Berki Krisztián: „Fontosabb, hogy milyen emberré váltam, mint az, hogy olimpiai bajnok vagyok” – Elviszlek magammal
Támogatott tartalom
2023. június 21.
|
DTK
Nagyon ritkán találkozom ennyire nyugodt, kiegyensúlyozott emberrel. Jó a közelében lenni. Minden mondata a helyén van. Nem osztja az észt, nem henceg, nem vetít – pedig lenne mit. Arról az emberről, aki még a londoni olimpiai döntő előtt közvetlenül is képes volt aludni egy jót, nehéz elhinni, hogy bizony előfordult, hogy hisztizett, csapkodott. Olyan is volt, hogy egy hétig nem szólt az edzőjéhez. 32 éves élsportolói pályafutást hagyott maga mögött, azt kell mondjam, keservesen. Mert a Covid, egy makacs vállsérülés és egy elrontott sebészi beavatkozás elvette tőle az esélyt, hogy méltó módon búcsúzzon el a versenyzéstől. Talán nem is véletlen, hogy a tornasporttól és a tornateremtől nem tudott még elbúcsúzni, a fiatal versenyzők legnagyobb örömére. Ma ő a Tornaszövetség sportigazgatója, miközben az egyetemet fejezi be épp, és neveli feleségével kilencéves lányát, aki biztosan nem lesz tornász. Ja, és néha Batman-jelmezben pózol. Krisztián, nem a gyerek. Igazi öröm volt vele beszélgetni, szerintem nézni is az lesz. Elviszlek magammal: Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2023. október 11.
–
DTK
Hogyan válik felnőtté valaki, akinek az élete első 20–25 évét egyetlen dolog töltötte ki? Milyen anyuka lesz a nőből, akinek világéletében férfimezőnyben kellett küzdenie? Hogyan választ párt az ember, ha világhírű, egyfolytában utazik, de családot szeretne? És miként találhat valaki életcélt egy olyan sportpályafutás után, amely hozzászoktatta a nemzetközi sikerhez? Polgár Judit megmutatja. Ő az e heti Elviszlek vendége, érdemes végignézni.
0 like / 0 dislike
77 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. november 22.
–
DTK
„Hozzám nem dicsekedni jönnek az emberek” – mondja dr. Hevesi Kriszta. El tudjuk képzelni – mondjuk erre mi. De az Elviszlek magammal kamerái előtt nemcsak arról mesélt, hogyan is állunk a szexszel mi, emberek ma itthon, hanem végre megismerhettük egy kicsit jobban őt magát is. Itt az új epizód, nézzétek:
0 like / 0 dislike
164 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. november 15.
–
DTK
Azahriah az Elviszlekben. Még egyszer: Azahriah az Elviszlekben. Nem húzzuk az időt, íme:
0 like / 0 dislike
354 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. november 8.
–
DTK
Még a legendásan nyugodt Kepest is kibillentették néha az elmúlt hetek médiaszerepléseire adott, itt-ott szélsőséges reakciók. De nemcsak erről és nemcsak az új könyvről beszélgettek DTK-val, hanem arról is, hogy például miért volt kevésbé felszabadult apa a 70-es években, mint legutóbbi (hatodik) gyereke születése után. És miért jó, hogy megtanult veszekedni végre. Meg még sok-sok minden másról. Itt a friss Elviszlek, és benne Kepes András, nézzétek:
0 like / 0 dislike
190 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. november 1.
–
DTK
Családi utazás az Elviszlekben: Miller Dávid műsorvezető-zenész és anyukája, Ullmann Mónika színész izgalmas dinamikával tölti meg az utasteret az első perctől az utolsóig – együtt és külön-külön is. Nézzétek meg őket ez e heti epizódban!
0 like / 0 dislike
53 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. október 25.
–
DTK
Látszólag törékeny és fiatal, de annyi erő, tehetség és bölcsesség van benne, hogy betölti a rendelkezésére álló teret, legyen az színpad, vászon, képernyő… vagy autó. A Elviszlek magammal legújabb vendége: Sodró Eliza színész.
0 like / 0 dislike
8 megosztás