–

A film főszerepét játszó James Deannek valószínűleg ez volt a legünnepeltebb szerepe. Dean maga is problémás családi háttérből jött, apjával a kapcsolata felszínes volt, az anyjához mélyen kötődött, akit viszont korán elvesztett. A lázadó imázs, a film sikere, és a tény, hogy a színész röviddel a film bemutatása előtt tragikus autóbalesetet szenvedett, bebiztosították a legenda státuszát. Nagyjából úgy lett az '50-es évek problémás családi hátteréből érkező „lázadó poszterfiúja”, mint, mondjuk, Kurt Cobain a '90-es években.

Azonban a Dean által megformált karakter, Jim Stark nem az a szétcsúszott és depressziós típus, mint Cobain volt. Lázadó ő is, de – mintegy helyettesítve a saját erőtlen, határozottságot nélkülöző apját –, maga válik erős, tiszteletet parancsoló apafigurává.

Kimagaslik a kortársai közül, határozott, nem beszél sokat, de ha mond valamit, annak súlya van, a többiek hamar elkezdenek felnézni-, sőt: támaszkodni rá.

Mindezt a klasszikus, védjegyszerű James Dean-féle imázs foglalja keretbe: tekintélyt parancsoló felépítés, álmodozó tekintet, hátranyalt haj, és a szája sarkába biggyesztett, elmaradhatatlan cigaretta. Ez az a típus egyébként, ami az ötvenes évek óta napjainkig fantasztikusan mutat a tinilányok szobafalára ragasztott posztereken.

A családon belüli mindenféle problémás felállás és zavar megjelenik a filmben. Ott vannak Jim folyamatosan veszekedő szülei, ahol a gyenge apa bizonytalanságát valósággal elsöpri az anya ereje és határozottsága. A Natalie Wood által megformált karakter, Jude túlságosan és egészségtelen intenzitással kötődik az apjához. A Jimhez végtelenül ragaszkodó barát, Plato figurájának életéből pedig teljes egészében hiányoznak a szülők.

A film bővelkedik a különféle kulcsjelenetekben. „Széttéptek!” – ordítja Jim a szüleinek, míg az egyikük a fiú egyik-, másikuk a másik oldalán áll, és úgy veszekednek – rajta – a feje fölött.

A kétségbeesett kiáltás talán mindennél beszédesebben fejezi ki, mennyire őrjítő a szülők között zajló háború gyújtópontjában lenni.

Főszerepet kap a fenti feszültségből eredő önpusztítás is. Erre példa a „chikie run”, amelynek során két versenyzőnek kocsival kell egy szakadék felé száguldania, és amelyikük hamarabb kiugrik, az a vesztes. A párbajt bemutató jelenet elején Jim megkérdi az ellenfelét, Buzzt, hogy mégis mire jó ez, a srác válasza pedig talán a film legemlékezetesebb kulcsmondata, ami jól jellemzi a generációja pszichéjében uralkodó állapotokat: „Hát, valamit csinálnod kell.”

A film nem szolgál különösebben reményt adó konklúzóval. A jelenet, amelyben a három főszereplő, az apafigura szerepét betöltő Jim, a „feleség”, Judy és az árván maradt Plato elszöknek, hogy egy elhagyott és romos házban kísérletet tegyenek az „ideális” család megteremtésére, tragédiába torkollik. Mindennek ellenére a Haragban a világgal máig kulcsfontosságú rálátással tud szolgálni arra, hogy a kamaszkor, és a családon belül zajló viharok viszontagságai folyamán, mi zajlik egy tizenéves lelkében.

Katona Eszter

Kép: Haragban a világgal/Rebel Without a Cause (Warner Bros, 1955)