-

Bori családot akart. Olyat, amiben felnőtt. Férj, feleség, anyuka, apuka, két gyerek, egy fiú, egy lány. Ez a boldogság, ezt kell akarni. Azt hitte, hogy az ő anyukája is boldog, mert feleség volt, és volt egy fia meg egy lánya. Bori pedig csak ennyit látott az egészből.

Nem tartotta magát túl okosnak, de azért a közgazdaságiban négyesre érettségizett. Megtanult gyors- és gépírni, gondolta, majdcsak lesz helye egy hivatalban. Egy nőnek nem is kell több, ugye. Nem kell törtetni, nem kell karrier, maximum csak egy kicsit, mert hát mégis jól jön a háznál az a kis pénz is, amit keres. Aztán majd úgyis jön a pasi, és boldoggá teszi. Csak felnézhessen rá, a csodálatos és megismételhetetlen férfira. És ő soha nem kérdőjelezte meg ezt, mert azt hitte, a férfi okosabb, ügyesebb, életrevalóbb. Így látta régen otthon. A szüleinél bejött.

Szerelmet nem akart. Minek? Csak megzavarja a tisztánlátásban. Nem kell szerelem a boldogsághoz!

Bori kedves, szerény, háttérbe húzódó, aki ajnározta, körbeugrálta, kiszolgálta férjét, Ernőt. Pont, mint az anyukája régen az apját. A híradót együtt nézték. Bori semmit sem értett, vagy inkább csak hagyta, hogy Ernő elmagyarázhassa neki, és úgy érezhesse, hogy a felesége egy géniusznak tartja, és teljesen odavan érte. Úgy, ahogyan az anyukája. Beszélgetni nem szoktak. Minek? Ernő közölte a véleményét, Bori meg elfogadta, és sajátjává tette. A többi vélemény pedig fölösleges, pont mint az anyukájánál.

A szex kötelező feladat volt, bár Bori nem szerette. Ernő férfi volt ott is, megtette, amit gondolt. De ezt is tudta, az anyukája elmondta még az esküvő előtt, hogy a szex nem nagy szám, csak túl kell rajta esni. Akkor, amikor a férj akarja, és tudni kell alkalmazkodni ehhez.

Két gyerekük született, mert ez is a boldogságlista része. Bori soha többé nem dolgozott. Felesleges is lett volna továbbtanulni azért a három évért. Örült, hogy nem rakott bele több energiát. Mert igen, a családot kell építeni, szervezni, és ezt nem tanítják semmilyen egyetemen. Látta, hogy az anyukája és a nagymamája is az egész életüket a családnak szentelték, és mennyire jó volt vasárnap a gőzölgő ebéd meg a harangszó mellett együtt enni.  Így már nemcsak Ernőt, hanem a gyerekeket is ki kellett szolgálni. Anya volt. Feleség volt. Semmi más nem érdekelte.

Szép család. Szép családi élet. Mindenki tudta a dolgát, és tette is.

Ernő nem. Szerelmes lett egy másik nőbe, aki határozott és céltudatos volt, épp Bori ellentéte. Jött a szerelem, ami mindent megváltoztatott. Bori nem vette észre... vagy inkább nem akarta észrevenni, hiszen tudta: a boldogság a család, és Ernőnek ez csak egy hormonvihar – így, ötven előtt – majd úgyis elmúlik. Bárkivel előfordulhat, nem nagy ügy. Meg, ugye, amit nem tudunk, az nem fáj. Szóval várta, hogy Ernő visszataláljon a megszokotthoz. De Ernő beszélgetni akart. Bori ezzel nem tudott mit kezdeni, most, 26 év házasság után beszéljenek érzésekről meg gondolatokról? Minek? Hát, Ernő beszélt, mint mindig. Magáról, a nőről, hogy annak bezzeg mindenről van véleménye, és közli is. Hogy vitatkozik, érvel, meggyőz, lehengerlő, imádnivaló.

Bori ezeket a történeteket úgy hallgatta, mint egy mesét. Tán igaz se volt.

Nem érdekelte, mert tudta, az anyukája elmondta, hogy az asszonysors nehéz, a férjek hajlamosak hülyeséget csinálni, de a család az első, szóval ez is belefér. Kivárja, hogy elmúljon. Pont, mint az anyukája.

Ernő nem ment el, Borival maradt, mert tudta a dolgát, felelősségteljes embernek nevelték. Mindig hangoztatta, hogy becsületes, egyenes ember, állta is szavát. Csak sokáig dolgozott. Meg a kertben is mindig volt tennivaló, és már beszélgetni sem akart senkivel.

Nincs ebben semmi különös, így szokott lenni, így nőtt fel. Mire férjhez ment, az apja és az anyja már nem is aludtak egy szobában, sőt szóba sem álltak egymással. Nem volt vita, veszekedés, csak a család. Segítettek nekik házat építeni, gyerekekre vigyázni, főzni, kertet gondozni, kocsira gyűjteni, csak egymással nem beszéltek.

Minek?

Lejegyezte: Törőcsik Edit

Kiemelt képünk forrása: Paramount Pictures