Pásztory Dórit folyamatosan „beteggé tesszük". Szándékosan, aljas módon. Mégpedig azzal, hogy mennyire jól érezzük magunkat itthon, a szerkesztőségben, a WMN-estjeinken, a csapatépítő találkozókon, sőt a szokásos hétköznapi munkaidőnkben is. Úgyhogy csináltunk neki egy jó kis betegséget, amit honvágynak hívnak...

Fogzás, fogmosósztrájk, Fogtündér, fogszabályzás... most őszintén, kell ez neked? Hát nincs igaza Fiala Borcsának? Nem volna tényleg sokkal egyszerűbb, ha a gyerekednek csőre lenne?!

Na, melyik szezonnak van itt a kezdete? Segítünk: kell hozzá bogrács, húsok, szalonna, krumpli, kemence, netán egy nyárs sem árt... És persze enyhe idő. Helló, kinti főzőcskézés, már nagyon hiányoztál!

Szülőnek lenni költséges mulatság. Sajnos az nem elég, hogy az ember kijelenti: mindent szeretnék megadni neki, amit csak tudok. Van néhány dolog, amit nem lehet megúszni. Például azt, hogy évekre előre kell terveznünk, mégpedig úgy, hogy ebbe magát a gyereket is bevonjuk.

Mi minden kell ahhoz, hogy az egyszeri életmódváltó eljusson az abszolút holtpontra? Hát, először is a tél vége, aztán a vírusok... meg a derékfájás. A többit inkább az érintett mondja el.

Hol lakik a nemzeti identitás? Neked mi jelenti az otthont? Kormos Anett tegnapi cikke megihlette a Londonban élő Pásztory Dórát. Hasonlóan őszintén és gyönyörűen ír a haza szeretetéről – most egy „fa" helyett egy „madár" szemével.

Mit gondolnak a saját reggeli tükörképükről azok a nők, akik a tökéletlenség szépségét, a sokféleségben és a belső erőben rejlő szépséget hirdetik? Vallomások a tükör előtt. Nosmink, noretus emberkísérlet WMN-módra.

Sokan elmennek ebből az országból. Megvan az okuk rá. És nem kevésbé magyarok ők sem, mint azok, akik maradnak. De vajon kevésbé józanok azok, akik itthon vannak? Jó nekik itt? Ha nem annyira, akkor miért nem mennek? Anettet leginkább humoristaként ismerjük. Na, ez most egyáltalán nem lesz vicces.