WMN: Huszonévesen hogyan képzelted el a mostani életedet? Ehhez képest mi valósult meg, és mi nem?

Lovasi András: Akkoriban inkább félelmeim voltak, mint kifejezett terveim az életemmel kapcsolatban, így a megvalósulásuk nehezen ellenőrizhető utólag.

WMN: Mit érzel a mostani életszakaszod legnagyobb nehézségének?

L. A.: Az embert zavarják az öregség kezdeti jelei, de amíg nem hátráltatnak a kedvenc foglalatosságaimban, addig nem megugorhatatlan nehézség ez. Kompatibilisnek érzem magam a korommal.

WMN: Foglalkoztat-e az öregedés, és ha igen, melyik aspektusa?

L. A.: Persze, az idő természete és múlása mindig foglalkoztatott, az öregedés is ennek része.

WMN: Mikor hallottad először az „életközepi válság” kifejezést, és mit jelent számodra?

L. A.: Dante, ugyebár, már szépen definiálta: „az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam”. Talán azt jelenti, hogy amikor az ember felismeri, hogy az életéből valószínűleg kevesebb van hátra, mint amennyi letelt, elkezd számot vetni. De minden életszakasz lehet válságos, nem csak életközepi válság van.

WMN: Voltál-e olyan élethelyzetben, amikor megfogalmazódott benned, hogy „új életet kezdek”? Lett ebből valami?

L. A.: Voltak váltások az életemben. Amikor hirtelen változtatok az életemen, abban a pillanatban már teljesen világos, hogy ennek épp ideje van. Az ilyen döntés után az ember nem is érti, addig miért tétovázott.

Jegyeket ITT vásárolhattok!

A Hello, WMN! kerekasztal-beszélgetés támogatója a TorTer e-Design.

Kiemelt kép forrása: Lovasi András