Levágta a mellét, ezzel lázadt a legvagányabb szicíliai asszony
Elképesztően karakán volt a III. évszázadban élt, azóta szentté avatott Ágota (Agatha), aki semmilyen hatalomnak nem árusította ki a nőiségét. Először nem ment férjhez a római helytartóhoz, inkább a börtönt választotta, majd amikor szabadulása után prostitúcióra akarták kényszeríteni, inkább saját kezével vágta le a melleit, de nem hódolt be a férfiaknak... Kiss Noémi Szicíliában járt, hogy közelről lássa, hogyan ünneplik ma ezt a szent asszonyt. Szép képekkel és szívből jövő sorokkal örökítette meg az élményt a kortárs író: Kiss Noémi. Elő a kurázsival, lányok!
–
Kitört az Etna, lángol és világít. Szicília, a Földközi-tenger legnagyobb szigete, és közben nincs rajta semmi nagyság, pont ez benne a természetes, vonzó. Inkább lassú és elmaradozott csak úgy, mint máshol is a világ legszebb helyei. Olajfaliget nő a selyemrét derekából, a görög sziklákhoz tapad a városok derűje, a kertek, a citromligetek. Macskák gyalogolnak az úttesten. Homérosz is csak ámuldozott a sötét és félelmetesen kopár lávaköveken. Szküllát és Kharübdiszt kiáltott, óvta a vándorló Odüsszeuszt.
Pedig ez a béke szigete. Iszlám, görög, normann és román épületek díszítik a középkori tengerparti városokat, a villákban nem ritka a római mozaik. Ahol a maffia a kiállítás része, ha csak átutazol, észre sem veszed: fehérgalléros férfiak, mint bárhol Magyarországon. A vulkánok közé vetettség – ez a korrupció derűje.
Szent Ágota ünnepére érkezünk, február negyedike van. A legenda szerint módos és szép leány volt Ágota, aki a III. században megtehette, hogy nem megy férjhez az erőszakos római helytartóhoz. Cserébe vezekelt, kínozták, és a cataniai börtöncellájában térdepelt. Mondjuk úgy, Krisztust választotta, az sem könnyű házasság. Mikor kiszabadult börtönéből, levágta mindkét mellét, mert a helytartó átnevelésből örömlánynak szánta, hogy megtanulja az engedelmességet a szerelem művészetében. De Ágota nem lett a politikai osztály szolgálónője. Ezt ünneplik minden évben a városban.
Szicíliában télen már tavasz van. Tűz a nap, szmog borítja az Etna háromezer méteres, havas csúcsait, és Taorminában is nagyjából csak a város lakói sétálnak a korzón vasárnap. Selyemsálban üldögélnek a helyi férfiak a kávézókban. Megrendelik kedvenc desszertjüket, a mellformájú mandulás marcipánt – és Ágotára (Agátára) gondolnak. A villát lassan a szájukhoz emelik, nincs jele semmiféle aggodalomnak, pesszimizmusnak, a világ romba dőlésének. Senki sem siet, és senki sem üget, vádaskodik vagy szervezkedik, főképp sziesztaidőben. Asszonyok teregetnek a ház homlokzata előtt– ez is Európa. Állítólag Luxemburgban tiltják a nyilvános teregetést, mert rombolja a városképet a lógó zokni, kabát, ágynemű, vizes lepedő. A teregető vendégmunkásokat sem szívesen látja senki napközben, menjenek le inkább a mosókonyhákba, pincékbe. Ott lehet szépen teregetni.
Cataniában ilyenkor van az év legfontosabb ünnepe. A város lakói kiszabadítják a szentet kínzó börtönéből – Ágota teste felszabadul, égnek a fáklyák, egész éjjel csöpög a viasz a korzó kockakövére, nevetnek és énekelnek a polgárok. Nyalóka, vattacukor és pörkölt mandula illata árad a standokról, homokkal és fűrészporral hintik be a Via Etneát. Hajnali hatkor tűzijáték dörgésére ébredünk, az emeletes, ezüst szobrokkal kirakott oltárt ilyenkor becipelik a székesegyházba – és a védőszentet fátyollal takarják le. A felvonuló tömeg mennybe megy.
Emberek fehér lepedőbe öltözve sétálnak fáklyával a kezükben. Catania kibírja a kínzásokat, a lekicsinylést, a testi fenyítést. A Piazza Stesicoró mellett egy lépcső vezet fel a szűk börtöncellába, az ünnepre azt is feldíszítik. Bárki bemehet vezekelni, és megsimogathatja a térdeplő köveket. Az apró rácsos ablakon szalagok lógnak, a gyerekek teszik oda őket. Ezen a napon az utcasarkok oltáraihoz kis asztalkát tolnak, vörös abrosszal takarják, virágot és mécsest tesznek rá. Indiai és pakisztáni árusok állványról kínálják a méteres sárga viaszokat és a kívánságcédulát, tollat is adnak hozzá.
Az útleírások is beszámolnak róla, hogy aki valaha hajón érkezett Szicíliába, nem szívesen hagyta el többé a szigetet. Szkülla és Kharübdisz sziklái fogadják a mostani bevándorlókat is, románok, albánok, pakisztániak, afrikaiak igyekeznek munkát és jövőt találni itt, de nincs könnyű dolguk.
Most már Cefaluban vagyok, ahol arab csarnok és XII. századi mozaik borítja a templomot. Odakint húsz fok van, a templomokban hat. Érik a narancs, a citromkertek roskadoznak, bimbózik a kaktusz. Szicília – egy pimasz szépség, ahogy a mozaikok bibliai jelenetei átfestik az arcokat, még a Pantokrátor Krisztusban is megbújik némi szelídség, nevetés és öröm. Nemcsak a sziklák és az aranyozott kövek, az emberek is hosszú életűek. Szicíliában száz évig élnek, erre a díszes temető a bizonyíték, ahol a halottak élete talán még fontosabb, mint az élőké: hatalmas sírköveket állítanak, és gazdagon díszítik őket. A hosszú életű polgárok folyton ráérnek, a parkokban kártyáznak, beszélgetnek vagy kutyát sétáltatnak, kávéznak. Jó tudni, hogy akad olyan szöglete az Európai Uniónak, ahol nem jön velünk szembe az előírt rend, a rendesség, az akarnokság és a felesleges nagyzolás. Se járda, se burkolat. Bárhonnan jöttél, itt zavartalanul sétálgathatsz.
A vízilabda épp olyan fontos sport, mint a foci. Ha a robogóján érkező zöldséges kiabál egy sikátorban, senki sem szól rá. Nincs internetes házhoz rendelés, lehet beszélgetni az eladóval… akkor is, ha nagy sor van mögötted. Nem löknek meg, hogy orra bukjál és a hangoskodó gyerekre sem hívják ki a szomszédok a rendőrséget. Lehet beszélgetni a múzeumban, nevetni és tapsolni a székesegyházban. Át lehet menni a piroson, jegyet venni az ellenőrtől. Kérdezni a rendőrtől, aki, ha kell, megállítja az induló mozdonyt a pályaudvaron, hogy a későn érkezők is felugorhassanak a vagonra. A szicíliai étkezdékben szerencsejátékoznak, flippereznek és lottóznak. A trafikban lehet könyvet és kávét venni, van újságos és kenyeres – halász, suszter, ruhajavító, köszörűs.
Ahol nincs nyoma a GDP-nek, a menekültek köznapi emberek, az utcakép Temesvár belvárosa is lehetne… vagy akár Vácé. Egy szegényes grúz kisváros a Kaukázusban, esetleg Odessza, ahol nincs a házaknak teteje, és senkit sem zavar a lógó vezeték a kopott házfalon, a gangon teregetnek, a lavór a házkapu előtt hever. A macskákat beengedik az állomásra.
Mégis gazdagnak érzed, erősnek, meglepően szabadnak.
Vulkán, tufa és bazalt nő a városfal mögött, sziklák és antik mitológiai hősök laknak a tengerparton, még Perszephoné tavát is láttam, sőt: Szicília alatt van Hádész alvilága. Ott, az olajfák között nő össze a maffia és a katolikus egyház a szeretett tömjénszagban. Nem láttam stadiont, steril plázát, elpucolt régiségkereskedőt. Palermó és Monreale arab és normann kolostora a legszebb, amit valaha kidobott magából Európa. Taormina és a görög színház háttere a jeges Etna. A kikötőkben pecások beszélgetnek a világjáró hajók stége mellett, kávét asztalnál vagy pultnál illik inni, és egy pincér simán lehet a szeretethierarchia csúcsa.
Szicíliában 1908-ban 60 ezer ember halt meg földrengés következtében. 1943-ban a szövetséges csapatok szőnyegbombázása minden városát lerombolta a szigetnek. Az elvándorlás folyamatosan érinti a családokat. Mégsem értem, hogy az erre tévedő német turisták, miért akarnak változtatni a tájon, még Goethe csodálatában is ott volt az a fanyar íz, amivel Európa peremvidékeit szemléli a mai hivatalok többsége. Pedig a peremvidéknél nincs semmi csodálatosabb, talán csak Ukrajnában, Galíciában és Bukovinában látni ilyesmit. Goethe 1787-ben nyomasztónak, szegénynek és elhagyatottnak nevezte a szicíliai parti sziklákra épült házakat – de nehogy valaki elvigye ezt a gyönyörűséget.
Festmény forrása: ITT
A fotókat a szerző készítette
