D. Tóth Kriszta – alapító főszerkesztő, a WMN motorja

Jorge Semprun: A nagy utazás

Mert mesterien bánik az idővel, mert úgy mesél életről, halálról, emberségről, összefogásról, tartásról, mint senki más. Én tizenhét évesen ezen a művön keresztül találkoztam először mélyebben a holokauszttal. Évekig kísértett még a regény, felnőtt fejjel újra elővettem. Feloldozást nem kaptam, de egy életre megjegyeztem a mondatot: „A boldogságot és a boldogtalanságot viseld egyaránt nyugodtan – minden elmúlik, s elmúlsz te is."

George Orwell: 1984

Ezt is gimnazistaként olvastam először, és azóta még négyszer. Noha tudom, hogy Orwell disztópikus, nyilvánvalóan karikírozott totáldiktatúrája egyszerűen nem létezhet, nem is létezett soha, újra és újra kiráz tőle a hideg. Azért, mert tűpontosan ábrázolja a hatalom és a neki kiszolgáltatott egyén viszonyát. Így aztán ez a regény amíg a világ világ, aktuális lesz. Ma is az, hajjaj, de még mennyire!

Szabó Magda: Születésnap

Fél tucat szabómagdát írhatnék erre a listára... de csak egyet engedélyeztem magamnak. Legyen az, amelyet legelőször olvastam, tizenhárom évesen – ha már az első kettő is korai könyvélmény volt. A felnőtté válás előtt álló Illés Bori története máig a kedvenc ifjúsági regényem, a maga didaxisával együtt. Szerintem a magyar tizenéveseknek (és anyukájuknak) megkerülhetetlen. Az utolsó mondat pedig… hát, már azért megéri végigolvasni a könyvet. Azóta hiszek a sors által elrendelt szerelemben!

Both Gabi – olvasószerkesztő, a WMN lelke

P. L. Travers: A Csudálatos Mary

Gyerekkorom legfontosabb könyve volt. Mary Poppins hétköznapi életbe ágyazott varázslatai a mai napig elemelnek a valóságtól. Harmadikos koromban kaptam jutalmul „az olvasás tantárgyban elért kiváló eredményért.” Ez a beírás – és maga könyv is – nagyjából egy életre eldöntötte, hogy az olvasás lesz majd a hivatásom. Igaz, csak negyvenéves koromban jöttem rá arra, hogy mindig a mesék határozták meg az életemet, azóta viszont még a hétköznapjaim is mesések!

Timo Parvela: Miú és Vau (sorozat)

Bár úgy tűnik, hogy mindig csak gyerekkönyvekről írok, ne dőljetek be a látszatnak… A Miú és Vau sorozat magyar kiadásának szerkesztőjeként tényleg szívből ajánlhatom az odaadó kutya és az álnok macska megbonthatatlan szövetségéről szóló rövid, mély, bölcs, mégis vicces meséket, melyeket Finnországban családterápiás üléseken is használnak. A könyv szlogenje: „A legemberibb állattörténetek.” Tényleg így van! Felnőtteknek számára is megszívlelendő az üzenete.

Shel Silversteine: Lafkádió, Shel Silversteine: Shelby bácsi állatkertje – A Cakk-fogú Cnyekker és más badar bestiák

A szerző igazi zseni volt, amúgy világhírű, épp csak Magyarországon ismerik kevesen. Pedig Varró Dani fordította, pontosabban abszurdította magyarra a Lafkádió című könyvét, ami egy olyan oroszlánról szól, aki visszalőtt. Tényleg az egyik legjobb könyv, amit életemben olvastam, egyszer írtam róla egy hosszabb ajánlót is.

A másik kedvenc könyvem tőle, a: Shelby bácsi állatkertje – A Cakk-fogú Cnyekker és más badar bestiák. Ezek a nemlétező állatokról szóló versremekek szintén Varró Dani lenyűgöző fordításában ovashatók. Ha jót akartok magatoknak, szerezzétek be Shel Silversteine minden könyvét, melyeket általában ő maga illusztrált! A rajzai is hihetetlenül eredetiek, akárcsak a szövegei.

Pásztory Dóri – paralimpiai bajnok úszó, újságíró, a mi Dórink

Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam

Nem egyszerű olvasmány, de aki fogékony a pszichológiára és nyitott az önismeretre, annak nagyon sokat jelenthet. Nekem rengeteg aha élményt adott, és sok mindenre felkészített a szüléssel, gyerekvállalással kapcsolatban.

Fábri Péter: Titkos könyv – 49 nap

Meghatározó és nagyon megrázó könyvélmény. Nem is tudom megmondani, hogy szerettem-e vagy sem, de az tuti, hogy bemászott a bőröm alá, csontig hatolt, és aztán meg akartam tőle szabadulni, de nem bírtam. Idézni nem tudnék belőle, a történetre is csak nagy vonalakban emlékszem, de arra a gyomorszorító érzésre igen, amit olvasás közben éreztem. Nagy hatással volt rám, ami talán az egyik fő célja az irodalomnak.

Stieg Larsson: Millenium trilógia

Sem moziban, se könyvben nem igazán szórakoztat az, ami a többséget, ezért nagy ívben elkerülöm a toplistákat. (kivéve persze amiket olyanok írnak, akiknek adok a véleményére. Mint például ezt itt). Sokáig ellenálltam a Millenium trilógiának is, mígnem Vajda Évától olvastam róla egy kritikát. Éva az egyik legjobb oknyomozó újságíró Magyarországon, és a leginkább tisztelt tanáraim egyike. Az ő hatására kezdtem el olvasni a Tetovált lányt, majd nagyjából két hét alatt ledaráltam a három könyvet. Imádom ezt az élményt, amikor a könyv teljesen beszippant, magával ragad, és olvasás közben megszűnik a külvilág. Ennél a három könyvnél éltem át ezt leginkább. Azóta is keresem, kutatom az utódját, próbálkoztam mindenféle skandináv krimivel, de egyik sem tudta megismételni ezt az élményt.

Gyurkó Szilvia – író, gyerekjogász, aktivista, a WMN lelkiismerete

Alessandro Baricco: Selyem

Azért kell elolvasni, hogy tudja az ember, mi a szerelem. Milyen semmihez sem fogható szépsége, fájdalma, tisztasága, törékenysége és kiszolgáltatottsága van. Pár oldalnyi történet, de aki úgy teszi le a végén a könyvet, hogy nem sóhajt egy nagyot, annak kő van a szíve helyén.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Varázslatos könyv, ami önmagunkról szól, a bennünk élő, soha felnőni nem akaró gyerekről, a felelősségről, az életről, a házasságról, a szabályokról és arról, hogy végső soron ugyan ki ítélhetne meg minket azért, amik vagyunk és amit teszünk. Hát, senki. Mindenki bekaphatja.

Bulgakov: Mester és Margarita

Szerintem még sosem írtak ennél tökéletesebb könyvet. Ennél eszeveszettebben Pilátus történetét még sosem mutatták be. Ennél káprázatosabban várost még nem festettek le. Ennél esendőbb még sosem volt az ördög. Akárhányszor láttad is színpadon vagy filmen, amíg nem olvastad, addig fogalmad sincs, miről szól. Ez a könyv olyan, mint a kába kő meglátogatása a muszlimoknak. Egyszer az életben muszáj!

Ujvári Bea – grafikus, dizájner, a WMN szeme

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán

Ez az én rongyosra olvasott könyvem. Huszonévesen vettem a kezembe először, minden alkalommal új részlettel gazdagodom belőle. Sokszor játszom a gondolattal: vajon kivel milyen viszonyban lehettem egy korábbi életben, és hogyan kapcsolódom majd egy másik életben azokhoz az emberekhez, akik nap mint nap körül vesznek? Számtalan kérdésre ad választ, miközben egy izgalmas, titokzatos, misztikus regény.

Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány

Lehet, hogy közhelyes, de nem maradhat ki  a top hármas listámból. Többször maradtam fent a buszon miatta, felejtettem el leszállni, olvasás közben. A karakterek neve egytől-egyig valóságos szimfónia. Természetellenesen varázslatos történet, teljesen természetesen megírva.

Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III.

A trónok harca elbújhat mellette. Szeretem a történelmi regényeket, és ez a legjobb sorozat. Átfogó képet ad a középkorról, a hangulatáról, ármány, rengeteg csata, orvgyilkolás, kivégzések, kaland. Király jó könyv!

Csiszér Ágota – Goti, a WMN fotósa

Guy de Maupassant : A szépfiú

Könnyed könyvet ígér a cím, de annál erőteljesebb jellem- és korábrázolást kapunk a XIX. század végi párizsi viszonyokról és a karrierista főszereplőről. A szenvedély, a férfi-női játszmák, a hatalmi harcok rendkívül szórakoztató regénye.

Szerb Antal: Utas és Holdvilág

Nagy klasszikus, nagy kedvenc. Mesteri, misztikus, elgondolkodtató. Az ember belső utazásának, tépelődésének legnagyszerűbb bemutatása az általam ismert magyar irodalmi művek között.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és Bűnhődés

Az emberi jellem legmélyebb bugyraiba enged betekintést a szerző, ezt néha olyan magától értetődő egyszerűséggel teszi, hogy az számomra megdöbbentő. Olvasás közben szinte a saját bőrömön éreztem a bűntudat, a lelki tusa testi jeleit. A könyv nem a jó és a rossz megkülönböztetését veszi célba. Lebilincselő lélektani regény. Megjegyzem, ha az oroszoknál mindenkinek csak egy neve lenne, nem pedig három, akkor a regény körülbelül tíz százalékkal rövidebb lenne, de azért megéri a bajlódást.

 

Itt a találod a második részt, vagyis a wmn.hu csapatának másik felét, és még 18 kihagyhatatlan könyvet. Te se hagyd ki!