Extrém minimalista kihívás: hogyan éltem mindössze 100 dologgal egy teljes hónapig?
Hogy mire van szükség a boldogsághoz? Sokáig úgy gondoltam, hogy ha majd a képzeletbeli listám minden egyes elemét kipipálhatom, akkor boldog leszek. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy akárhányszor pipa kerül egy dolog mellé, sunyi módon azonnal egy újabb sor adódik a lista végéhez. Mert mindig van jobb, szebb és több. Én pedig akartam: az álomházat, a tökéletes állást, a hibátlan pasit. Aztán hirtelen kaptam egy masszív pofont az élettől, ami egy minimalista kihíváshoz vezetett. A receptje pedig nevéhez hűen minimális: egy beköltözésre váró budapesti szoba, egy darabokra tört szív és egy érzelemdús hónap, amelyben csak száz dolog vett körbe. Na de nézzük, mi sült ki belőle! Gyakornokunk, Révész Boglárka írása.
–
Szeretek úgy tekinteni az életemre, mintha egy folyamatosan véget nem érő filmben léteznék, ahol minden egyes cselekedetem valamilyen örök érvényű tanulságot hordoz magában. Ezért amikor tavaly év végén szakítottak velem, én pedig a padlóra kerültem, nem meglepő módon a filmekben kerestem menedéket. Így sikerült rátalálnom Florian David Fitz 100 dolog című vígjátékára, ami durva görbe tükröt tart a fogyasztói társadalom birtoklásvágy által hajtott polgárainak. Nekem. Nekünk. A filmben a két főszereplő egy részegen kötött fogadás miatt minden cuccát bezárja egy raktárba, naponta pedig csak egyetlen dolgot vehetnek vissza száz napon keresztül.
Én azért odáig nem fajultam, hogy egy üres szobában feküdjek meztelenül, hogy aztán az éj leple alatt osonjak ki a raktárba egy hálózsákért, de még az én kihívásom is többeknél radikálisnak számított.
Nem lehet csak száz dologgal élni ennyi ideig, megőrültél?
Egy kicsit talán igen. Amikor év elején albérletet kellett váltanom, több órán keresztül dobozoltam olyan dolgokat, amiket évek óta nem láttam, sőt némelyikről azt sem tudtam, hogy létezik. Ezért amikor azon a fagyos januári napon beköltöztem az új albérletem visszhangzóan üres szobájába, átkattant bennem valami. A kartonrengetegből kiválasztottam a számomra legfontosabbnak tűnő száz tárgyamat, a többi cuccot pedig óriási lendülettel vittük is vissza az autóba. Eldöntöttem: az elkövetkezendő harmincegy napban csak ezeket fogom használni.
Na de hogy kerül egy tárgy a fontos vagy a nélkülözhető kategóriába? Az ember egy olyan állat, ami szereti az ismerősség érzését. Éppen ezért belegondoltam, hogy tulajdonképpen legtöbbször ugyanabból a tányérból eszem, ugyanazt a barna szövetkabátot hordom, és ugyanazzal a tusfürdővel fürdöm, hiába van mindenből még másik hét. Így rövid sakkozás után összeraktam a százas listám.
Elvetemült minimalista starter pack
Ha bárki érzi magában a kihívást és egy csipet őrületet, az elején érdemes átgondolni, hogy egy-egy életterülethez kapcsolódóan mire van szükségünk. Esetemben így nézett ki:
Imádott ruháim:
1.) bokacsizma
2.) sportcipő
3.) jóganadrág
4.) sportmelltartó
5.) edzős póló
6-8.) bodyk
9.) farmernadrág
10.) fekete nadrág
11–15.) bugyik
16–19.) zoknik
20–21.) melltartók
22–24.) pulóverek
25.) télikabát
26.) sál
27.) kesztyű
28.) sapka (túl későn merült fel bennem, hogy okosabb lenne nyáron kipróbálni a mazochizmusnak tűnő játékot).
Must-have tisztálkodás:
29.) fogkefe
30.) fogkrém
31.) fogselyem
32.) zuhanypamacs
33.) tusfürdő
34.) sampon
35.) hajbalzsam
36.) arclemosó
37.) hidratálókrém
38.) fényvédő
39.) körömvágó olló
40.) dezodor
41.) parfüm
42.) kézkrém
43.) borotva
44.) borotvahab
45.) epilátor
Nélkülözhetetlen konyhakellékek:
46.) főzőedény
47.) serpenyő
48.) fakanál
49.) svájci bicska (tudom ez csalás, mert egyben villa, kés, fogpiszkáló és sörnyitó is, de mentségemre szóljon, sosem iszom sört)
50.) kanál
51.) lapos tányér
52.) tálka
53.) konyhakés
54.) vágódeszka
55.) üveg mérőpohár (ami ezentúl egyben kávéscsésze, vizespohár, borospohár és teásbögre is)
56.) mérleg
57. turmixgép
58.) vizes kulacs
59.) szűrő
60.) a kedvenc óriási gyümölcstartó tálkám
Amik a komfortot biztosítják
61.) matrac
62.) lepedő
63.) párna
64.) párnahuzat
65.) takaró
66.) takaróhuzat
67.) pokróc
68.) ruhatartó állvány
69.) fotel
70. íróasztal
71.) szék
72.) szőnyeg
73.) állótükör
74.) éjjeli szekrény (mondjuk, minek, ha nincs benne mit tartani?)
75.) tükör
76.) ruhaszárító
77.) csíráztató tálca
78.) jógamatrac
79.) pálma
Mert dolgozni még így is muszáj, ennek kellékei:
80.) laptop
81.) laptoptöltő
82.) mobiltelefon
83.) mobiltelefon-töltő
84.) hangszóró
85.) fülhallgató
86.) egér
87.) Kindle
88.) Kindle-kábel
Maradék:
89.) toll
90.) füzet
91.) kulcsok
92.) bicikli
93.) lakat a biciklihez
94.) maszk
95.) törülköző
96.) esernyő
97.) napszemüveg
98.) hátizsák
99.) övtáska
100.) okosóra
Ilyen arzenállal vágtam bele életem első, de nagyon is meghatározó minimalista kihívásába. Bárcsak tudtam volna az elején, milyen láthatatlan kincs egy egyszerű merőkanál vagy egy életmentő hajgumi!
Ne legyen vége, még mielőtt elkezdődne!
A kezdésnél egy pillanatra elbizonytalanodtam, de el kell felejteni a kényszerességet. Ijesztő lehet szelektálni, pláne, ha az ember olyan ügyesen kvalifikált gyűjtögető, mint amilyen én voltam, épp ezért nem szabad túl szigorúan bánnunk magunkkal. Az én kihívásomban is rejlik némi csalás, nem számolom bele ugyanis a közösen használt háztartási gépeket vagy a tisztítószereket (nem mintha ezekért nagyon kapkodnék). Érdemes lehet azt is tisztázni, hogy miért vágunk bele. Szeretnénk létrehozni otthonunk kacatmentesebb verzióját? Rá akarunk jönni, hogy mire van igazán szükségünk? Esetleg szórakoznánk, vagy csak a kihívás kedvéért? A lényeg, hogy vágjunk bele!
Az extrém kihívás nem is olyan extrém konklúziója
Belevágnék-e kérdés nélkül újra ebbe a kihívásba? Szó nélkül. Miért? Mert rengeteget tanultam magamról. Én is belesétáltam a fogyasztói társadalom csapdájába: túlbecsültem a jelentéktelent, és alá azt, ami igazán számít. Az, hogy a hatalmas teret nem tárgyak, hanem a gondolataim töltötték be, közelebb vitt magamhoz. A minimalizmus segített lelassulni, átértékelni, megérteni. Nemcsak a környezetemet, hanem önmagam is. Mert a környezetem én vagyok.
Megtanultam kérni és elfogadni. Néhány éve megkaptam ajándékba Amanda Palmer A kérés művészete című könyvét, amiben – talán a cím is sejteti – az írónő azt taglalja, hogyan tanulhatunk meg segítséget kérni és elfogadni. Amióta beszélni tudok, azóta küszködöm ezzel, most azonban rá voltam utalva. Érdekes tapasztalás, hogy a kölcsön körömlakkokon és edényeken túl több figyelmet is kaptam ajándékba. Az embereket érdekelte, amit csinálok, sőt a lelkem egy kis szegletében remélem, hogy ha nem is mindenkit, de legalább egy embert változásra inspiráltam.
Újra megerősödött bennem, hogy az idő számomra a legnagyobb érték. A tárgyaink száma pedig fordítottan arányos a magunkra fordítható idő tartamával. Kevesebb tárgy, több idő. Kevesebb tárgy, több öröm.
A legnagyobb tanulság, hogy önmagában tárgyakat birtokolni nem káros. Nem lesz erény, ha valakinek kevés dolga van, mint, ahogy az sem, ha sok. A lényeg, hogy miképp viszonyulunk hozzájuk. Ami nekem kacat, az másnak lehet, hogy felbecsülhetetlen szentimentális értékkel bír. Sőt a tárgyak segítenek egy lakásból otthont teremteni. Ugyanakkor elengedhetetlen önvizsgálatot tartanunk, és megkérdezni magunktól: boldogságunk a tárgyak birtoklásában vagy emberi kapcsolatainkban, a szerelemben, az önmegvalósításban rejlik? Mert az igazi értékek pótolhatatlanok.
Végezetül pedig a fő kérdés: mindenkinek a minimalizmusra érdemes törekednie? Semmiképpen. Viszont a boldogságra annál inkább. S ha jól figyelünk, észrevesszük, hogy a kettő nem is áll olyan messze egymástól.
Révész Boglárka
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Kathrin Ziegler