Boldogság

A tévéhez leültünk

megnézni azt a filmet,

miről a műsorújság

megírta, hogy nagyon sok

vér fog majd folyni benne,

és ennek mind a ketten

örültünk, mert szeretjük

a filmeket, amikben

nagyon sok vér folyik. Te

két fázós lábad akkor

pólóm alá bedugtad,

kis talpad ráhelyezted

kövér, meleg hasamra,

úgy néztük ezt a filmet,

pisztáciát is ettünk.

De gyorsan elfogyott, és

félóra múlva kábé

szép, szőkített fejecskéd

a mellkasomra tetted,

én kissé hátradőltem,

a vállad átkaroltam,

és elnyomott az álom.

Most arra ébredek fel,

hogy vége már a filmnek,

a farpofák sajognak,

jól elzsibbadt a lábam,

és el van gémberedve

a vállam is rohadtul,

fejem nem dönthetem meg,

nincsen mögötte támasz,

valami ócska pornót

sugároz a csatorna,

éjfél is régen elmúlt.

A távirányítóért

nyúlnék, de el nem érem,

van egy pohárnyi kólám,

miből kiment a szénsav,

de azt sem érem el, mert

te rajtam fekszel éppen,

szemed becsukva tartod,

a szád kinyitva félig,

meleg fuvallatocskák

szállnak nyakamra onnét.

Kívánhatnék-e többet?

(Szívdesszert – kis 21. századi temegén, Magvető, 2007.)

Forrás

Metró

Hát elkapott ma, kiscicám,

az ellenőr a metrón.

Nem volt érvényes matricám,

kívánom, bárha lett vón.

Leszállított – az alagút

most énelőttem ásít,

s eljutnom több mint bonyolult

a kívánt állomásig.

S míg kattog egyre távolabb

haladva lent a metró,

halkan kattog a bőr alatt

az ember szíve dettó.

Ó, bár ne kéne lógnia,

föladva minden elvét!

Ez itt egy allegória,

ha nem tűnt volna fel még.

Hisz látod, éppen így megyek

hogy földerítsem, úgy ám,

felszín alatti énedet

a lélek mélyvasútján.

De megvívnám bár érted, ó,

én héroszok tusáját,

nem jutok el hozzád a szó

szűk labirintusán át.

S a vágy metróján, hol az ok

zord ellenőre szétcsap,

mint potyautas utazok,

azt kell hogy mondjam, én csak.

Mert nincsen matricám, se más,

jegy, bérlet, bármi érvény,

a benned rejlő állomást

hogy egyszer is elérném.

S meglelve benned messzi, tág,

mély állomások mását,

meghallanám a bőrön át

a szíved kattogását.

(Szívdesszert – kis 21. századi temegén, Magvető, 2007.)

Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,

se füle, se farka,

oda megyünk lakni,

ahol tejet kapni.

William Shakespeare

Az vagy nekem, mi tejnek a tehén.

Kegyetlen borj, ki lelkem hörpöli,

Kin szebb a folt, mint máson az erény,

S ki épp hiányod által vagy teli.

Hisz az legyez, hogy nincsen legyeződ,

Nemléte hajt rád létező legyet,

Így lepi légy a meztelen mezőt,

Körötted én is így legyeskedek.

Csapom neked a szelet, hisz te, lám,

Saját magadnak csapni nem birod,

De szép fületlen, nem fülelsz reám,

Versem neked kimondva is titok.

De légy bár csonka, foltos és süket,

Szívem mégis lakatlan nélküled.

Kosztolányi Dezső

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,

gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,

hogy zümmögő neszekre semmi gondom,

mert nincs fülem se farkam,

s úgy állok itt e harmateste dombon,

mint régi hősök vérező porondon.

De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,

s arany-szelíden, mint egy árva pálca,

dac nélkül én a képetekbe mondom,

hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,

s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.

Oda hol kancsal éltem elfelejtem,

s búját mindenki elbocsájtja helyben,

hol ép farokkal bőg a méla marha,

s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

(Bögre Azúr, Magvető könyvkiadó, 1999.)

(Ebből még nagyon sok van, de csak ez a kettő fért most ide.)

Limerik

Kíváncsi gyerek volt Péterke,

bedugta orrát az ételbe.

Kiszólt a galuska:

„Megrúglak Petyuska!"

S Péterke elszállt az éterbe.

Beteges fiú volt Lacika,

mindig volt valami bacija.

Papája rászólt:

„Mit prüszkölsz, László?"

S becsapta Lacit a zaciba.

Volt egy úr, lakhelye Komárom,

útra kelt egyszer egy homáron.

Kérdezték: „Élelmes?"

Fürge és kényelmes?"

„Nem – mondta – de azért komálom."

Volt egy úr, lakhelye Tajvan,

tudta, hogy a fején vaj van.

Margarin nem lévén

fejen állt zsemléjén -

kicsinyke öröm a bajban.

Volt egy úr, lakhelye Pomáz,

rászóltak: „Ne sokat pofázz!"

„Jó" mondta „csak hát..."

Pofán is csapták.

Lelkéért szól most a fohász.

Volt egy úr, lakhelye Párizs,

rászóltak: „Fogyjon le máris."

Onnantól nem evett

feltéthez köretet,

„Pá, krumpli - mondta - és pá, rizs!"

Volt egy úr, lakhelye Alaszka,

nejét egy barlangba falazta.

Kérdezték, mért tette,

azt mondta: „Mérgembe.

Untam a heringet fagyasztva."

Lakott egy öregúr Oxfordban,

kérdezték: „Magának sokszor van?"

„Mim is?" „Hát aza."

Azt mondta: „Nana,

fiatal koromban bokszoltam."

Volt egy úr, lakhelye Sarkad,

pukkantott egyszer egy halkat.

„Ki volt ez, kérem?"

Azt mondta: „Én nem."

Nem volt egy őszinte alkat.

Szólt egy úr, lakhelye Quebec:

„Jöjjetek, ti hitvány ebek!

Cápák és medúzok -

én mindent megúszok..."

Nem úszik mostmár, csak lebeg.

Volt egy hölgy, lakhelye Kabul,

kertészek ejtették rabul.

Azóta gerberát

nem kaphat, mert berág,

s egészen jól beszél babul.

Volt egy úr, lakhelye Mozambik,

fenéken harapták a zombik.

Faggatták: „Nagyon fáj?"

Azt mondta: „Ugyanmár.

Eleve is volt már azon lik."

Volt egy öreg teuton,

átsétált négyszer a tejuton.

„Kisgöncöl, Nagygöncöl

– sóhajtott ötödször –

de unom, Istenem, de unom!"

(Magyar Badar – 300 limerik, válogatta: Várady Szabolcs, Európa Kiadó, 2002.)

NYÁLTÖRÖLGETŐ – avagy a nyálkendő dicsérete

Elcsöppen, lám, pöttöm,

számból jött nyálgömböm!

Rögtön hogy fölbukkan,

álomként szétpukkan.

Elcsöppen pár nagy csepp,

minden jó nyálas lett,

egy csepp, és már kettő -

nyál ellen nyálkendő.

(Nyálkendő-használat

van vagy nincs, aztán vagy

nyál van vagy nyálkendő,

nemkívánt törlendő.)

(Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak, Manó könyvek, 2010.)

 Fotó: Krisztian Lagle