„Mindenkinek így kéne tennie: ha megvan a tehetsége, a lehetősége, a kapacitása, dolgozzon saját magán és nyújtson valamit a közösségnek is.”

Egy hazai kutatás szerint a gyerekek 15 százalékát rendszeresen bántalmazzák a kortársai. Szülőként azonban kutya kötelességünk észrevenni a bullyingra utaló jeleket, és fellépni ellene.

Mintha a fél világ a határhúzás feladatával küszködne. Ha mindannyian ebben vagyunk, miért nem a rendszeren változtatunk? Vagy a természetünkhöz tartozik, hogy bármennyi feladatunk is van, azt mindig soknak érezzük?

Néha teljesen összeomlunk, és apró darabokból építjük újra magunkat: ha viszont sikerrel járunk, mint a japán kerámiák esetén, az aranyporral kevert ragasztó is több lehet bennünk.

De mégis hol keressük a reményt 2024-ben? Ki fog itt még változtatni, ellenállni, közügyekkel foglalkozni? Érzelmekről szóló sorozatunk befejező része.

Még össze se szedtük magunkat a karácsonyi családi roadshow után, amikor jön a kötelező buli – majd a kötelező fogadkozás. Hát ne jöjjön!

Eljött a visszaküldések, kicserélések hete, szóval aki béna ajándékot kapott, olvassa el, mit kezdhet vele.

Hogyan lett az álomanyából, a gondoskodás és önfeláldozó szeretet szimbólumából kegyetlen gyerekbántalmazó? Hogy jutott el a súlyos beteg(nek hazudott) lány odáig, hogy megölesse a saját anyját? Gypsy Rose Blanchard és Dee Dee szörnyű történetét az élet írta.