–

Nem vagyok egy gasztrosznob, még az iskolai menzát is megeszem, ami mutatja előember szintű gasztroenterológiai igényességemet. Krimit olvasni viszont szeretek.

Fiala Borcsa jól ír.

Fiala Borcsa jól főz.

Ezek elég szubjektív és sablonos mondatok, továbbá ízlések és pofonok. E két készség nászából a tuti recept szerint rögtön kasszasiker szakácskönyvet kellene írni, de nem ez történt. Borcsa ifjúsági regényt írt. Gasztrokrimit.

Aztán megkér engem, hogy olvassam el, és írjam le a gondolataimat. Hallatlan bizalom ez, olyan, amivel nehéz együtt élni. Én ugyanis kriminálisan főzök, a gaszronómiához fűződő viszonyom erősen a befogadói oldalon áll. És ezt ő is tudja, ezért bízta rám a közös főzőversenyünkön a levesbetéttészta-főzés nevű komédiát, amit csak embertelen csomorgörccsel tudtam elvégezni.

Szóval Borcsa ezek után is vette magának a bátorságot, és a kezembe nyomta új kötetét, gondolván, hogy én egy gyermekekkel foglalkozó lény vagyok, így talán számít majd a véleményem, és a lelki beállítottságom is adekvát lehet. Azt azonban nem tudhatta, hogy október eleje az iskolai statisztikák és egyéb adminisztratív terhek egyik csúcsszezonja, aminek hangulatát az általam igencsak kedvelt Jo Nesbø már-már szadisztikus kötetei írják csak le. Sebaj.

A könyv olvasásához a következő doppingokat ajánlom:

  • Borcsa cikkeit olvasni

  • Borcsa fényképeit nézegetni

  • Borcsa receptjeit megfőzni

  • Borcsát nézni a wmn.hu videóin, és hallgatni, ahogy beszél

Hogy miért? Mert a könyv Borcsa hangján mesél. Benne van az a sok váratlan csavar, ami jellemzi egyéb tevékenységeit, benne van az arányok igénye, és a szeretet.

Engem leginkább ez utóbbi ragadott magával. Olyan gyerekkönyvet írt, mely a szeretetet és az izgalmakat közös fazékban rotyogtatja, úgy, hogy ezek egymással játékos viszonyba kerüljenek, de kapcsolatuk ne oltsa ki egymást.

A kalandok középpontjában budapesti gyerekek állnak, akik igyekeznek megtalálni a gyermeki örömöket ebben a néha nagyon is veszélyes városban. Felfedezik a természet nyújtotta csodákat, észrevesznek olyan dolgokat is, melyeket a felnőttek nem, és persze nem félnek akkor sem, amikor kicsit nem ártana aggódni. Mindezt Borcsa jól felismerhető hangján teszik. És ez az a hang, ami nagyon élvezhetővé teszi a regényt a felnőtt olvasók számára is.

Ha valaki már ismeri a Fiala-univerzumot, akkor komoly esélye van arra, hogy újabb rétegeit élvezze ennek a műnek. A gasztrocentrikus világkép vallói nem fogják tudni egy ültő helyükben elolvasni a könyvet, azt garantálom. Ennek egyszerű oka van: olyan módon ír az ételekről, hogy a magamfajta kőkorszaki konyhaintelligenciával megvert szerencsétleneknek is folyamatosan csorog a nyála, a konyhakészek viszont biztosan lecsapják, és rohannak valami brutálisan finomat összeütni, hogy azt majszolva olvassák tovább a regényt.

A könyv főhősei jól kidolgozott karakterek, akik olyan helyzetekbe kerülnek, melyek a hétköznapjainkban megélt saját kis „regényeinkből” is ismerősek. Így aztán nem nehéz benne maradni a történetben, ami hol felhőtlen, hol nagyon szomorú, hol sodró lendületű, hol pedig ráérősen élvezkedő.

A történet középpontjában Bona Peti áll, akit édesapja, Tamás egyedül nevel, és mindenféle konyhai jósággal kényezteti, ugyanis remek séf. A fiú iskolai szenvedései közepette új barátokra tesz szert, akikkel sokkal elviselhetőbbek a délutáni leckeírások. Együttléteik során csapatuk kibővül egy különleges lánnyal, így együtt keresik a nyitját annak a bűnesetnek, melybe Peti apja is belekeveredik.

Gyilkosság, kábítószer és zsarolás is van a történetben, ami felnőtt krimiolvasó szemmel lehetne kicsit feszesebb, szigorúbban szerkesztett. Sok ötlet jelenik meg, melyek közül nem mindent sikerül úgy beleilleszteni a regény szövetébe, hogy maradéktalanul sima legyen az eredmény. A könyv egyszerre akar a gyerekekhez és a felnőttekhez is szólni, és ez nem mindig szerencsés. De talán épp ebből lehet kihozni azt a helyzetet, amiben én leginkább el tudom képzelni a könyv olvasását: napos vagy esős őszi hétvégén, a kanapén összebújva, felváltva olvasni szülőnek, gyereknek, egymásnak. Látom magam előtt a váratlan fordulatoktól táguló gyerekszemeket, a szülőt, aki feltesz még egy teát, hogy tovább tartson az izgalmas, ugyanakkor meleg, szeretetteli hangulat, ami ebből a könyvből árad.

Ami Fiala Borcsából árad.

Én egy nap alatt elolvastam, és holnap beteszem az osztályom könyvtárába. Kíváncsian várom, hogy a gyerekek mit szólnak hozzá. Mert az ő véleményük sokkal fontosabb, mint a tanáruké.

Kökéndy Ákos

Fiala Borcsa október 21-én, délután kettőkor beszélget a könyvéről a Margófeszten!

Kiemelt kép forrása: Fiala Borcsa