-

Kifejezetten divat különórára járni. A szülők többsége úgy érzi, hogy, ha nem követi ezt a trendet, lemarad valamiről, mert mégiscsak a „versenyképes gyermek" kinevelése a cél, aki nyelveket beszél, megüli a lovat, szépen zongorázik, táncol, kézműves szakkörre jár… és még sorolhatnám.

A gyermekeink épp annyira agyonhajszoltak, mint mi, felnőttek. Meggyőződésem, hogy az ideges, állandóan rohanó felnőttek is ilyesféle gyerekeket nevelnek.

Mintha a saját lelkiismeretünk érdekében hajszolnánk a gyerekünket, hisz: „én mindent megtettem azért, hogy boldoguljon!”

A szülők nem szeretnének lemaradni. De miről is?

A szülő nagyjából ugyanazt várja el a gyerekétől, mint önmagától. Sajnos rengeteg az agyonstresszelt, szorongó gyerek, aki csak otthon szeretne maradni, és játszani! Mégis a ráérős együttlétekből, beszélgetésekből és önfeledt játékokból adatik a legkevesebb, amikor a gyereknek van ideje és lehetősége kijátszani magából az aznapi feszültségeket, élményeket.

A néhány hónapja még óvodás kisgyereknek önmagában az iskolai lét is nagyon megterhelő, fárasztó testileg, lelkileg, szellemileg. Másra sem vágyik a suli után, mint az otthoni megszokott környezetre, nyugalomra, sok-sok kötetlen játékra és mozgásra, szerető gondoskodásra.

A valóság viszont sokszor ennek teljesen ellentmond. Rohanunk a gyerekért, cipeljük a délután különórára, fejlesztésre, zenedébe...

...jó esetben mozoghat egy kicsit, majd otthon jön a nyomasztás a gyakorlással, mert még nem egészen kerek a betű, nem gördülékeny az olvasás, nem megy a matek, ettől aztán kiborul a szülő, hisztizik a gyerek, amin kicsit sem kell csodálkozni. Miért is? Mert nem erre van szüksége, nem ilyenek a fizikai adottságai, az idegrendszeri érettsége, a lelki igénye. Miért akarjuk a gyermekeinket minduntalan fejleszteni? Erre a speciális problémáktól eltekintve, egyébként semmi szüksége nincs. A gyerek önmagától is fejlődik, ha megfelelő környezet és kellő figyelem veszi körül.

A te vágyaid nem egyenlők az övével

Amikor látod, hogy szenved a karatén, a furulyaórán, sírva megy balettra, szabadítsd fel, engedd meg, hogy abbahagyja! Kerüld el az efféle megjegyzéseket: „Tanuld meg, hogy amit egyszer elhatározol, azt végig kell csinálnod, te akartál… te könyörögtél, most meg mi nem tetszik?”

Egy ilyen döntésre egy kisgyerek még nem érett, lehet, hogy két alkalommal tetszett neki a karate, de a harmadik helyett már otthon maradna biciklizni, ami semmivel sem rosszabb, választás, sőt…

Lehet, hogy a gyereked csak évek múlva érik meg az iskolán kívüli elfoglaltságra. Figyeld, beszélgess vele, az ő egyénisége legyen az útmutatód, ne pedig a te vágyaid!

„De jó lenne, ha te is olyan ügyes lennél, mint… Olyan szépen lovagolnál és szerepelnél a szavalóversenyen…" – ezekkel egyenesen megfelelési kényszerbe taszítod a gyermekedet.

Mert ő jó akar lenni, olyan, amilyennek te szeretnéd, de ennek sajnos ára van. Sokszor a gyereked lelki egyensúlya!

A kevesebb ezúttal valóban több

Alsó tagozatban az iskolán kívüli  – jól megválasztott – sporttevékenységen túl nincs egyéb elfoglaltságra szüksége a gyerekeknek. Ezekben az években a játéknak még kiemelt szerepe van, ez semmivel nem helyettesíthető tevékenység. Később aztán mindig a gyermek egyéniségéhez, érdeklődéséhez és egyéni teherbíró képességéhez kellene igazítani az elfoglaltságokat. Legyen lehetősége elmélyülni valamiben, ha erre van igénye. Vannak gyerekek, akiknek a változatos, kreatív tevékenységek adnak igazi elmélyülést. Ezt tiszteletben kell tartani, és nem nyomasztani különböző szakkörökkel.

Sok szülő túl korán, és túl sokat beszél a gyereknek a különórák fontosságáról, megelőzve azt, hogy megnyilvánuljon a saját egyéni igénye.

Ideális volna, ha a lehetőségek jó részét az iskola megadná, tehát a gyerekek sportolhatnak, táncolhatnak, alkothatnak ott, ahol tanulnak, és ezután valóban elegendő időt tölthetnének otthon játékkal, pihenéssel, lelki feltöltődéssel. A mai gyerekek nagyon kevés időt töltenek otthon, családi körben, ami igazi keretet és kiszámíthatóságot jelent az életükben.

Ahol éppen olyanok lehetnek amilyenek, ahol elengedhetik magukat, mert nem kell viselkedni, szerepelni, teljesíteni.

És az otthon sokszor nem csupán annyit jelentene, ahonnan reggel sietősen, kapkodva, szinte vezényszóra elindul, és este kimerülten, elcsigázva megérkezik, majd kényszeredetten felkészül a másnapi kihívásra, csak épp a legfontosabb marad el mindig: a JÁTÉK... és a felhőtlen együttlét!

 

Szalánczi Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/gorillaimages