Engem ez a pasi mindig lenyűgözött (na, jó, az elmúlt években azért eléggé kiábrándítóan szétcsúszott és puffadt tudott lenni), úgyhogy megkérdeztem házi filmesztétánkat, Dorkát (a Gyárfást) ebédnél, hogy mit gondol Depp színészi kvalitásairól. (Neki nem jön be a Depp-típus, tehát elfogulatlan velem ellentétben.)

Azt mondta, szerinte a Karib-tenger kalózai filmek csináltak Deppből igazán nagy sztárt – és a korábbinál gyengébb színészt. És felhívta a figyelmemet arra, hogy a 2015-ös Fekete miséből kábé az az utolsó másfél perc hiteles, amikor Depp helyett a valódi maffiózót mutatják, akit, ugye, alakítani próbált előtte.

Szóval valami gáz van Johnnyval, mert alapjáraton azért sokkal, de sokkal több van benne színészileg.

Megcibálta az élet?   

A szétesésen azért annyira nem csodálkozunk, elég logikusan következik az elmúlt évekből.

Sőt, amióta csak reflektorfényben áll, tudható, hogy zűrös pasi. Tizenöt éves volt, amikor a szülei elváltak, ekkor kezdődtek alkohol- és a drogproblémái, a sulit otthagyta, rockzenésznek állt. Castingokra csak azért ment 19 évesen, mert akkor épp nem volt zenekara. Szerepet kapott a Rémálom az Elm utcában című filmben. Nicolas Cage felkarolta. Azóta megállás nélkül forgat, de a zenélést sem hagyta abba soha, és öltözködési stílusa sem hagy kétséget afelől, hogy elsősorban hova húzza a szíve.

Nicolas Cage és Johnny Depp 1988-ban

Botrány, halál, Hollywood

A kilencvenes években – már filmsztárként – nyitott egy mulatót Los Angelesben, úgy hívták The Viper Room, és nagyon sok celebritás törzshelye volt egy időben, itt bulizott többek közt Jennifer Aniston, Jared Leto, Angelina Jolie, Leonardo DiCaprio...

A hely akkor vált igazán hírhedté, amikor Depp egyik legjobb barátja, a színész River Phoenix a bár előtt halt meg drogtúladagolásban 1994 szeptemberében.

(Nem sokkal később az ausztrál énekes, Jason Donovan is túladagolta itt magát, de őt meg tudták menteni.)

Még ugyanebben az évben Depp-pet letartóztatták, mert egy hajnalon tört-zúzott a New York-i Mark Hotel egyik szobájában, amelyet akkori barátnőjével, Kate Moss-szal vett ki. A kár, amit okoztak, tízezer dollárnyi volt, kifizették.

Piti tétel ez a mai kiadásaihoz képest

A régi menedzsmentje, amellyel összerúgta a port, azt állítja, nagyjából kétmillió dollárt költ havonta, ebből csak borra harmincezret. A jachtját ugyan eladta az adósságai miatt, de van magánrepülőgépe, sok értékes műtárgya és tizennégy háza – az egyik egy saját szigetén, a Bahamákon. Jótékonykodik is, ebben sem szűkmarkú.

Viszont amennyire bőkezűen szórja a pénzt, ha a saját passzióiról van szó, annyira zsugori, állítják azok, akikkel perben áll, ha másokat kell(ene) tisztességgel kifizetni. Legutóbb a biztonsági személyzete perelte be. A pénzügyi tanácsadóival oda-vissza mentek a feljelentések, Depp hűtlen kezeléssel vádol, a másik oldal felelőtlen költekezéssel. A bukta állítólag 40 millió dollár, ami mindenféle tartozásokból és adóhátralékokból keletkezett, és ezt a veszteséget már a Karib-tenger kalózaival magát agyonkereső sztár is megérezte.

A válás sem jött jókor, második felesége hét millát perelt ki belőle tavaly 15 hónapnyi házasság után – és jó nagy cirkuszok árán.

Johnny Depp és Vanessa Paradis 2005-ben

Micsoda, szenvedély?

Amber Heard és Depp 2009-ben ismerkedtek meg a Rumnapló forgatásán, amelyben szeretőket alakítottak. Akkor még mind a ketten kapcsolatban éltek, Depp Paradis-szel, aki 14 évig volt a társa, és két közös gyerekük van, Heard pedig egy fotósnővel. Három évvel később szakítottak mind a ketten, és hivatalosan is randizni kezdtek. Habár sosem volt felhőtlen a szerelem köztük, volt, hogy szakítottak is, végül mégis összeházasodtak.

Depp később úgy jellemezte a viszonyukat, hogy rendkívül szenvedélyes volt és illékony. A „rendkívül szenvedélyest” mind a ketten máshogy értelmezték.    

Heard utóbb (szétköltözésük után) ugyanis azt állította, Depp hisztérikus, állandóan be volt állva, sokat ivott és bántalmazta őt. A per során elmesélte, hogy egész házasságuk alatt félelemben élt, és a 30. szülinapjára rendezett partin Depp kiakadt valamin (mondjuk, előtte nap halt meg az anyukája) tombolt, üvöltözött, és egy poharat vágott hozzá.

Olyan is volt, hogy azért kellett elhalasztani egy forgatást, mert megsérült a keze, ugyanis belebokszolt a falba, mert féltékeny volt Billy Bob Thorntonra, akivel szerinte a neje összeszűrte a levet.

Válásuk alatt egy látlelet hatására a bíróság távoltartási végzést adott ki Depp ellen.

Amber Heard és Johnny Depp 2016-ban

Vajon ki mond igazat?

Egy azóta is a neten keringő videóban a színész részegen, kásás hangon szitkozódva őrjöng az otthonában, csapkod, tör-zúz, vedel, Heard meg titokban felveszi az egész cirkuszt. Depp ügyvédei azt állították, a felvétel nem valódi, megrendezett videó, és sok rajongó is egyetértett ezzel. Heardöt azzal vádolták, meg akarja kopasztani Deppet, azért manipulálta a közvéleményt. Hogy ezt megcáfolja, a színésznő a válás után végül megítélt összeget jótékonysági szervezeteknek ajánlotta fel, gyerekkórháznak, bántalmazott nőket segítő alapítványoknak. 

Depp mellett egyébként kiállt volt szerelme Vanessa Paradis, akivel jóban vannak ma is, és 18 éves lányuk tudatta a világgal, hogy „az én apukám a legaranyosabb és a legszeretetreméltóbb  ember, akit ismerek, csodálatos édesapa!”.

Egy másik ex, Lori Allison is azt állítja, hogy kétéves együttélésük alatt Depp egy ujjal sem nyúlt hozzá, nem volt agresszív.

Hogy mi az igazság, Depp „csak” törni-zúzni szeret vagy másokat bántani is – amit mindig határozottan tagadott – az nem egyértelmű, vallomások állnak szemben vallomásokkal. A nyomasztó per mindenesetre lezárult, megszabadultak egymástól az egykori szerelmesek.

Depp most zenekarával turnézik Európában, osztogatja az autogramokat, és a menedzsere nyilatkozgat helyette szűkszavúan arról, miért néz ilyen ramatyul. („Nem beteg, csak fáradt.”)

Hollywood pedig visszavárja. Kiállt mellette a Legendás állatok rendezője, és az író J.K. Rowling is: hisznek Johnnynak és Johnnyban, nem bánták meg, hogy ő kapta Grindelvald szerepét. A Karib-tenger kalózai is vele forog majd tovább. Remélhetőleg addig összekapja magát. 

Kurucz Adrienn

Képek: Getty Images