pedig rejtélyes körülmények között halt meg autóbalesetben.

1986-ban Raul Gardini pénzügyi szakértő vásárolta meg a házat. Nem sokkal később belekeveredett a Tangentopoli-kormány korrupciós botrányába, és 1993-ban öngyilkos lett. A ház azóta üresen áll. Pár éve felröppent a pletyka, hogy Woody Allen érdeklődik a Ca’Dario iránt (kihez is illene jobban a depressziós palota), de ha így is volt, visszalépett. Azoknak, akik szeretnek a tűzzel játszani jelentem, a ház jelenleg eladó.

Forrás: Wikipedia

Csernik Gréta

Források: ITT és ITT