„Én már nem Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó vagyok, hanem Wonderflora anyukája” – Elviszlek magammal
Támogatott tartalom
2023. április 26.
|
DTK
Azt hinnéd, hogy egy világbajnoki-, egy Európa-bajnoki arany, három BEK-győzelem és egy olimpiai negyedik helyezés után az ember már nagyjából mindent tud a küzdelem műfajáról. Aztán jön az élet, és dob egy olyat, ami hazai és nemzetközi vízilabdasikerek ide vagy oda, minden korábbinál nagyobb harcot jelent. Drávucz Ritával, a magyar női pólóválogatott volt csapatkapitányával pontosan ez történt, miután megszületett a kislánya. Flóra mindjárt tízéves, az elmúlt évtized pedig alaposan próbára tette őt és a szüleit is. A kislány egy ritka genetikai rendellenességgel született, az anyukája pedig tényleg mint egy szuperhős törte az utat a diagnózisig, és keresi az újabb és újabb megoldásokat arra, hogy egy kicsit is könnyítsen az életén. Rita az élsportból hozott összes küldetéstudatot és rezilienciát beleönti a közös történetükbe, miközben igyekszik magát is megtartani valahogy. Flórára ránézve, őt hallgatva pedig azt mondom: megéri minden perc küzdelem. Rég találkoztam ilyen helyes, okos, jószívű, jókedvű gyerekkel. Örülök, hogy megvártuk a tanítás végét, és néhány percre ő is beült velünk a kocsiba. Elviszlek magammal: Drávucz Rita.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2023. május 24.
Azt mondja, más ember, mint tíz éve volt. És… valóban. De azért van, ami nem változott: például a gyerekkora óta benne élő vágy, hogy szerepeljen, a kemény munka iránti elköteleződése, vagy épp a személyisége izgalmas ellentmondásossága; ahogy folyamatos harcban áll benne a megfelelési kényszer és a lázadás iránti késztetés… Az e heti Elviszlekben: Tatár Csilla.
0 like / 0 dislike
38 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. május 10.
–
DTK
„Elég marha jól vagyok” – mondja nevetve Bombera Kriszta DTK-nak, és mi el is hisszük neki. Ötven múlt, és tényleg jobb formában van, mint valaha. Pedig pár éve abbahagyta imádott szakmáját, a televíziózást. Vagy az is lehet, hogy nem „pedig”, hanem éppen ezért… Az Elviszlek magammal e heti epizódja két régi „harcostárs” különlegesen bensőséges beszélgetése.
0 like / 0 dislike
96 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. május 3.
Nem mindennapi szereplője a magyar színházi-filmes nyilvánosságnak. Minden skatulyából kilóg, keresi az útját, a szavakat, magát, most lett 29 éves, de olyan jelenléte van a képernyőn és a vásznon, hogy nem lehet nem vele menni, bármit csinál. Az Elviszlek magammal e heti vendége Vilmányi Benett színész.
0 like / 0 dislike
30 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. április 19.
–
DTK
„Karcsinak nagyon fontos volt, hogy az egyediségét felfedezze, én úgy voltam vele, hogy az fedezzen fel engem” – mondja Spáh Dávid arról az időszakról, amikor a Família Kft. végén egy időre fellazult kettejük köteléke. Annak idején a valóságból menekültek a sorozatba, majd a sorozatból a valóságba. Spáh Dávid viszont egy ideje már nem menekül. Maga elől sem. Itt a friss Elviszlek, nézzétek:
0 like / 0 dislike
52 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. április 12.
–
DTK
Egy normákhoz közelítő élet maga mögött hagyásáról, csalódásról, újrakezdésről, sőt, újjászületésről. Úgy emberileg, mint szakmailag. Az anyósülésen régi barátunk: Kormos Anett.
0 like / 0 dislike
178 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. április 5.
–
DTK
Egy epizód, amely egyszer már elkészült, de nem került adásba. Helyette a stáb és a vendég úgy döntött, hogy inkább újra találkoznak. Így lett az előző évad utolsó adásából az idei évad első, vagyis inkább nulladik epizódja, a jövő heti premier előtt. De tulajdonképpen nem is ez a lényeg, hanem hogy végre itt van Koltai Róbert az Elviszlekben!
0 like / 0 dislike
43 megosztás