Valójában már tele a padlásunk Oscar-díjakkal

A producer: Adolph Zukor

Ismeritek a mondást: „Nem elég magyarnak lenned, tehetségesnek is kell lenni…” – ez állítólag Adolph Zukor hollywoodi irodájának bejáratánál állt, nem egészen így, hanem azzal a befejezéssel: „Nem elég magyarnak lenned… de azért segít.” Ő volt ugyanis az egyik első magyar Hollywoodban, akinek gyakorlatilag az egész filmipar megalapítását tulajdonítják – egy másik magyarral, Fried Vilmossal együtt. Zukor hozta létre a ma is működő Paramount Filmstúdiót, Fried pedig a Twentieth Century Foxot, és előbbinek köszönhető, hogy mindez a kedvező klímájú, változatos földrajzú Kaliforniában történt, ami ezáltal a legalkalmasabbnak tűnt számára filmgyártásra.

Zukor nevéhez fűződik maguknak a nagy stúdióvállalatoknak a létrejötte (melyek filmeket gyártottak, forgalmaztak, és mozikat is üzemeltettek), ő találta ki a filmsztár fogalmát is (a 24 csillag, ami a vállalata logóját díszíti, a sztárokat jelképezte), és azt mesélik, tőlük, magyaroktól származik az angol „movie” kifejezés is, amit a „mozi” szóból hallottak félre az amerikaiak. (Bár meglehet, hogy ez már csak legenda.) Zukor igazi rettegett filmmogul volt, 1912-től 1959-ig döntött filmek, sztárok, rendezők sorsáról (vagyis: 47 éven át), és ezért 1949-ben kapott életmű Oscart. De sosem feledkezett meg a szülőfalujáról, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricséről, ahonnan 16 évesen indult világgá, és ahol később emlékkutat állított a szülőháza előtt (amit egy hozzá tartozó emléktáblával ma is meg lehet nézni), ugyanis a rozoga házban a mai napig laknak. Állítólag haláláig minden ricsei ifjú házasnak 25 dollár nászajándékot küldött.

A rendező: Kertész Mihály

George Cukor is nagy rendező volt, de aki a hollywoodi Aranykort talán még nála is jobban meghatározta, az Kertész Mihály, alias Michael Curtiz (vagy születési nevén Kaminer Manó). Róla elég lenne annyit mondanunk, hogy a Casablanca rendezője, mert már ennyivel örökre nyomot hagyott volna a filmtörténetben, de Kertész elképesztő termékeny alkotó volt:

több mint száz filmet rendezett Amerikában. Sőt, a magyar filmtörténetbe is beírta magát azzal, hogy az egyetlen fennmaradt némafilm rendezője, amely Jászai Mari színészetét őrzi. (Ez A tolonc című opus.)

A Tanácsköztársaság bukása után hagyta el Magyarországot (menekült a fehér terror elől, mint oly sokan), és előbb Ausztriában és Németországban dolgozott (ezekben is 18 filmet rendezett), majd Hollywoodba került, ahol mindjárt egy giga produkciót bíztak rá, ez volt a Noé bárkája 1928-ban. Akkor még annyira nem szakadt el a hazájától, hogy a magyar moziforgalmazáshoz külön kis bevezetőt készített, melyben személyesen szólt a közönséghez, magyarul. Szinte lehetetlen felsorolni, hány sztárral forgatott később (John Wayne, Cary Grant, Kirk Douglas, Lauren Bacall, Sophia Loren és Elvis Presley is köztük van), és hány műfajban. Valószínűleg az tette sikeressé, hogy nagyon jól tudott alkalmazkodni, mármint művészi-szakmai szempontból - hamar levette, mire van szükség Hollywoodban. Nem véletlen, hogy négyszer jelölték Oscarra, bár mindössze egyszer vehette át a szobrot: a Casablancáért. Ötven éven át volt aktív a kamera mögött, és hollywoodi házát végül Jodie Foster vásárolta meg.

A zeneszerző: Rózsa Miklós (Miklós Rózsa)

Kis túlzással mondhatnánk, hogy ami az utóbbi negyven évben volt John Williams Hollywoodnak, az a ’40-es, ’50-es, ’60-as években Rózsa Miklós volt neki: a legnépszerűbb és legelismertebb filmzeneszerző. Tizenkétszer jelölték Oscar-díjra, és ebből háromszor el is nyerte a szobrot, miközben nemcsak alkalmazott zeneszerzőként dolgozott, hanem komponált saját szimfonikus műveket is, amik a komolyzenei világban szintén elismerést vívtak ki neki.

Hollywoodba „magyar vonalon” keresztül jutott: Korda Sándor, azaz Alexander Korda fedezte fel, aki viszont csak rövid ideig dolgozott Los Angelesben producerként, aztán inkább visszatért Európába, és Londonban megalapította az angol filmipart. (Csak így, ilyen egyszerűen… Haha.) Nem véletlenül nevezték el róla a BAFTA egyik legfontosabb díját, a produceri szobrot. Ő hívta Angliába először Rózsát dolgozni (ahogy sok más magyart), innen csaptak le rá az amerikai filmesek. A legnagyobb rendezőkkel dolgozott: Hitchcockkal, Billy Wilderrel, William Wylerrel, Vincent Minellivel, George Cukorral – többek között.

De amikor magának írt, továbbra is visszanyúlt zenei gyökereihez, a magyar népzenéhez, amit még édesapja felvidéki birtokán, a palócoknál szívott magába.

Lugosi Béla (az első Drakula), Leslie Howard (az Elfújta a szélből), Tony Curtis (a Van, aki forrón szereti sztárja), vagy Peter Lorre és Szőke Szakáll (jellegzetes karakterszínészek) viszonylag már ismertek arról (legalábbis itthon), hogy magyarként csináltak színészi karriert Hollywoodban. A nők közül még mindig Gábor Zsazsa viszi a prímet, pedig előtte, a némafilmkorszakban Bánky Vilma és igazi sztárstátuszt vívott ki. De azt már jóval kevesebben tudják, hogy volt még egy magyar színész, aki akcentus ide vagy oda, nagy sikereket könyvelhetett el a hangosfilm korszakában: Lukács Pál (vagy angol nevén Paul Lukas), akit Adolph Zukor csábított át a pesti színpadokról az amerikai vászonra.

Lukács addigra, az I. világháború után (melyben maga is harcolt) vezető színész volt a Vígszínházban, játszott Othellót és Shylockot, Ibsen- és Ödön von Horváth-hősöket. Nem csoda: bonviván külsejével, kifogástalan modorával és férfiasságával mindenkit levett a lábáról. Ezek a tulajdonságai jól jöttek neki a tengerentúlon is, akárcsak színpadi rutinja – még akkor is, ha itt mindent a nulláról kellett kezdenie. Nem esett neki jól, hogy eleinte próbafelvételekre küldik, de végül nemcsak Hollywoodban tudott megtapadni, hanem a Broadway-t is meghódította. Amerikai pályája csúcsát 1943-ban érte el az Őrség a Rajnán című színdarabbal és a belőle készült filmmel, mely Golden Globe- és Oscar-díjat hozott neki. 79 éves koráig volt aktív, és egy évvel később halt meg 1971-ben.

Ne felejtsük el, mert színészként azóta sem tudott senki itthonról a nyomába eredni.

A díszlettervező: Trauner Sándor

Azokban a szakmákban mindig könnyebb nemzetközi karriert csinálni, amik nem nyelvhez kötöttek – mint amilyen a zene vagy a képzőművészet –, de azért szögezzük le: Trauner Sándor pályáját sem tudta überelni azóta senki.

A díszlettervező, akit Orson Welles, Billy Wilder és Howard Hawks is a legjobbnak tartott, és aki nemcsak a hollywoodi, hanem a francia filmgyártás legszebb korszakának is meghatározó alakja lett, eredetileg festőnek tanult.

Nem is akármilyen mesterektől és korszakban: Rippl-Rónai iskolájában kezdte és Csók István osztályában végezte a Képzőművészeti Egyetemen (de Kassák Lajos is nagy hatást tett rá), és olyan diákokkal együtt formálódott együtt az ízlése, mint Korniss Dezső vagy Vajda Lajos.

Ő is történelmi (vagy akkor még politikai) okokból kényszerült emigrálni, és egy évvel később, 1930-ban már egy Buñuel-film díszletét tervezte Franciaországban. Majd olyan nagy francia rendezők mellé került, mint Marcel Carné és René Claire, és olyan haverokkal rótta Párizs utcáit, mint André Kertész és Brassaï, a modern fotográfia atyjai. Az amerikai filmesek az ’50-es években fedezték fel, és onnantól kézről kézre adták. Orson Wellesnek az Othellóhoz tervezett díszletet, Billy Wildernek többek között A legénylakáshoz és A vád tanújához, de dolgozott Anatole Litvakkal és John Hustonnal is – komolyan, jobb, ha nem soroljuk tovább a neveket, mert nem hiszitek el. Kétszer jelölték Oscarra, egyszer meg is nyerte, de a franciák legnagyobb elismerését, a César-díjat is megkapta háromszor, és 1991-ben, 85 évesen az Európai Filmakadémia életműdíjjal tüntette ki. Két évvel később hunyt el Franciaországban.

+ 1: George Cukor

George Cukor, aki írásunk apropóját adta, valójában csak magyar származású volt, de már Manhattanben született magyar bevándorlók gyerekeként – ami azt is jelenti, hogy a gyökerei már nem játszottak olyan fontos szerepet az életében, mint a fent említett filmeseknél. Mint oly sokan a szakmájában, ő is színházban kezdte a karrierjét, és szép fokozatosan járta végig a szamárlétrát, míg Hollywood egyik legkeresettebb rendezője lett – elsősorban azoknál a produkcióknál, amelyek női hősöket állítottak a középpontba. Ennek ellenére gyűlölte, ha női rendezőnek titulálták, mert mindenféle műfajban alkotott – csinált kosztümös filmeket, vígjátékot, drámát, musicalt – de érzékenysége és színházi múltja okán mindig a színészi játékra helyezte a hangsúlyt.

Talán arról van szó, hogy mivel meleg volt, a nőkkel könnyebben kommunikált, jól tudta őket kezelni, azok pedig szerettek vele dolgozni, Katherine Hepburnt például nyolc filmben rendezte. Emellett népszerű figura volt annak okán is, hogy a házában és hatalmas kertjében rendszeresen partikat rendezett. Persze a tehetsége számított a legtöbbet. Két olyan hatalmas klasszikus létrejöttében is oroszlánszerepe volt, amiket végül nem ő rendezett, csak rajtuk hagyta a kezük nyomát: az Óz, a nagy varázslóban ő találta ki a szereplők kinézetét, és ő készítette elő az Elfújta a szélt is (de a producerrel való vitái miatt végül kikerült a produkcióból). 1934-től kezdve ötször jelölték Oscarra, végül csak 1965-ben, a My Fair Ladyért kapta meg.

Persze azt az időszakot, Hollywood hőskorát nem lehet összehasonlítani a mai világgal. Hollywood ugyan mindig előszeretettel merített az európai tehetségekből, de a munkavállalással, és főleg bevándorlással kapcsolatban ma sokkal szigorúbb feltételeket támaszt (nemcsak a filmipar, hanem maga az ország). És ma már nincsenek ott azok a magyarok sem, akik hívhatnák a többieket, vagy segítenék a később érkezőket. 

Azt azonban senki nem veheti el tőlünk, hogy Hollywood megalapításában nagy szerepet játszottunk. Mondjuk, nem is akarja. Amióta Miskolcon nemzetközi filmfesztivált rendeznek (a Cinefestet), azóta Adolph Zukor közeli szülőfaluját is több filmes látogatja. Egy alkalommal, amikor Báron György filmesztéta a Paramount vezetőit kísérte el az egyszerű kis parasztházhoz, ami előtt az emlékkút áll, és rámutatott, hogy: „Lám, itt született Adolph Zukor”, a stúdió főnökei úgy feleltek: „Nem, itt nemcsak Adolph Zukor született, hanem maga Hollywood.” 

Kiemelt kép: Audrey Hepburn George Cukorral - Forrás: Getty Images/Bettmann