Apa kemény, nem mozdítható, anya viszont nyúlékony. Olyan, akár a gyurma – és akkor nyúlik leginkább, mikor szomorú. Ám hiba lenne azt feltételezni, hogy a végtelenségig gyepálható. Aki valaha tesztelte a határait, pontosan tudja: a legjobb minőségű alapanyagnál is megvan az a pont, amikor feladja a harcot és elszakad.

Tíz-húsz évente születik olyan előadás, ami képes kilépni a színház falai közül, és össztársadalmi, kulturális értelemben túlmutat magán. Ma este a Vígszínház az 500. előadást tűzi műsorra A Pál utcai fiúk című zenés darabból, ami már önmagában is figyelemre méltó, de érdemes megvizsgálni, hogy a bemutató óta az előadás szellemisége és zenéje miként kezdett önálló utakat is bejárni.

Szitál az eső, fúj a szél, egyre nagyobb a tömeg. A vállak fölött átnézve keresem a barátomat, de elsodor bennünket egymástól egy vonat felé hömpölygő iskolás csoport. Kapásból négy ok, ami alapesetben hátraarcra késztetne – vagy legalábbis szorongást keltene bennem –, most mégis nyugalmat és izgatottságot érzek. Hiába csurom víz mindenem, hiába töri a hátam a táska, mindent elcsendesít körülöttem az elém táruló városkép. Három óra utazás után megérkeztünk Írország nyugati partjának egyik legikonikusabb városába, Galwaybe. De vajon miért nem hallottam róla soha korábban? Takács Dalma úti beszámolója.

Egy ősbemutató Szombathelyen, amelyet három szerző, Závada Péter és Mikó Csaba íróként, Nagy Péter István rendezőként jegyez. Mögöttük nyolc fiatal, vidékre szerződött színész, akik évek óta a Weöres Sándor Színház meghatározó alkotói. Nem játszanak mást – önmagukat, egy vidéki színházban. Bennük generációs kiábrándultság, körülöttük a vidéki kultúra alulfinanszírozott, álmosító közege.

A rendező a szeretet hiányáról, a hazugság örökségéről és az 1956 utáni árvaság érzelmi lenyomatairól mesél – megrendítő őszinteséggel és pszichológiai mélységgel.

Thomas Dambo mélyen hisz abban, hogy a járt utat néha igenis érdemes elhagyni a járatlanért, ezért trolljait a világ híres főterei és múzeumai helyett főként erdők mélyén találhatjuk meg. Az egyik szobor a Hódmezővásárhely melletti Kása-erdő fái között bújik meg immár.

Miranda July Négykézláb című menopauzaregényét kötelezően felírnánk minden 45 év körüli nőnek. Hallottál már a pimasz Miasszonyunkról, aki vicces, átgondolt és szexi gyógyírt hoz el mindannyiunknak, akiket a természet felpakolt a változó kor hullámvasútjára, aki megszabadít minket a hormonkáosz gonoszától, és elhozza számunkra a megváltást? Ha még nem, akkor sürgősen pótold!

Írók, költők, iparművészek, mozdulatművészek és fotósok a századelőről. Mindannyian nők voltak, és óriási ellenszélben is jelentős alkotókká váltak.