-

Prónay-Zakar Gina

Vidéki katolikus lánygimiben tanultam, kollégiumban laktam, átlagosan hathetente utazhattunk csak haza. A kilencvenes évek elején járunk. A nap fénypontja (a kajás dobozok tervszerű kifosztása mellett) egyértelműen a posta megérkezése volt. Ó, azok a százszor újrahasznosított tizenkét forintos bélyegek, amelyek az egri karatés csajokkal való levelezést segítették alázatosan! Ó, a nagy egyetemista unokatesóm (köszi, Helgi!) rendszeresen érkező bátorító levelei! És ó, a kecskeméti „piárba" járó Zolitól kapott (nem illatos, de szép) szerelmes versek, és az ígéret, hogy majd neki is lesz „Gina-ciklusa", amikor híres költővé válik! A legélénkebben mégis anyukám képeslapjára emlékszem, ami közvetlenül a másodikos félévi bizonyítvány kiosztása előtt érkezett meg. Okos és előrelátó dolognak tartottam ugyanis időben felkészíteni telefonon: ne számítson arra, hogy mutogatni fogja az ismerősöknek a féléves bizimet, mert a jelek szerint meg fognak buktatni latinból... az első reakciója nem a túláradó öröm volt. Aztán jött a képeslap: „Ginike, akármilyen is lesz a bizonyítványod, szeretettel várunk haza!"

Kalapos Éva Veronika

Két emlék jut eszembe, az egyik jó, a másik nem annyira... Nagyjából nyolcéves voltam, amikor az apukámék elvittek a barátaikhoz, akinek volt egy velem egykorú kisfia. Azon az együtt töltött, hosszú délutánon fülig egymásba habarodtunk, ami abban nyilvánult meg, hogy a búcsúzáskor remegve átadott nekem egy levelet. Ezt hazaérve izgatottan bontottam ki. Csupán három szó állt benne: „felőlem írhatsz nekem"... és egy hatalmas, piros szív. Életem legromantikusabb mondata volt.

A rosszabb tapasztalat: amikor az általános iskolai legjobb barátnőm, akivel jóban-rosszban összetartottunk, levélben „szakított" velem, amiért csókolózni mertem életem első pasijával. Konkrétan leribancozott, és búcsúzóul pár hajszálat meg egy levágott körmöt (!) mellékelt a levélhez...

Kárpáti Judit

Akárhová utazunk, mindenhonnan küldünk képeslapokat, és mindig nagyon örülnek a címzettek, amikor ezek megérkeznek. Amikor Izraelben tanultam, egy éven át leveleztünk a legjobb barátnőmmel. Ezek a mai napig megvannak mindkettőnknek. Hosszú és részletes levelek, nagyon érdekes utólag elolvasni, hogyan gondolkodtam akkor, és mi foglalkoztatott. Egyszer kaptam egy szerelmes levelet egy kiskatonától, aki a szomszédunkban lévő laktanyában sínylődött. Párszor futottunk csak össze, egy nap mégis egy hosszú levelet találtam a postaládánkba, rajzokkal és vallomással. Egy sziget volt a rajzon, és egy fiú, aki egy csónakban evez a sziget felé, amin én napozok. Akkor nagyon cikinek találtam ezt az egészet, de ma már úgy gondolom, bátor és helyes volt tőle, hogy majdnem ismeretlenül írt, és megkereste a házunkat.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Gyurkó Szilvi

Egyetemistaként volt egy szerelmem, aki nyaranta sokszor ment a Németországban élő szüleihez, és ilyenkor mindig leveleket írt. (Ez még az internet előtti időben volt...) Rettentő macskakaparással, borítékban, úgy, hogy hetek alatt járta meg a postás az oda-vissza utat. (A híres civitavecchia-i postás gyerekkorom egyik kedvenc könyvében arról volt híres, hogy hamarabb kiért a levéllel, minthogy azt postára adták volna.) Irtó helyes levelek voltak, amiket persze eltettem, aztán később elfelejtettem (ahogy az lenni szokott). Viszont minden egyes költözéskor előbukkannak a fiókból, és akkor a legnagyobb kupi közepén is képes vagyok leülni, és beleolvasni a levelekbe. Gyönyörűek... Még mindig időn túli, bizsergető érzés, hogy a papír mivolta miatt valahogy olyan, mintha okirattal lenne igazolva, mit éreztem akkor.

Deli Csenge

Jaaaj, ez lesz a kedvenc jeles napom! El sem tudom képzelni, miért pont az iskolakezdéskor ünnepeljük! Szerintem levelet írni is legalább akkora öröm, mint kapni. A legjobb barátnőmmel már évek óta kis hagyományunk, hogy levelekkel lepjük meg egymást a szülinapjaink alkalmából. Jól telebőgjük őket, aztán a fiók mélyére kerülnek. De szerencsére nem kell mindig 365 napot várnom arra, hogy tollat és papírt ragadhassak. Van egy kedves ismerősöm, aki huzamosabb ideje külföldön tartózkodik, és bár Facebookon is tartjuk a kapcsolatot, azért mennyivel vagányabb az, hogy tűkön ülve várjuk, aznap hozott-e a postás valamit nekünk a másik országból.

Fiala Borcsa

Az első szerelmes levelemet az akkor tizenkét éves Jancsi dobta be a postaládánkba. Főképp az maradt meg bennem, amint a faterom letörölhetetlen, gúnyos vigyort villant, miközben átadja a rettentően pacsuliszagú borítékot. Milyen kár, hogy manapság az SMS-ek és az online-üzenetek mellett teljesen kihalt a színes-szagos levélírás romantikája!

Pásztory Dóri

Három napja azon gondolkodom, megvan-e még a három teli mappából álló gyönyörű és páratlan levélpapír-gyűjteményem, amire csodás évek mentek el a felhőtlen gyermekkoromból. Ahhoz, hogy egy-egy különleges darab bekerüljön a készletbe, bizony temérdek teljes csomagot meg kellett vásárolni, így hurcoltam magammal évekig a több száz maradék Disney-figurás, szexi fiús, szívecskés, illatos, kis- és nagy borítékos tárat. Az egész gyerekkoromat végigleveleztem tábori kispajtásokkal, balatoni szomszédgyerekekkel, meg a legjobb barátnőmmel, akivel tizenegy éves korunkban váltunk el, amikor mi Pécsre költöztünk. Aztán leveleztem anyukámmal az edzőtáborokban (faxon), majd pár évvel ezelőtt a nagypapámmal frissítettük fel ezt a varázslatos hagyományt. Rajzoló ember a lelkem, senki nem tud olyan csodálatos gyöngybetűkkel írni, mint ő. Sokáig csak nézegetem a leveleit, és utána kezdem el olvasni. Azt hiszem, holnap írok is neki, mert azok a csodás betűk nagyon hiányoznak!