Manapság ritka, hogy van egy tervünk, ami mellett tűzön-vízen át kitartunk. Az életünk sokkal inkább az állandó adaptálódásról szól, amelyben a céloktól való elszakadásnak éppúgy jelentősége van, mint a hozzájuk való ragaszkodásnak.
Mindannyian ismerünk unokákat és nagyszülőket, akik között különlegesen jó a kapcsolat. És talán olyat is láttunk már, hogy egy remek nagyszülő a saját gyerekeivel annak idején sokkal kevésbé találta meg a hangot. Ilyen történetek következnek:
Vajon miért akarta egy 92 éves, Mexikóban élő nő, hogy egy New York melletti kisállattemetőben helyezzék végső nyugalomra? Az ok szívszorítóbb, mint gondolnád.
Egyre több figyelmet fordítunk az önfejlesztésre, ami szuper. De vajon mekkora létjogosultsága van 30-40 különböző önismereti naplónak? És melyiket érdemes kipróbálni?
Az önbizalommal kapcsolatban sokféle tévhit él az emberekben. Például az, hogy csak a kiváltságosok és az extrovertáltak sajátja. Vagy a narcisztikusoké. És úgy alakul ki a gyerekekben, hogy állandóan dicsérjük őket. Ideje helyre tenni a fogalmat!
„Én ehhez már túl öreg vagyok.” Sokan, sokszor mondják ki ezt a mondatot, például a tanulással kapcsolatban. Pedig tévedés, hogy idős(ebb) korban képtelen az ember a fejlődésre, az új készségek elsajátítására, vagy akár arra, hogy berögzült viselkedésmintákon változtasson.
Határtalan problémák, véges kapacitások – milyen megoldások vannak? Ismét kiadta éves trendjelentését az Amerikai Pszichológiai Társaság, Milanovich Domi foglalta össze nektek. Nagyon tanulságos, érdemes rászánni 10-15 percet.
A WHO ajánlása alapján egy kisgyerek legfeljebb egy órát töltsön képernyő előtt naponta, kétéves kor alatt pedig egyetlen percet se. A jogos korlátozás kontra hétköznapi valóság Tóth Flóra szerint: