–

Előrebocsátom, hogy egyáltalán nem tudok „jópofát” vágni olyasvalamihez, ami nekem nem tetszik, vagy simán csak nem érdekel. Az anyaságról szóló cikkek és könyvek pedig pontosan ebbe a kategóriába sorolhatók. Ennek abszolút prózai oka van, mégpedig az, hogy nem vagyok anya (még!). Ami nem érdekel, azzal nem foglalkozom, és eszem ágában sem volt elolvasni Borcsa könyvét, de mivel a Borcsa a pad-, kaja- és lelkitársam, nem volt más választásom, egy magányos estén a kezembe vettem az Anyaság rocks-ot, és nekiveselkedtem. Aztán azt vettem észre, hogy hangosan röhögök, de nem azért, mert felismertem magam akármelyik szereplőben vagy az anyaságról szóló vicces adomákkal értettem volna egyet, hanem azért, mert olyan beszarás viccesre van írva (amúgy mire is számítottam Fialától?), hogy óbégatva gurguláztam. Aztán felolvastam belőle anyámnak, a Nováknak, majd a 14 éves, kajla majdnem egy méter kilencven centis „kis" öcsikémnek is, és öcsi, aki abszolút érdektelenül szemléli a haverjain és a PS4-én kivüli világot, felrötyögött egy-egy gondolatnál. Mert magára ismert. Annyira cuki volt. Én meg egészen meghatódtam magamtól. Ide nekem az anyaságot is!

1. Ha anya leszek, az idő fogalma módosulni fog egy másfajta halmazállapotra:

„Komolyan mondom, nagyon oda kell figyelni, mert úgy görbül, szalad, zsugorodik és tűnik el piszok gyorsan, ha az ember nincs résen, hogy csak na. Amióta megszülettek a srácok, az én időm például rettentő szubjektív lett. Egészen biztos vagyok afelől, hogy nekem hatvan perc az elmúlt években soha nem pontosan hatvan percig tartott. Mert van, amikor két perc alatt elillan, de van, hogy hosszú órákig is kitart, attól függően, hogy épp mit csinálok."

Mondjuk, én ettől pont nem parázok (annyira). Mert akkor legalább majd tudok a D. Tóthnak a gyerekekre hivatkozni, ha nincs kedvem nincs ihletem megírni a következő beadandó szakdolgozatot anyagot, hogy „ne haragudj, Kriszta, de a gyerek megint lázas/visít/játszani kell vele/netán beszart. 

2. Soha többé (ez azt jelenti, hogy jó darabig) nem megyek egyedül sehova. Igen, még oda se!

„Az én gyerekeim például hosszú éveken keresztül levakarhatatlanok voltak rólam, el nem távolodtak volna tőlem egy méternél távolabbra. Ha a konyhában főztem, akkor a lábam alatt játszottak, vagy éktelen zajongás közepette kirámolták a kredencet. Ha a fürdőszobában zuhanyoztam, akkor vagy beültek a szennyeskosár tetejére ellenőrizni, hogy minden hajlatomat kellő alapossággal megtisztítom-e, vagy ha orvul kizártam őket, akkor a szellőző résein keresztül dugdosták be dundi ujjacskáikat. Persze tudatában vagyok, hogy ez a kitüntető figyelem és patent ellenőrzés a munkaköri leírásom részét képezte, mindezek ellenére azonban mégsem bántam volna, ha legalább a rötyire nem kell díszkísérettel elvonulnom."

Erre nem lehet eléggé felkészülni, azt hiszem. Pláne egy olyan embernek, aki rendkívüli módon szeret egyedül élni, és elvonulni még a saját otthonában, önmaga elől is alkalomadtán. Mindenesetre a fürdőn nem lesz szellőzőnyílás, és beépíttetek egy hangszigetelt gumiszobát.

3. A nyári szünettől rettegni fogok, az évnyitó ünnepség fogalmát pedig aranykeretbe foglalom, és kitűzöm a nappaliba.

„Ahogy telnek-múlnak a napok, közelegni érzem a végítéletet. Sorsom lassan beteljesedik az iskolai évzáró ünnepség végeztével. Június 15-én, 12:30-kor ott fogok állni sápadtan, félelemtől elszoruló torokkal, izzadó tenyérrel kapaszkodva a két eufóriában úszó gyermekembe, akiktől legközelebb szeptember 3-án fogok tudni búcsút venni. Ez egészen pontosan 11 együtt töltött hét, azaz 78 nap, azaz 1872 óra, vagyis 112320 perc."

Azt hiszem, megmondom majd a férjemnek, hogy legyen kedves kivenni két hónap szabadságot, hogy elmehessek a rettenetesen fontos és halaszthatatlan, életbevágóan elodázhatatlan dolgomra, ahonnan majd szeptember elején jöhetek csak vissza. Nem értem, Borcsa miért nem ezt csinálja?

4. Feladom az elveimet, és egy életre leszámolok a liberalizmus fogalmával

„ (...) egy szép napon azon kaptam magam, hogy mi tagadás, én magam is átálltam a sötét oldalra. Sőt mi több, őszintén bevallhatom, manapság nem is találni nálam lelkesebb követőjét édesanyám rendszerének. Most már értem: családon belül az egyetlen üdvös út a diktatúra."

A gyerekek olyanok, mint a kommentelők egy bizonyos csoportja: lehetetlen őket észérvekkel meggyőzni, magasról tesznek rád, és lelketlenül átgázolnak rajtad, ráadásul csak egyet hajtanak, mint a pereces.

5. Dévaj szexistennőségemnek vége lesz

„ – És mennyi ideig tart egy ilyen szerelmeskedés?
Majdnem rávágtam csípőből, hogy édes lányom, fogalmam sincs, én már lassan tizenegy éve élek házasságban, de aztán összeszedtem magam.
– Ez nagyon változó, mondjuk, tíz perc és két óra között? – Ez utóbbit már inkább kérdeztem, mint mondtam. Egyszer olvastam valami ilyesmit, de hogy igaz-e, azt nem tudom."

Igaz, Borcsa, mert ezt én is olvastam egy „megbízható oldalon", de  azt hiszem, az ötös ponthoz anyának se kell lenni... 

Szentesi