Extrém minimalista kihívás: hogyan éltem mindössze 100 dologgal egy teljes hónapig?

–

Szeretek úgy tekinteni az életemre, mintha egy folyamatosan véget nem érő filmben léteznék, ahol minden egyes cselekedetem valamilyen örök érvényű tanulságot hordoz magában. Ezért amikor tavaly év végén szakítottak velem, én pedig a padlóra kerültem, nem meglepő módon a filmekben kerestem menedéket. Így sikerült rátalálnom Florian David Fitz 100 dolog című vígjátékára, ami durva görbe tükröt tart a fogyasztói társadalom birtoklásvágy által hajtott polgárainak. Nekem. Nekünk. A filmben a két főszereplő egy részegen kötött fogadás miatt minden cuccát bezárja egy raktárba, naponta pedig csak egyetlen dolgot vehetnek vissza száz napon keresztül.

Én azért odáig nem fajultam, hogy egy üres szobában feküdjek meztelenül, hogy aztán az éj leple alatt osonjak ki a raktárba egy hálózsákért, de még az én kihívásom is többeknél radikálisnak számított.

Nem lehet csak száz dologgal élni ennyi ideig, megőrültél?

Egy kicsit talán igen. Amikor év elején albérletet kellett váltanom, több órán keresztül dobozoltam olyan dolgokat, amiket évek óta nem láttam, sőt némelyikről azt sem tudtam, hogy létezik. Ezért amikor azon a fagyos januári napon beköltöztem az új albérletem visszhangzóan üres szobájába, átkattant bennem valami. A kartonrengetegből kiválasztottam a számomra legfontosabbnak tűnő száz tárgyamat, a többi cuccot pedig óriási lendülettel vittük is vissza az autóba. Eldöntöttem: az elkövetkezendő harmincegy napban csak ezeket fogom használni.

Na de hogy kerül egy tárgy a fontos vagy a nélkülözhető kategóriába? Az ember egy olyan állat, ami szereti az ismerősség érzését. Éppen ezért belegondoltam, hogy tulajdonképpen legtöbbször ugyanabból a tányérból eszem, ugyanazt a barna szövetkabátot hordom, és ugyanazzal a tusfürdővel fürdöm, hiába van mindenből még másik hét. Így rövid sakkozás után összeraktam a százas listám. 

Elvetemült minimalista starter pack

Ha bárki érzi magában a kihívást és egy csipet őrületet, az elején érdemes átgondolni, hogy egy-egy életterülethez kapcsolódóan mire van szükségünk. Esetemben így nézett ki:

Imádott ruháim:

1.) bokacsizma

2.) sportcipő

3.) jóganadrág

4.) sportmelltartó

5.) edzős póló

6-8.) bodyk

9.) farmernadrág

10.) fekete nadrág

11–15.) bugyik

16–19.) zoknik

20–21.) melltartók

22–24.) pulóverek

25.) télikabát

26.) sál

27.) kesztyű

28.) sapka (túl későn merült fel bennem, hogy okosabb lenne nyáron kipróbálni a mazochizmusnak tűnő játékot). 

Must-have tisztálkodás:

29.) fogkefe

30.) fogkrém

31.) fogselyem

32.) zuhanypamacs

33.) tusfürdő

34.) sampon

35.) hajbalzsam

36.) arclemosó

37.) hidratálókrém

38.) fényvédő

39.) körömvágó olló

40.) dezodor

41.) parfüm

42.) kézkrém

43.) borotva

44.) borotvahab

45.) epilátor

Nélkülözhetetlen konyhakellékek:

46.) főzőedény

47.) serpenyő

48.) fakanál

49.) svájci bicska (tudom ez csalás, mert egyben villa, kés, fogpiszkáló és sörnyitó is, de mentségemre szóljon, sosem iszom sört)

50.) kanál

51.) lapos tányér

52.) tálka

53.) konyhakés

54.) vágódeszka

55.) üveg mérőpohár (ami ezentúl egyben kávéscsésze, vizespohár, borospohár és teásbögre is)

56.) mérleg

57. turmixgép

58.) vizes kulacs

59.) szűrő

60.) a kedvenc óriási gyümölcstartó tálkám

Amik a komfortot biztosítják

61.) matrac

62.) lepedő

63.) párna

64.) párnahuzat

65.) takaró

66.) takaróhuzat

67.) pokróc

68.) ruhatartó állvány

69.) fotel

70. íróasztal

71.) szék

72.) szőnyeg

73.) állótükör

74.) éjjeli szekrény (mondjuk, minek, ha nincs benne mit tartani?)

75.) tükör

76.) ruhaszárító

77.) csíráztató tálca

78.) jógamatrac

79.) pálma

Mert dolgozni még így is muszáj, ennek kellékei:

80.) laptop

81.) laptoptöltő

82.) mobiltelefon

83.) mobiltelefon-töltő

84.) hangszóró

85.) fülhallgató

86.) egér

87.) Kindle

88.) Kindle-kábel

Maradék:

89.) toll

90.) füzet

91.) kulcsok

92.) bicikli

93.) lakat a biciklihez

94.) maszk

95.) törülköző

96.) esernyő

97.) napszemüveg

98.) hátizsák

99.) övtáska

100.) okosóra

Ilyen arzenállal vágtam bele életem első, de nagyon is meghatározó minimalista kihívásába. Bárcsak tudtam volna az elején, milyen láthatatlan kincs egy egyszerű merőkanál vagy egy életmentő hajgumi! 

Ne legyen vége, még mielőtt elkezdődne!

A kezdésnél egy pillanatra elbizonytalanodtam, de el kell felejteni a kényszerességet. Ijesztő lehet szelektálni, pláne, ha az ember olyan ügyesen kvalifikált gyűjtögető, mint amilyen én voltam, épp ezért nem szabad túl szigorúan bánnunk magunkkal. Az én kihívásomban is rejlik némi csalás, nem számolom bele ugyanis a közösen használt háztartási gépeket vagy a tisztítószereket (nem mintha ezekért nagyon kapkodnék). Érdemes lehet azt is tisztázni, hogy miért vágunk bele. Szeretnénk létrehozni otthonunk kacatmentesebb verzióját? Rá akarunk jönni, hogy mire van igazán szükségünk? Esetleg szórakoznánk, vagy csak a kihívás kedvéért? A lényeg, hogy vágjunk bele! 

Az extrém kihívás nem is olyan extrém konklúziója

Belevágnék-e kérdés nélkül újra ebbe a kihívásba? Szó nélkül. Miért? Mert rengeteget tanultam magamról. Én is belesétáltam a fogyasztói társadalom csapdájába: túlbecsültem a jelentéktelent, és alá azt, ami igazán számít. Az, hogy a hatalmas teret nem tárgyak, hanem a gondolataim töltötték be, közelebb vitt magamhoz. A minimalizmus segített lelassulni, átértékelni, megérteni. Nemcsak a környezetemet, hanem önmagam is. Mert a környezetem én vagyok. 

Megtanultam kérni és elfogadni. Néhány éve megkaptam ajándékba Amanda Palmer A kérés művészete című könyvét, amiben – talán a cím is sejteti – az írónő azt taglalja, hogyan tanulhatunk meg segítséget kérni és elfogadni. Amióta beszélni tudok, azóta küszködöm ezzel, most azonban rá voltam utalva. Érdekes tapasztalás, hogy a kölcsön körömlakkokon és edényeken túl több figyelmet is kaptam ajándékba. Az embereket érdekelte, amit csinálok, sőt a lelkem egy kis szegletében remélem, hogy ha nem is mindenkit, de legalább egy embert változásra inspiráltam. 

Újra megerősödött bennem, hogy az idő számomra a legnagyobb érték. A tárgyaink száma pedig fordítottan arányos a magunkra fordítható idő tartamával. Kevesebb tárgy, több idő. Kevesebb tárgy, több öröm. 

A legnagyobb tanulság, hogy önmagában tárgyakat birtokolni nem káros. Nem lesz erény, ha valakinek kevés dolga van, mint, ahogy az sem, ha sok. A lényeg, hogy miképp viszonyulunk hozzájuk. Ami nekem kacat, az másnak lehet, hogy felbecsülhetetlen szentimentális értékkel bír. Sőt a tárgyak segítenek egy lakásból otthont teremteni. Ugyanakkor elengedhetetlen önvizsgálatot tartanunk, és megkérdezni magunktól: boldogságunk a tárgyak birtoklásában vagy emberi kapcsolatainkban, a szerelemben, az önmegvalósításban rejlik? Mert az igazi értékek pótolhatatlanok.

Végezetül pedig a fő kérdés: mindenkinek a minimalizmusra érdemes törekednie? Semmiképpen. Viszont a boldogságra annál inkább. S ha jól figyelünk, észrevesszük, hogy a kettő nem is áll olyan messze egymástól.

Révész Boglárka

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Kathrin Ziegler