– 

Zsófi három éve várta, hogy végre nyugdíjas legyen. Mehetett volna már korábban, de kellett a pénz. Az utóbbi időben nagyon elfáradt a munkában. Nem való már a két műszak hatvan feletti embernek. Tervei voltak, mert mása nem is lesz, csak a rengeteg ideje. Végre megint kitakarít úgy, ahogy akkor takarított, mint amikor gyesen volt. Utálta, hogy az ablakokon megtört a fény, látta a porból formálódott foltokat. Az evőeszköztartót sem pucolta ki alaposan már jó régen. Majd most lesz rá ideje. Aztán meg főzni is fog, mindennap. Paleót, mert az a menő, majd keres recepteket a neten, hiszen tudja használni a guglit. Ímélt is megtanult küldeni meg szkájpon beszélni. Még mindig olcsóbb, mint telefonálni Londonba, egyszem fiának. Részletre vette a laptopot, azon csevegett Ádámmal minden szombaton egy órát. Onnan, ahonnan csak akart. Akár az udvarról is. Amikor a szomszéd először látta, hogy ül a hokedlin és egy előtte lévő dobozhoz beszél, miközben fejti a borsót, azt gondolta, na, a Zsófi is dilinyós lett.

Mint mindenki, ezen az isten háta mögötti helyen.

Aztán lett okostelefonja is, amit az övtáskájában hordott. Mindennap ellenőrizte a lépésszámlálót, hogy megvan-e a tízezer lépés. A neten olvasta egy cikkben, ennyi kell az egészség megőrzéséhez. De a sportolás miatt is furának tartották. Pedig a neten olvasott a nordik vókingról, hogy bottal kell gyalogolni. Megbámulták: szegény Zsófi már csak két bottal tud menni, na, ő is jól lerobbant.

Azt is tervezte, hogy megint kifestet. Tíz éve festetett utoljára, már ennek is éppen itt lenne az ideje. Ötévente illik frissíteni a festést. Még utoljára ez is kell. De kevés lesz a nyugdíj, úgy tippelte, kábé ötvenezret kell még összeszednie, hogy havonta kijöjjön a pénzéből. Eszébe jutott, hogy nyithatna egy kutyakozmetikát. Látta a neten, hogy ezt sokan csinálják mostanában. Csak nem szerette a kisállatokat... meg errefelé nem szeretetből tartották a kutyákat, hanem haszonból. Őrizze a házat, egye meg a maradékot. Lehetne amúgy pedikűrös is, csakhogy itt nem szokás a lábat kozmetikáztatni. Minek?

A dolgozó embernek repedezett a sarka meg a keze is. Látszódnia is kell, hogy dolgos. Különben még megszólják.

Takaríthatna, de azért sem fizetnek. Vagy vigyázhatna betegekre, az meg rabszolgamunka, mert nemcsak beszélgetni kell, hanem pelenkázni, gyógyszerezni, amikor alszik, akkor a kertet is fel kell ásni. Az se jó. Gyerekeket szívesen felügyelne, csak errefelé nincsenek. A fiatalok elmentek, a faluban már csak öregek maradtak. Zsófi az egyik legfiatalabb. Itt nincs már semmi. Se könyvtár, se posta, se hivatal. Még kocsma se. Idős, egyedülálló, özvegyasszonyok élnek a faluban, mint amilyen ő is. Kétszer van busz befelé a városba, egyszer meg vissza. Igazából nem történik semmi.

Néha mégis.

Erzsi, a szomszéd, a múltkor elesett a házban, és két napig senki nem vette észre, hogy nem mozog a kertben. Zsófi egyik reggel a gáton sétált, gyűjtötte a lépéseket, hogy mielőbb meglegyen a tízezer, és feltűnt neki, hogy valami nincs rendben. A kutya megállás nélkül csaholt, a gazdáját meg nem látta sehol. Ácsorgott a kerítés előtt, hallott valami neszt, de itt nem illik hívás nélkül bemenni. A valamikor zöldre festett kerítést csak a borostyán tartotta egyben. Kilazultak az oszlopok, egy nagyobb vihar bármikor bedönthette volna. De a kapu egy nagy lánccal be volt zárva. Meg amúgy is nehezen nyílt. Megsüllyedt a széttöredezett járdán, két kézzel meg kellett emelni, csak úgy lehetett kinyitni. Erzsi mindig ezt magyarázta a faluban, amikor összefutottak, hogy neki muszáj jó erőben lennie, mert amúgy be sem tudna menni a kapun. Zsófi fogta magát, és bemászott a kerítésen, a kisablakot betörte egy ásóval, majd benyúlt a lukon, és belülről elfordította a kulcsot. Bement.

Erzsi a földön feküdt. A feje véres volt, a lába furcsa szögben kifordulva, de a szeme nyitva. Büdös volt, nem járt a levegő.

Azt sem tudta, mit tegyen először. Erzsi nem tudott beszélni, szűkölt. Zsófi gyorsan ablakot nyitott, aztán a lavórba langyos vizet engedett. Megtörölgette Erzsi arcát, száját, majd lemosta a fejéről a rászáradt vért. Megmozdítani nem merte, pedig maga alá csinált. Egy kockás plédet ráterített. A telefonjáért nyúlt, hogy hívja a mentőket, de a napi rutinja eltérítette a mozdulatát, és először a lépésszámlálójára nézett. Hú, megvolt mára a 6432 lépés. Ezután hívta csak a mentőket, azok elvitték Erzsit, ő meg gyorsan felmosott, hogy legalább a büdös ne maradjon.

Takarítás közben észrevette a szőnyeget, amit Erzsi meg a férje még 1976-ban vásároltak Szalkán, a zárszámadáskor kapott jutalomból. Ezt mindenki tudta, mert Erzsi büszke volt, hogy milyen szépen gyarapodtak, ezért mutogatott mindent, amit összevásároltak. De a szőnyeg mára szinte ronggyá vált, szakadt volt több helyen, és ahogyan Erzsi csoszogott a szobában, a papucsa beleakadhatott, aztán – Zsófi így tippelte – a hirtelen mozdulattól egyensúlyát vesztette... és elesett. Erzsi nem gyalogolt napi tízezer lépést, meg nem is hallott soha a paleóról, és igazság szerint könnyebb volt átugrani, mint megkerülni.

Hat hétig feküdt a kórházban, de a fejét annyira megütötte, hogy nem emlékezett a balesetből semmire, így Zsófi soha nem tudta meg, mi is történt valójában. Amíg kórházban volt, addig Zsófi etette a kutyáját, ellátta az állatait, locsolta a virágait. Hazatérése után is mindennap látogatta, segített neki.

Erzsi gyorsan gyógyult, de nehézkesen mozgott. Ezért továbbra is Zsófi fizette a csekkeket, beutazott kiváltani a gyógyszereit, elkísérte az orvosokhoz, beszélgetett vele.

Több volt a teendő, ezért a napi ajánlott tízezer lépést egyre könnyebben elérte.

Egyik nap a fia küldött neki Londonból Nájki sportcipőt. Biztosan drága volt, erre gondolt. Először nem is akarta használni, csak a nagy pipás dobozból mutogatta a szomszédoknak a gyönyörű, narancssárga-kék cipőt. Utánanézett a neten, tudta, hogy a talpa légbetétes, és nem terhelné meg a sok gyaloglás a gerincét, meg légáteresztő anyagból készült, ezért nem is büdösödne bele a lába. Aztán elkezdte hordani. Minden lépésére ügyelt, nehogy összekoszolja, persze egy idő után mégis bepiszkolódott. Zsófi tudta, mivel utánanézett, hogy mosógépben nem szabad mosni, mert az tönkreteszi a cipőt, ezért amikor koszos lett, csak egy nedves ronggyal törölgette. A néhai férje pamutatlétáit meg flanel ingeit használta. Jó volt a nedvszívó képességük, halomban álltak a szekrényben, meg, ugye, nem dobunk ki semmit, minden jó lesz még valamire.

A szomszédban már lakók sem maradtak, csak a házak álltak üresen. A legközelebbi férfi is csak két faluval odébb lakott. Nem mintha hiányzott volna. Mindent megoldottak így is. Volt Zsófinak egy öreg Skodája. Még a kilencvenes évek elején vették a férjével egy autószalonban. Az egész faluban csak nekik volt új autójuk, spóroltak is rá évekig. Még most is vigyáz rá. Mindig beállt vele a garázsba, tisztán tartotta, csak hetente vagy inkább kéthetente használta, még Cascót is fizetett rá. Egy hónapban egyszer körbejárta a szomszédokat, összeírta, ki mit szeretne nagyobb mennyiségben beszerezni, összeszedte a pénzt, és megvette a lisztet, cukrot, tésztát. Mindig tudta, hol olcsóbb, mert összehasonlította az árakat a neten.

Zsófi sorozatot nézett minden este, erre aludt el. A romantikus, számára ismeretlen, messzi, kalandos helyeken játszódókat szerette, szép emberekkel, akikkel mindig történt valami roppant érdekes és izgalmas. Áskálódtak, megcsalták egymást, gyereket vártak, sosem a férjtől, és nem dolgoztak, de mégis volt pénzük, gyönyörű házban laktak, óriási autókkal jártak, különleges ételeket ettek.

Az egyik szombati szkájpos beszélgetésenmesélte a fia, hogy a két házzal arrébb lévő galériában kiállítottak egy óriási T-Rex szobrot. Nem hitt a szemének, mesélte Zsófinak, mert akkora volt, mint egy ház. A fia el is ment a licitre, ahol éles harc zajlott a T-Rex szoborért, amit megvett valami nagyon gazdag annyiért, hogy azért Zsófi faluját az összes házzal meg kukoricásokkal, a szomszéd Erzsivel, a Skodával, a laptoppal, az okostelefonnal meg a kék-narancssárga Nájkival együtt megvehette volna.

Zsófi egész életében spórolósan élt, ettől már nem fog tudni szabadulni így a végére. Csakhogy most már az özvegyit sem kapja a férje után. Feladata lett, hiszen szükség van rá a faluban. De az az ötvenezer, az hiányzik még mindig havonta. Még nem tudja, hogyan, de ezt is megoldja majd. Mint mindig, mindent.

Hiszen a tízezer lépés megvan már, minden egyes nap. 

 Törőcsik Edit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/SilviaJansen