A szülők merő jószándékból sokszor túlterhelik a gyerekeiket, megpróbálnak nekik mindent megadni, amiből nekik anno nem jutott elég. De mennyi az elég, mi szolgálja a gyereket, és mi az, ami már árt? Erről beszélgetett Mészégető Marcsi, dr. Gyurkó Szilvia, Hajós András, Fiala Borcsa és dr. Holló Márta a Hello Szülő pécsi rendezvényén.

Mégsem felesleges jótanácsokkal ellátni a tinikorú gyerekeinket! Egy kutatás azt vizsgálta, hogy a 11 év körüliek mennyire hasznosítják a szülői meglátásokat hosszú távon… és az eredmény biztató!

Míg 2000-ben kevesebb mint évi 800 000 injekciót szúrtak be, a legfrissebb kutatások szerint ez a szám mára 4-5 millióra ugrott. De miért van az, hogy sokan még mindig rosszallóan néznek arra, aki tű alá fekszik? Valóban önbizalomhiánya van annak, aki a kezelést választja? Végső soron kinek akar megfelelni a botoxoltató: a társadalomnak vagy saját magának?

Ha olyan emberek történeteit olvassuk, akik különböznek tőlünk – akár a nemük, bőrszínük, társadalmi osztályuk, származásuk, szexuális irányultságuk tekintetében –, akkor más szemszögből láthatjuk a világot.

A főleg hunglish-szleng titkait nemcsak amiatt érdemes megismerni, mert sokat lehet röhögni közben: hanem mert ennek tükrében talán könnyebb nyelvi tudatosságra nevelni a gyerekeket és a fiatalokat azokban a terekben, ahol nem videóval, hasthagekkel és emojikkal kommunikálunk.

Sírni csak a lányoknak szabad? Miért is? – teszi fel a kérdést Nádudvari Péter, aki úgy véli, az érzelmek felvállalása cseppet sem férfiatlan. Sőt.

Hogyan lehet úgy bemutatni a sajtóban a szegénységet, hogy ne olcsó hatásvadászat legyen a cél, hogy ne katasztrófaturista legyen az olvasó, és ami a legfontosabb: a szereplők emberi méltósága se sérüljön? Az Esély Labor Egyesület 8. alkalommal díjazta azokat az újságírókat, akiknek sikerült megoldani ezt a nem könnyű feladatot. És az idei díjazottak között idén is van WMN-es alkotó: Iliás-Nagy Katalin!

Gyakran hallom, hogy a lehető legrosszabb időszakban költöztem Magyarországra, mert mostanra már a fizetések és az élelmiszerárak is kedvezőbbek odahaza. Ilyenkor legyintek, mert nem a jobb megélhetés reményében érkeztem, hanem a jobb megélések reményében – néha mégis szembesülök azzal, hogy sokkal többet fizetek a lelki nyugalmamért, mint otthon, már ami a létfenntartást illeti.