Két évvel ezelőtt Charlize Theron akciózott nálunk atomszőkén, tavaly Jennifer Lawrence kémkedett. A két produkció persze ég és föld egymáshoz képest: míg Theron minden férfi végtagot – igen, azt is! – porrá zúzott vagy szilánkosra tört, addig Lawrence szendén és szolidan merült alá a dunaújvárosi uszoda medencéjébe. Ez lenne a ruszki Vénusz (le)bukása? Csukafejessel a felszín és a középszer alá.

A kém, aki szeretett engem

Dominyika Jegorova (Jennifer Lawrence) előtt hever Oroszország: a Bolsoj prímabalerinájaként esélye van bekerülni a legnagyobbak közé. Ám egy „baleset” következtében mindent elveszít, és ott találja magát a posztszovjet valóság kellős közepén. Még a fedelet is elvennék az ő és beteg édesanyja feje fölül, ha nagybátyja nem segítene rajtuk. Ám mindennek ára van. Ványa bácsi az orosz titkosszolgálat tagja, akinek épp nagy szüksége van csodaszép unokahúga „szolgálataira”. A szigorúan titkos akciót követően a nagybácsinak döntenie kell: megszabadul a feleslegessé vált szemtanútól vagy beszervezi a lányt.

Dominyika a Verébiskolába kerül, ahol arra képzik ki az ügynököket, hogy hogyan használják a testüket információszerzésre. A lányt a kiképzést követően ráállítják egy CIA-ügynökre, hogy kiszedje belőle: ki az az áruló, aki beférkőzött az orosz felső vezetés sorai közé. Arra azonban senki sem számít, hogy a lány beleszeret az amerikai titkosügynökbe. De vajon milyen jövője lehet egy ilyen románcnak?

A kém, aki bejött a hidegről

Elsőre nem nagy „truváj” a történet, sőt, csöpögős romantikus maszlagnak tűnik, tipikus love story-nak, pedig ettől áll a lehető legmesszebb. Az azonos című, eredeti regény írója Jason Matthews volt CIA-ügynök, aki három évtizedig állt az ügynökség alkalmazásában. Hivatalosan diplomataként tevékenykedett Európában, Ázsiában és a Karib-térségben, valójában azonban a beszervezés, és az ügynökök irányítása volt a feladata. Így hát ha valaki, akkor ő aztán tényleg hiteles forrásnak tekinthető: a regényben felsorakoztatott technikák és módszerek a valóságon alapulnak, még akkor is, ha néha az a benyomásunk támad, hogy egy szakácskönyvet forgatunk. Az író hősei ugyanis állandóan esznek – ki nem? –, és a fejezetek végén megtaláljuk az aktuális ételek receptjét. Matthews igazi, pályát tévesztett gourmand, aki legalább annyira szeret enni, mint amennyire írni! Ugye, hogy máris szimpatikus a fickó?

Kémjátszma

A szerelmi szálat tehát már a könyvben is a legvégére sorolta az író. Közvetlenül az erotika után. Helyettük inkább a kémkedés áll a középpontban. A regény forgatókönyves tényszerűséggel van megírva, és közelebb áll a ponyvához, mint a szépirodalomhoz, bár vannak emelkedettebb pillanatai. Ennek ellenére letehetetlenül izgalmas, a karaktereknek – a főhősnőn kívül, akibe azért jobban beleláthatunk – elsősorban a dialógusok és tetteik adnak formát, de így is a szívünkhöz nőnek. A cselekmény megállíthatatlanul sodorja magával az olvasót.

Szemben a filmmel. A sztori erős stilizáláson esett keresztül – ez érthető, nem lehet mindent filmre vinni –, ám pont azt sikerült kilúgozni belőle, amitől az eredeti olyan jó. A mozgóképes verzió kiszámíthatóvá vált: Matthews nem véletlenül lépett át bizonyos sablonokon, amelyekbe az adaptálást végző forgatókönyvíró páros lábbal szállt bele. Így például véres bosszút áll Dominyika a két táncoson, akik őt ellehetetlenítették. De az is előfordul, hogy őt kényszeríti szexuális együttlétre a – korábban – vele erőszakoskodó sráccal a Verébiskola.

Olcsó és hatásvadász megoldások ezek, amelyek egészen más irányba terelik a főhősnő jellemét.

A vörös ötven árnyalata

Szintén rosszul áll az a szemérmeskedő gátlásosság, amely áthatja a filmes produkciót. A Verébiskola tulajdonképpen nem más, mint állami bordélyház, ahol prostituáltakat képeznek. Ehhez képest módfelett visszafogottra vették az erotikusnak szánt jeleneteket. Ezekre is sok jelzőt rábiggyeszthetünk, a fülledtet kivéve. (Ez) A szex vajon mi? – kérdezhetnénk az alkotóktól, akiket legszívesebben odaültetnénk Paul Verhoeven, Brian de Palma vagy Stanley Kubrick idevágó művei elé.

A film rendezője az a Francis Lawrence, akivel Jennifer Lawrence – a névegyezés pusztán a véletlen műve – korábban Az Éhezők Viadala folytatásaiban dolgozott együtt. Francis biztos kezű filmiparosnak számít látványfilmek terén, de úgy tűnik, ha lekerül a zöld háttér, és ki kell mozdulni a stúdióból, kelletlenné válik. Rutin bekapcs! Mintha a rendező listából dolgozott volna: balett: pipa (k... hideg van itt, nem?), Verébiskola: pipa (mikor végzünk már?), ügynökszerelem: pipa (unom a gulyást), jaj, a csattanó majdnem lemaradt! Gyorsan még azt is a végére! Pipa!

A produkció hadilábon áll a színészvezetéssel, az azt megelőző castingról már nem is beszélve. Mintha az eredeti regényt kapták volna kézhez a színészek, majd az átírt szkriptből kellett volna játszaniuk. Dominyika karakterét félrevitték, Jennifer Lawrence jelenetről jelenetre küzd a szereppel, totál elveszve, pedig alkatilag illene hozzá. Matthias Schoenaerts Ványa bácsija teljesen hiteltelen, Charlotte Rampling az arcára fagyott kifejezés alatt is látványosan unja magát.

Még leginkább Joel Edgerton viszi a prímet CIA-ügynökként, nem felejtve minél többször megvillantani kidolgozott felsőtestét, Jeremy Irons rövid vászonideje pedig aranyat ér.

A casting hibájáról árulkodik az is, hogy a film elejétől kezdve tisztában vagyunk vele, hogy ki a ruszki „vakond”. Több magyar színész is visszaköszön mellékszerepben, például Szabó Simont és Árpa Attilát hallgatag testőrként, míg Anger Zsoltot beszélő szereplőként az orosz nagykövet megformálójaként láthatjuk.

Nyet gyévuská, nyet druzjá, nyet Putyin

A legnagyobb kihagyott ziccerei a filmnek: Dominyika előmenetele, beszervezése kettős ügynöknek, és az aktuálpolitika teljes hiánya. Matthews az orosz titkosszolgálatot hímsoviniszta szervezetnek írja le – ez könnyen el is képzelhető –, ahol a női operatív tisztek olyan ritkák, mint a fehér holló. Jellemzően a nők az adminisztratív területeken kapnak helyet, illetve a verebek között – utóbbiakra úgy tekintenek, mint a szakma „legalja”, nem többek hivatásos állami prostituáltnál. Dominyika a regényben operatív tiszt lesz – egyedüli nőként –, aki kitüntetéssel végzi el az Akadémiát. Ezután kerül csak a Verébképzőbe, hogy felkészítsék a CIA-s kémmel való „bánásmódra”, de magát az akciót éppolyan operatív ügynökként – tehát nem verébként – vezeti, mint bármelyik férfitársa. Még akkor is, ha a veréb kiképzése folyton visszaüt rá.

A regény legszórakoztatóbb része, amikor a két ügynök fogást keres egymáson. Neeem, ne ágygimnasztikai gyakorlatokra gondolj! Kezdetben ismeretlenként, később barátokként találkozgatnak, jókat esznek és eszmét cserélnek. Mindkét ügynök a másik gyenge pontját igyekszik kitapintani, közben azonban akaratlanul is hatnak egymásra. Dominyika így vált lassacskán színt, ebben persze elengedhetetlen szerepe lesz a férfi iránti gyengéd érzéseinek. Kétségtelen, hogy ez a szerelmi szál a gyenge pontja az egész történetnek.

Matthews, a könyv írója nem rest aktuálpolitikát beszivárogtatni a történetbe, és nem rejti véka alá az orosz politikai rezsimmel kapcsolatos véleményét. A filmverzió viszont tartózkodik a politizálástól, a világért sem „putyinozna”. Míg a regény, ha egyáltalán megjelenhetett Oroszországban, valószínűleg valahol a könyvespolcok alsó bugyraiban kaphatott csak helyet – a fikciós irodalom között – , mondjuk Dmitry Glukhovsky Orosz népellenes mesék kötetének tőszomszédságában, addig a film eltúlzott és nevetséges nyugati propagandaként az orosz mozikban is „bátran” megállja a helyét.

Szárnyát vagy combját?

A Vörös veréb a vásznon alig bír szegény a középszer fölé emelkedni. Elhibázott adaptáció, puskavégre termett. Szemben a könyvvel, ami olvasmányos, afféle felturbózott „John le Carré”, annak komótosan hömpölygő körmondatai nélkül. És még főzhetsz is belőle… Ha egy kicsit is érdekel a kémek világa, érdemes elolvasnod, de ne várj James Bondos világmegváltást! Matthews a földre ránt. Haladj verébléptekkel! Idén megjelent a folytatása is, Az árulás palotája címmel. Mozi helyett válaszd inkább a könyvesboltot vagy a könyvtárat! Verebet a könyvespolcra! Meg a konyhába.

                                                                                         Bányász Attila

Képek: Vörös Veréb/Red Sparrow (20th Century Fox, 2018)