– Te tudsz valamit arról a nőről? – kérdezem a húgom barátnőjét, amikor összefutunk a benzinkúton a kasszánál. Melinda régebben együtt dolgozott azzal a nővel. Azzal a nővel, akiről a férjem azt mondta, hogy élete nagy szerelme volt előttem. És igenis érdekelt. Mert ahányszor elhangzott a neve, nekem görcs ugrott a gyomromba és elkezdett izzadni a tenyerem. Na, jó, nem úgy kell elképzelni, hogy sokszor elhangzott a neve, de, ha nagy ritkán mégis, akkor Tamás mindig zavartan krákogni kezdett, ezért nem szerettem, ha bárki felhozta a férjem előtt.

– Aha! – mondja Melinda. Van pasija most is, valami nős ember, két gyereke van, de minden délután megy a Katiért a munkahelyére. Nem is értem, két gyerek mellől hogy tudja a szeretőjét hurcolászni folyton.

– Micsoda egy lotyó! Naná, hogy most is nős emberrel kavar, Tamást is egy ilyenért hagyta ott annak idején – szúrom oda, de persze közben megnyugszom. Jó, hogy van valakije, tiszta sor, hogy nem kell nekem emiatt izzadni.

– Ne is beszéljünk róla! – mondom Melindának. – Megyek is, mert a fiúk biztosan már verekednek a kocsiban, meg hát a Kati már csak ilyen, és ilyen is marad, mindig az kell neki, ami a másé, szót sem érdemel.

 Persze nem ismertem, de ez olyan jól hangzik, meg mutatni akarom Melindának, hogy na, engem ugyan nem érdekel az a nő. Jobb kedvűen megyek munkába, még éneklek is a fiúknak útközben.

Tamás tegnap elutazott, ezért ma én viszem a fiúkat suliba, pedig reggelente Tamás szokta. Délután meg mindig én megyek értük, mert ő sokáig dolgozik mindennap. Ma majd kitalálunk valami jó dolgot estére, talán áthívjuk a barátnőmet a gyerekeivel. Editnek is két fia van, egyidősek a mieinkkel. Karcsi, Edit férje Tamással járt iskolába, mégsem a legjobb barátok, de mivel Edit nekem nagyon fontos gyerekkori barátnőm, így elviselik egymást. Tamás szerint Karcsi irigy rá gyerekkoruk óta, én ezt nem tudom, de lehet, hogy van benne valami. Mert nem szeretnek hozzánk jönni, ha itthon van Tamás. Olyankor Edit, a barátnőm zavarban van, szerintem inkább ő nem szereti a férjemet, nem Karcsinak van vele baja, de ezt meg nem akartam mondani Tamásnak, mégiscsak a barátnőm, nehogy megharagudjon rá. 

Fel is hívom, aztán mondom neki, hogy Tamás egész héten Moszkvában lesz, olyan büszke is vagyok rá, mert tudod, Editkém, hogy milyen fantasztikus munkát végeznek ezzel az alapítvánnyal.

Felteszem forrni a vizet, a gyerekek spagettit kérnek. Apa nem szereti, így, ha ő nincs itthon, azonnal ezt kérik a fiúk. Megjönnek Editék, a gyerekek egy perc alatt el is tűnnek a szobájukban, most vacsoráig nem lesz rájuk gondunk. Edit nekidől a konyhaszekrénynek, és zavartan kérdezi, hogy meddig is marad Moszkvában Tamás? Mondom, jövő héten jön haza kedden, addig el sem tudom érni telefonon, mert tudod, ott a térerő, meg minden, meg nem igazán ér ő rá arra, hogy minket hívogasson. Így van ez már jó ideje, ha Moszkvába megy, megszoktuk, hogy nem beszélünk egy hétig. Mondjuk, nem jár túl sűrűn, de évente párszor előfordul, mert az alapítvány testvérszervezete ott székel. Edit bólogat, igen-igen, hát, tényleg milyen nagyszerű ember a te férjed. Aztán beszélgettünk Edit férjéről is. Panaszkodik, hogy kevés a szex, mostanában nincs is jól Karcsi, azon is elgondolkozott, hogy egyszerűen már nem szerelmes belé az ura. Magamban mosolygok, mert na, ha valami nálunk nem kevés, az a szex. Hát, lehet, hogy utánanéznék én a férjemnek, mondom Editnek, de látom, hogy elkomorul az arca, úgyhogy be is fejezem a rosszindulatú megjegyzéseket, inkább kihívom a gyerekeket vacsorázni.

Karcsi, Edit férje munkából hazafelé benéz, és mivel Edit nem főzött, meg is vacsorázik. Edit úgy bújik hozzá, mint egy kiscica, még nézni is rossz, ahogy kedveskedik, hátha este valamilyen csoda folytán összebújnak. Karcsi finoman lefejti magáról, vacsora után inkább még játszik egyet a fiúkkal, aztán készülődnek haza. Edit arcán látom a feszültséget, szeretnék segíteni, tanácsokat adni, de mindig olyan elutasító, és zavarba jön, ha a házasságainkról beszélünk.

Másnap délelőtt felhív Edit. Arra kér, hogy mielőtt a gyerekekért megyünk délután, igyak meg vele egy kávét. Bár eléggé sok a dolgom, de olyan kétségbeesett a hangja, hogy úgy gondolom, most szüksége van rám, lemondom hát az utolsó megbeszélésemet, és eljövök hamarabb a munkahelyemről.

Sejtem, miről lesz szó. Nyilván tegnap, mikor hazamentek, Karcsi mindent bevallott. Biztos voltam benne, hogy van valakije.

Magamban mosolygok, és kicsit jobbnak éreztem magamat Editnél, természetesen ezt nem fogom éreztetni vele. Készülök a beszélgetésre fejben, hogy milyen szavakat használjak majd, és mi legyen az, amivel meggyőzöm, hogy van élet Karcsin túl is, nyugodjon meg. Nekem meg közben mosoly bujkál a szájam szegletében, mert este a párnámon ott volt a hét napra elkészített levélke. A férjem hagyta ott, mielőtt elutazott. Ez egy régi szokás közöttünk. Minden este ki kellett bontanom egy levelet, a tegnap estibe bele is szédültem rendesen. Tamás mestere volt a szerelemnek, és nemcsak a testi szerelemnek, hanem az írásbelinek is. Olyan boldog vagyok, nem tudom, hogy is fogom én végighallgatni Edit panaszkodását! Meg hogyan adhatok tanácsot... szerintem otthon úgy kell viselkedni, hogy ne akarjon az a férfi máshoz menni. Mert én mindent megteszek, amivel  megtarthatom a férjemet. Az én hét levélkém is ott lapult Tamás bőröndjében. Mert én is mestere vagyok a szerelemnek, és nem lenne ilyen szenvedéllyel teli a házasságunk már 11 éve, ha én ezekre a dolgokra nem figyelnék oda. Mire odaérek a kávézóba, sikerül az elégedett vigyort valamennyire letörölni a fejemről, mégsem illik egy kétségbeesett asszonyt szembesíteni azzal, hogy milyen boldog vagyok.

Edit furcsán zavart, nem is kér kávét, azt mondja, hogy csak vizet iszik, mert így is feszült, nem hiányzik neki a kávé.

Próbálok a lényegre térni: Mondjad, drágám, tudok valamiben segíteni?

Azt mondja, nem nagyon. Talán inkább magamnak tudnék segíteni, ha a körmére néznék Tamásnak. Mert ők évek óta gondolkoznak azon Karcsival, hogyan szólnak nekem, mert az én férjemnek, Tamásnak viszonya van. És nemcsak egy viszonya van, hanem néha még az állandó viszonya mellett akadnak alkalmi viszonyai is.

Hát, Editkém ez nem szép tőled – mondom neki, közben kicsit zsibbad a szám –, nem tudok én ezzel a rosszindulattal és nyilvánvaló irigységgel mit kezdeni, talán szét kellene nézned a saját házasságodban, engem megkefél az uram minden este, színtiszta ügy, hogy ezt irigyled, Editkém. Editke sírni kezd, hogy Karcsi beteg, de most nem ezért jött, hanem, mert ők nem bírják nézni, hogy mit csinál velem a Tamás, meg, hogy most is a Balatonon van Katival, a régi szerelmével, lófaszt van Moszkvában, és Editnek az unokahúga együtt dolgozik azzal a Kati nevű nővel, aki – láss csodát – most is pont keddig van szabadságon, és mindennap megy érte a Tamás, meg hurcolássza összevissza, meg nagyon sok helyen azt hiszik, hogy ő a felesége, és nem olyan nagy ez a Pest, hogy ez ne jönne szembe nap mint nap, mármint nekik, a barátainknak, hogy mit csinál velem Tamás.

Kati neve hallatán izzadni kezd a tenyerem, de egy pillanat alatt meggyőzöm magam, hogy ez az egész egy nagy baromság, Katinak van pasija, Melinda is megmondta, már csak szólt volna, ha az én férjem az, szóval Editnek magával van baja.

Felállok, hogy én ezt nem hallgatom tovább, te beteg vagy, Editkém, semmi okom arra, hogy azt gondoljam, hogy gonosz vagy, egyszerűen csak beteg vagy, ajánlok egy terapeutát, majd segít neked feldolgozni a boldogtalanságodat, Karcsit nagyon sajnálom, ha beteg, bár nem tudom, hogy mi lehet az a nagy baj, ami miatt hozzád sem nyúl, és nem bírja elviselni, ha hozzáérsz. Odavágtam még, hogy neki kellene elgondolkoznia azokon, amit mondtam, és mennyire szánalmas, és mennyire sajnálom, mert több évtizede a barátom, de igazán jobban tenné, ha magába nézne.

Hazafelé persze egész úton mérgelődöm, már majdnem olyan gondolatom is támad, hogy mi van, ha Edit igazat mond, de ezt viszonylag hamar elvetem, nincs férfiember a földön, aki így tudna színjátszani, ha ez igaz lenne.

Este megmelegítem a gyerekeknek a maradék spagettit, Edit szavai ott dobolnak a tarkómban, de a kezdeti mérgemet már kezdi átvenni a sajnálat. Tényleg, meg sem kérdeztem, hogy mi a baja Karcsinak. Amíg a gyerekek esznek, írok Editnek viberen, hogy nem haragszom, tudom, hogy elkeseredett, vegyük úgy, hogy nem is mondott semmit… de azt nem is kérdeztem, hogy Karcsinak mi a baja. Azonnal visszaír, hogy én ne haragudjak, és már bánja az egészet, hogy szóba hozta, tényleg vegyük úgy, hogy semmit nem mondott. Karcsinak nem komoly a baja, hónapok óta küszködik a prosztatájával, de végre ajánlottak neki egy orvost, és azt is meg akarta még kérdezni délután, – csak aztán kiment a fejéből –, hogy is hívják azt az orvost, aki apámat kezelte, talán kérnének másodvéleményt. Megkeresem, mondom, és megírom, csak leteszem a gyerekeket.

Este, mikor elcsendesedik a ház, eszembe jut, hogy Editnek megígértem a doki nevét, kihúzom a fiókot, ahol a papírokat tartjuk. Apám dossziéja legalul van, le kell pakolni róla mindent.

Ahogy kiveszem a dossziét, kiesik belőle egy útlevél. Nem értem, hiszen apu útlevele nem nálam van, anyunál maradt. Kinyitom.

Tamás képe szemtelenül néz a szemembe.

Péterfy-Novák Éva