Hát… azt mondják, rossz az, aki rosszra gondol, de először is a szex nem rossz (főleg, ha jó), másodszor pedig, elemző legyen a talpán, aki ezt a rajzot ki tudja húzni a pornográfia témaköréből.

(Kis háttér-információ: néhány percre megakasztott az elemzésben, hogy a fürdéshez készülődő lányaim félpucéran berohantak a nappaliba és feltették nekem a következő találós kérdést: mi az, ami asztal, de nem szék?  Az agyam több helyen is bevérzett, de nincs gond, mert rájuk parancsoltam, hogy irány a kád, felhajtottam egy felest, és most már gyógyulófélben vagyok a találós kérdés okozta súlyos sokkból.)

Mi az, ami asztal, de nem szék…

Bocsánat, összeszedem magam tényleg, csak néha bevillan… Iszom még egyet.

Szóval a rajz. Nyilván nem iskolai feladatról van szó. Nem tudom elképzelni, amint az alsós tanítónéni kiadja a feladatot: „nos, kedves gyerekek, akkor most mindenki rajzolja le, ahogy apa leszopatja anyát"! Tehát, ez egy otthoni körülmények között készült alkotás, melyet a gyermek saját ötlettől vezérelve vetett papírra. Ha a gyermek élményanyagának eredetét vizsgáljuk, több dologra is gyanakodhatunk ebben az esetben. Amennyiben a szülőket fel akarjuk menteni a rossz példamutatás vádja alól (naná, hogy fel akarjuk, hiszen küldtek nekünk rajzot), úgy feltételezzük, hogy egy hetero pár, – mivel már egyszer elkövette a gyereknemzés hibáját – nem kockáztatja az újabb szaporulat létrejöttét: tehát nem szexelnek. Ebben az esetben a gyermek a lerajzolt párost nem róluk mintázta. Ha ugyanis róluk mintázta volna, akkor az alakok a kanapén ülnének egymástól nagyon-nagyon távol, és a tévét bámulnák… mint minden más normális házaspár.

Tehát maradjunk annyiban, hogy a szülők ártatlanok. Legfeljebb annyiban hibáztak, hogy megtévesztette őket a Cicamagazin ártatlanságot sugalló címe, és ha már előfizettek rá ­– hogy ne vesszen kárba a befektetés – apa minden este felolvas belőle egy rövid részletet a gyermeknek. Az vesse rá az első követ, aki nem ugyanígy járna el.

De ez is csak feltételezés. Valójában sokkal valószínűbb, hogy nem a nyomtatott, hanem a mozgóképes média hatásáról van szó. Ebben az esetben az a kérdés, hogy milyen műsorokat nézhetnek a szülők, melyekből – óvatlanságuk miatt – olykor a gyermek is elcsíp egy-egy szopatós képkockát? Ha találgatnom kéne, ez nem a Vers mindenkinek lenne. Valószínűbb a Való világ, a Barátok közt, a Híradó, az Időjárás-jelentés és a Vidám vasárnap.

Nézzük meg a rajzot alaposabban! Ha nem arról van szó, hogy a nő térdre borulva próbálja megkérni a férfi farkát… bocsánat, a férfi kezét, akkor ez egészen nyilvánvalóan a kényszerfrancia előjátékául rendelt kézimunka. Az akadékoskodók részéről felmerülhet persze a kérdés, hogy honnan gondolja az elemző, hogy kényszerfranciába torkollik ez a sima kis petting. Hát, ha megfigyeljük a férfi arcát, rajta a szájával – természetesen erősen túlbecsülve a méreteit – már mutatja a nőnek, hogy majd mekkorára kell nyitnia a saját száját, míg a másik kezével pedig a nő copfja után nyúl. Most, hogy jobban megnézem azokat a méreteket, lehet, hogy nincs is szó túlbecsülésről. Egyébként nem árul zsákbamacskát a csávó, az már egyszer biztos: izomtrikóban, gatya nélkül… és a csaj is sejthette, hogy nem egy sima gyertyafényes vacsi lesz.

De térjünk rá picit a kupica-körberajzolós technikával készült gondolatbuborékokra, melyekből jól kiolvashatók a férfi és a nő eltérő pszichológiai motivációi. Mit látunk a férfi gondolatbuborékaiban? Egy konyhát és egy hálót. Hogy mit jelentenek ezek: „anyukám, most főzöl nekem valamit, aztán megint szexelünk." Ezzel szemben mire gondol a nő szolgálatteljesítés közben: „miután ezzel végeztünk, meghívatom magam egy rohadt drága vacsorára, aztán odaköltözöm ehhez a beképzelt kis pöcshöz. A facebookon már úgyis megnéztem, milyen jó kérója van."

És, hogy kinek a gondolatbuborékai válnak valóra? Az csak a hölgy által nyújtott szolgáltatás minőségén múlik.

PS.: Hihetetlenek ezek a mai gyerekek. Erkölcsi fertő! Iszom még egy felest, mert ezt nem lehet kibírni!

Kormos Anett