-

Család karácsonyra

Külföldön régóta divat, hogy azok, akik elveszítették családjuk jó részét, vagy magányosnak érzik magukat, azok nagymamát, nagypapát, de akár komplett családot is bérelhetnek. Persze előzetes megbeszélés alapján. Lesz, aki süti a húst a konyhában, akivel fényképeket lehet nézegetni, nevetni, sírni, egyáltalán: beszélgetni, és veszekedések nélkül létezni. Persze látom magam előtt, hogy a nem elégedett kuncsaft a karácsonyfa alatt üvölti újdonsült „rokonainak”, hogy De nem ezért fizettelek! És szar a mézeskalácsod! Azt hiszem, ez a ritkább. Valószínűleg van egy adag feszengés, kínos az egész, de csak ha hagyod, ha nem koncentrálsz arra, ami két – vagy több –, kapcsolódásra vágyó, magányos ember között történhet.

Mitől rokon a rokon?

Persze ki akar vadidegeneket beengedni a lakásába, akik akár ki is rabolhatják? Vagy csak rossz színészek, és nem is érdekeljük őket. Vagy kínosak. Túljátsszák, vagy ridegek. De nem történhet ez meg a saját rokonaiddal is? Dehogynem, csak az ő hibáikat már kívülről fújod rég, és előre felkészülsz rájuk (az ünnepi alkoholfogyasztás tetemes részéért például szerintem a nagynénik felelősek). És a pokolba kívánod őket, sőt, akár az összes ünnepet, mert nem olyanok, amilyennek szeretnéd. Vagy azért, mert valamiféle tökéletes családmodellt álmodtál magadnak, és az istenért se sikerül a hozott anyagból megvalósítani – nincs olyan, hogy tökéletes család – , vagy azért, mert a rokonaid tényleg tök idióták. Vagy ami még rosszabb, károsak rád nézve. Beszólnak az eleve alacsony önbecsülésű gyereknek, beszólnak neked, és igen, az is megtörténik a családokban, hogy megpofoznak, szóban bántalmaznak, gúnyolnak, manipulálnak, lehúznak, kizsigerelnek, veszekszenek. Te meg ott ülsz minden rohadt karácsonykor a fürdőszobában a macskával, és zokogsz, hogy már megint ivott, már megint üvölt, már megint baja van, már megint nincs se béke, se szeretet, se nyugalom, se öröm (ó, az röppen el a leghamarabb). Süti az van, de azt meg legszívesebben harcászati célokra használnád.

Másik családot akarok!

Ha már a jelenlegivel szenvedsz, ha a károdra van, vagy éppen magányosnak érzed magad, mert voltak normális rokonaid, de elhunytak… akkor miért is ne lehetne pótolni a hiányt? Mikor annyi magányos ember van az országban! Akár bérleti szerződés nélkül is összejöhetnétek. Mondjuk vicces lenne kvázi interjúztatni a feleket, és fel kéne vállalni, ha nem illik hozzád valaki, de akkor is. Szeretnék a már meglévő nővérem mellé egy vagy két testvért. Egy normális apát, nagyszülőket, nagynéniket (a jobb fajtából), akikkel összeülnénk, nevetnénk, történeteket mesélnénk, nagyokat ennénk, és végre nem érezném néha úgy magam, hogy egyedül vagyok ezen a nyomorult világon.

Mi van a barátokkal?

Itt ez a széles sávú internet, elvileg a kapu a nagyvilágra, mégis egyre jobban elszigetelődünk egymástól. „A Sziriusz van tőlem távolabb / Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?” Nemcsak új családot nehéz találni, de barátokat is. Mégis, hogy ismerkedjek harmincévesen? Helló, Zsófi vagyok, leszel a barátnőm? Pedig hányan ülnek otthon a gyerekkel, elszakadva több száz kilométerre az otthonuktól, régi barátaiktól, az új munkahelyükön, vagy csak egy olyan változás után, amikor már más típusú barátokra vágynak?

Ezennel indítványozom a rokon- és barátkereső szolgáltatás elindítását. Miért, ha társat lehet keresni a neten, rokont, barátot nem? Nincs legalább akkora szükségünk rá, mint a szerelemre?

Arra még nincs ötletem, hogyan lehetne kiszűrni azokat, akik nem jó szándékkal keresgélnek, de biztos, hogy meg lehetne oldani. Kellenek jó kapcsolatok, kell egy háló, ami felfog, ha elesünk ebben a világban, kellenek jó beszélgetések, és egymás építése, támogatása. Hogy ne a rosszak győzzenek. Ne az alkohol, ne az erőszak, ne a rosszindulat, ne a homofóbia, a makacsság, az öregség, a távolság, ne a magány, ne a halál, hanem az élet, a nevetés, az öröm, az összetartozás. Na, ki csatlakozik? Kezdem én. Sziasztok, Zsófi vagyok, 32 éves, és szeretnék barátokra találni, illetve egy-két plusz családtagra, akikkel alkalomadtán összeülünk és beszélgetünk. Vagy levelezünk. Vagy telefonálunk. Nem azért, hogy legyen kire ráöntenünk életünk minden panaszát, hanem hogy legyen kivel megosztani az örömet, a tapasztalatot, az életet, a támogatást, mindent, ami pozitív, és fenéken rúgni a Sziriuszt.

Fenyvesi Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ National Cancer Institute