-

Már a művészneve is egy sörmárka és egy amerikai színész nevének párosítása, szimbolizálva léte lényegét: az életörömöt. Sportbajnok, világcsavargó, aki már húszévesen is Rejtő Jenő hőseinek életét élte: volt koldus, aztán milliomos, aszfaltozott Dél-Amerikában, hazament Dél-Európába, és elkezdett játszani színészi képzettség nélkül, önmagát adva.

Nincs olyan ember, aki ne nézné meg szívesen egyik-másik filmjét, olyan viszont bőven akad, aki szívesen megnézi az összeset újra és újra.

Egyszerű történetek, de megvolt bennük az a plusz, amitől olyanná vált, mint a bohócok tréfái: pontosan tudod, mi következik, mégis izgatottan várod, tapsikolsz örömödben, amikor jön az első pofon és hátraszaltó. Spagettiwesternekkel, krimikkel kezdte, Rizzo felügyelő lett, azaz Piedone, gyerekkorom hőse. Hányszor néztük, hallgattuk a Köztársaság mozi ócska székein a jól ismert csattanásokat (Bujtor István néha elmesélte, hogyan gyártották a filmekhez a nagy pofonok hangjait, amelyek védjegyeivé váltak a műfajnak és neki magának: nyers bőröket ütöttek egymáshoz, azok csattantak akkorákat).

Aztán mindenféle besorolhatatlan, jelenben játszódó vígjáték, Las Vegasban, a vadnyugaton, egzotikus szigeteken, Dél-Amerikában, ugyanarra a kaptafára, mert a forgatókönyvíróknak nem volt sok dolguk a sztorival, csak egyik bunyótól a másikig kellett lökdösni. És bármennyire is egyforma és gagyi volt minden sztori, amikor Bud Spencer először húzta el a száját és fordult meg (vagy állt fel az asztaltól) mérgesen, hogy elkezdjen pofozkodni, már senkit nem érdekelt a dramaturgia. Sosem volt semmi komolyan vehető a filmekben. A moziban életre keltek a rejtői verekedések, ő pedig olyan volt, mint egy olasz Fülig Jimmy vagy inkább Nagy Bivaly.

A műfaj ő maga volt, nélküle nem létezett volna: minden filmben ugyanaz a figura, de más szerepekben, megunhatatlanul.

Aztán ez is elmúlt, már nem csinálnak ilyen filmeket, nem is hiányzik senkinek, hogy csináljanak, minek is, amikor az ő filmjeit bármikor, bárhányszor, bárkinek le lehet vetíteni, sose unjuk meg. Vagy a filmet és a poénokat talán igen, de az ő fazonját soha. Mindig a mozi legeslegnagyobb, örök csillagai között marad, pedig nem volt nagy művész, csak egy tehetséges, igazi olasz, aki imádott élni, és másoknak is átadta ezt az imádatot. Vagyis, dehogynem: nagy művész volt, az élet legnagyobb művészei között a helye.

„Abból a tényből, kedves kuzin", hogy barátunk a dallamos Pedersoli nevet egy sörmárka és Spencer Tracy kedvéért Bud Spencerre változtatta, rögtön kiviláglik számunkra, hogy mekkora hatalmas király volt.

És örökre az is marad.

Somos Ákos

Kiemelt képünk forrása: Mokép

---