Az egyik legbonyolultabb, legellentmondásosabb szerep a közösségben az „osztály bohócáé”. Népszerű vagy mellőzött, fárasztó vagy felrázó, társasági ember vagy örök kívülálló?

Egy hónappal a temetés után.

„Nem akartam felfújni, azt szerettem volna, ha ez is magától értetődő, természetes beszédtéma lesz, ami bármikor szóba kerülhet” – egy apa tanácsai arról, hogyan lehet igazán intim kérdésekről kommunikálni egy kamaszlánnyal.

Amikor a gyermeked születésnapja réges-régi sebeket tép fel, és rákényszerít, hogy szembenézz azzal, ami elől egészen odáig elbújni igyekeztél.

„Vannak folyamatok, amelyeken egy embernek keresztül kell mennie, és toporzékolhatok, elégedetlenkedhetek, ellenkezhetek, akkor sem tudom sem kikerülni, sem felgyorsítani, sem a végére ugrani” – ilyen most Kristófnak az életközepi válság.

A test idővel lebomlik. De vajon igaz ez a koporsóra is? És mi lesz, ha elfogynak a helyek a temetőkben? Egyáltalán nem mindegy, milyen a végső nyughelyünk, a testünk ugyanis még halálunk után is árthat a bolygónak. Ha szeretnél környezettudatosan távozni az örök vadászmezőkre, íme, pár forradalmian új, bár első hallásra talán bizarrnak tűnő ötlet:

Egy borsodi kis faluban segíteni a cigány gyerekeknek nem mindig hálás feladat, néha a legjobb szándék ellenére is kemény konfliktusok generálódnak, amik akár kiabálásba, fenyegetésbe is torkollhatnak. De akár dicséret éri a segítőt, akár szidás, sohasem szabad szem elől téveszteni a fő célt: a gyerekek érdeke mindenekfelett áll.

„Márpedig, ez egyáltalán nem spirituális kérdés. Rájöttem, hogy hinni az univerzumban, a sorsban, Istenben pont annyit jelent, mint magamban hinni. Lehet, hogy ezt tudat alatt már gyerekként is sejthettem…” – Anna útja egy igazi tudományos-szkeptikus családból indult. Aztán nemrég elment egy „boszorkányhoz”. Ne ítélkezz, olvass!