8 dolog, amiért gondolkodás nélkül Szicíliába költöznék
Legutóbb, amikor a családdal Szicíliába látogattunk, egy egészen határozott gondolat született meg a fejemben: annak idején véletlenül rossz országba pottyantott le a gólya. Meglátni és megszeretni az olasz szigetet egy pillanat műve volt – csak felzabálni tartott egy lélegzetvételnyi idővel tovább. Íme, nyolc dolog, amelyekbe úgy belezúgtam, mint vak ló a szakadékba. Elogio della Sicilia – articolo di Fiala Borcsa.
-
1. A szieszta – Santo Cielo!
A délutáni rekkenő hőségben minden bezár és elcsendesedik, mintha csak Csipkerózsika meséjébe csöppentem volna: az egész város visszavonul órákra pihenni. Rómában, mint a rómaiak, Taorminában, mint a szicíliaiak. Én sem akartam kilógni a tömegből, a perzselően forró utcákon hazakúsztam a szállásra és végigdőltem az ágyamon. Ez volt az a kegyelmi pillanat, amikor ráébredtem, hogy rossz országba születtem. Meg arra is, milyen egy rohadt kis bestia voltam ovisként, amiért dacosan elutasítottam a délutáni szunyának még a gondolatát is. Én marha! Két-három óra agyvérszegénység alatt a kinti klíma is konszolidálódott, a múzeumok galériák éttermek is újra kinyitottak, én pedig frissen és kisimultan vethettem bele magam újra a felfedezni való örömökbe.
2. A pontatlanság – Stupendo!
Mi tagadás, alapvetően az angolos pontosság elkötelezett híve vagyok, olyannyira, hogy teljesen ciki módon még a randikra is öt-tíz perccel korábban szoktam odaérni. Talán éppen ezért bűvölt el az a kollektív lazaság, ami Szicíliában uralkodott. A menetrend szerint a hajó 12.15-kor indul? Simán ráérsz odacsoszlatni 12.30-ra, főleg azért, mert így legalább megúszhatod, hogy teljesen feleslegesen kelljen a napon poszorodnod egy fél órát. Képtelenség lekésni bármit, inkább azokat büntetik, akik időben ott vannak.
3. A nők – Da impazzire!
Soha életemben nem éreztem magam ennyire topisnak és lelakottnak a kényelmesen szakadt nyaralós rövidgatyámban, mint Szicíliában, ahol minden nő bombasztikusan néz ki tizenegy és százhúsz év között. Látszik, hogy adnak magukra, szinte mindig viselnek rúzst és visszafogott szemfestéket – még a tengeren gumimatracon himbálózva is, a legnagyobb kánikulában. És azok a csinos ruhák! Egészen elképesztő, milyen elegánsan, görcsök nélkül és magabiztosan képesek megélni a nőiességüket, sokat lehetne tőlük tanulni!
4. A pasik – Evvai!!
Legnagyobb meglepetésemre az olasz pasik kinézetre annyira nem jöttek be (Georgio-t a magyar disznó elé, tudom), de az a tisztelet és udvariasság, amivel a nőket kezelik, nagyon szimpatikus volt. A képet utólag kissé árnyalta a tíz éve Szicíliában élő barátnőm, aki elismerte ugyan, hogy az ottani pasik biztos, hogy nem fognak kéretlenül letapizni vagy beszólogatni, cserébe viszont még mindig olyan mélyen gyökerezik a „női princípiumozás" a társadalomban, hogy attól még Kovács Ákos popsztár is meghatott zokogásban törne ki. De mivel én csak turista voltam, lazán fittyet hányok a tényekre, és örülök az előzékenységüknek.
5. A közvetlenségük – Magnifico!
Hihetetlenül kedvesek és segítőkészek, azonnal boldogan elkezdenek magyarázni, és ebben még akkor sem zavartatják magukat, ha a tányérméretűvé tágult szemedből világosan látszik, hogy egy kukkot sem értesz a hadoválásból. A néni a buszon gondolkodás nélkül megkínál a sütis dobozából, az egyik szállásunk házigazdája pedig reggel hosszan ecseteli büszkén, milyen alapanyagokból készítette a lekvárt. (Amit az anyukája reggel frissen sütött pitéje mellé kínálgat. Tényleg, aki abban a pillanatban nem szeret bele az egész bagázsba, annak kőből van a szíve!)
6. A reggeli – Dio Mio!
Nem vagyok különösebben édesszájú, reggelire mindig valami sósat dobok be az arcomba. A szicíliai reggelik azonban teljesen levettek a lábamról: jó erős, aromás fekete és valami édes. A legkedvesebb mind közül egy siracusai szálláson kínált pisztáciakrémes croissant volt, még most is bő zuhatagként csobog rá a nyálam a klaviatúrára, ha csak rágondolok. Felül aranybarna és ropogós, alul a sok tölteléktől dundi és puha, mint egy kölyökkutya pocakja. És amikor beleharaptam... Nem szégyellem bevallani, hogy a meghatottságtól könnyek szöktek a szemembe.
7. A szószátyárságuk – Che figata!
Mi tagadás... baromi sokat beszélek. Amit a szüleim, a tanáraim, a testvéreim, a kollégáim, sőt még a saját tulajdon barátaim is rendszeresen az orrom alá dörgölnek, mint rossz szokást. Pedig ha tudnák, hogy ez nem is rossz, hanem csak nagyon olaszos! Szicíliában, kérlek alássan, mindenkinek állandóan jár a szája, mint a kacsa feneke. Még ha a robogón ülnek egymás mögött, legalább az egyik akkor is folyamatosan magyaráz, persze szélesen gesztikulálva, ahogy dukál.
De hogy lásd, én bizony nem vagyok olyan rémesen locsifecsi (akármit is mondanak a rossznyelvek), és tudok szavak nélkül is beszélni, inkább dalban mondom el mi volt az, amiért most azonnal örökre odaköltöznék, és egy percig sem vágyakoznék sehová máshová:
8. FIGYELEM: Itt jön a lényeg! – Belllisssimooo!
Fiala Borcsa
A kiemelt képen Taormina látható, forrás: Flickr/Luca Volpi