Anya nem sír, anya sikít.

Mostanában minden este ez történik, amikor itthon van. Anya egyre kevesebbszer jön haza, és amikor belép az ajtón, apa kiabálni kezd. Mindig ugyanazokat ordítja neki, én nem tudom, hogy mit, nem merem megkérdezni. Apa csúnyán mondja, pedig anya szép. Anya nem szól apához, nem mond neki semmit, és apa megüti anyát. Az arcán.

Anya nem adja vissza. Pedig ez olyan, mint az iskolában, ahogy a nagyfiúk csinálják egymással az udvaron. De ott a fiúk visszaütnek, a fiúk sokkal erősebbek, mint a lányok. A fiúk nem szokták a földre lökni a lányokat, és nem is rugdossák őket mind a két lábukkal, és nem húzzák a lányokat a hajuknál fogva.

Ilyet csak a fiúk csinálnak egymással. De apa mindig ezt csinálja anyával. A tanárbácsi mindig odamegy, és nem engedi folytatni a harcot. Hozzánk nem jön a tanárbácsi, és nem mondja apának, hogy ilyet nem szabad.

Anya sikít, apa kiabál.

Azt akarom, hogy hagyják abba. Hagyjátok abba! Hagyjátok abba! Ha rátapasztom a két kezem a fülemre, akkor is hallom, nemakarom, nemakarom, nemakarom.

Én sose sírok. És sose sikítok. A lányok szoktak sírni az iskolában, én elszaladok.

Félek. Nem tudom, miért félek, mert engem nem rugdos senki. Én kicsi vagyok, és a benti szobában nem lát senki. Apa nagyon hangos, sokkal hangosabb, mint a fiúk. Anya apa nevét sikítja, de apa sose mondja anya nevét. Anyát úgy hívják mint engem, apa az én nevemet ritkán mondja. Én anyának nem a nevét mondom, hanem azt mondom neki: anyuci.

Anya nem mond nekem semmit.

Én sem beszélek senkivel, az iskolában a tanítónéni szomorúan néz rám, amikor megyek haza, a szomszéd néni is szomorúan néz rám. Mindenki szomorú, de nem kérdezik meg, hogy én miért vagyok szomorú. Én sem tudom, hogy miért vagyok szomorú.

Ilonka néni azt mondta, hogy a rendőr elviszi apát valahova, de Géza bácsi azt mondta, hogy biztos nem, mert együtt szoktak berúgni apával. Vajon a rendőrbácsi rugdossa apát, vagy apa rugdossa a rendőrbácsit?

Géza bácsi szerint engem visznek el. Én nem akarok elmenni sehová, csak mamáéknál szoktam lenni, de ott nincs hinta. Elbújtam a kertben, hogy ne vigyenek el, de senki nem jött értem. Senki nem jött hozzánk.

Soha senki nem jött hozzánk...

A mentősbácsi sem vitt el. Anyát se vitte el, pedig anya nem mozdult és nagyon véres volt. A mentősbácsi arca ráncos, mint a Géza bácsié, és azt mondja, ő nem tud mit tenni. Pedig csinált valamit anyával, mert anya már nem véres, csak foltos és lassan jár. A mentősbácsi engem néz, de én nem vagyok véres, ezért nem csinál velem semmit. Leguggol, de még így is nagyobb nálam. A mentősbácsi nem mond semmit nekem, csak néz. Semmi baja – mondja.

Annak van baja, aki foltos? A mentősbácsi elmegy a nagy autóval, és anya már sosem lesz szép.

Már nagy vagyok. A mentősbácsi most elviszi anyát, de nem guggol le hozzám. Anyám már nem foltos. A foltok átköltöztek belém, kékek, zöldek, lilák. Nem látja senki, mert nem az arcomon vannak...

Az erőszak az erőszak. Tegnap is az volt, ma is, és holnap is az lesz. A falak nem átlátszóak, de azért nem takar el mindent a napszemüveg. A kék-zöld ujjnyomok az alkaron nem a gyerekektől vannak. A gipsz nem azért került a kézre, mert a gazdája legurult a lépcsőn.

A rendőr nem hallja, a családvédelem nem hallja, a jegyző nem hallja, a szomszéd nem hallja, a tanár nem hallja. Magyarországon még mindig senki sem hallja.

Meghalljuk, ha valaki nem sír?

Csikós Ágnes

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/brynden