-

Az egyszerűség költészete

Pár napja napvilágot látott egy kutatási eredmény, amely szerint a tészta nem hizlal! Tehát a gonosz élelmiszerlobbi éveken át becsapott minket: elhitette velünk, hogy könnyes önsanyargatás és elképesztő áldozatok árán csak keveset fogyaszthatunk a világ legjobb ételéből, ellenkező esetben olyanok leszünk, mint Vito Corleone a Keresztapá-ban (ide is becsempészem valahogy Brandót, figyelitek?). Erre most kiderül, hogy az egész egy méretes hazugság, és én például már évek óta kilószám tömhetném magamba a különféle ízesítésű tésztákat, mégis megőrizném nádszálvékonyságom! (Khöm.)

Sophia Loren és a spagetti (fotó via www.lifeinitaly.com)

Oké, mindenki nyugodjon le: talán fanatikus vagyok, de hülye nem. Tisztában vagyok vele, hogy ami lisztből készül, az igenis hizlal, bármennyit bizonygatják is a tészta jótékony hatásait a szakemberek (akik amúgy olaszok, certo).

Persze jól esik olyanokat olvasni, hogy „a mediterrán diéta jó hatással van az egészségre”, csak sajnos a mediterrán diéta nem egyenlő a mértéktelen tésztazabálással, még akkor sem, ha én így szeretném elképzelni.

Az olaszok sok tésztát esznek, de mellé rengeteg zöldséget és kevés kenyeret (nem is túl finomak a kenyereik), szóval a mediterrán diéta alapja nem annyira a fehér liszt, mint inkább a rostban gazdag zöldségek és gyümölcsök.

De akkor is: a Tészta Nem Hizlal, legalábbis nem annyira, mint eddig hittük!

Félre hát a bűntudattal, és legalább ma, amikor elolvasod ezt a cikket, vegyél elő egy nagy fazekat, forralj vizet, és válaszd a tésztaebédet vagy vacsorát! Még csak nem is macerás, mert a tésztaételek nagyszerűsége az egyszerűségükben rejlik. És itt osztanám meg egy vesszőparipámat: kövezzetek meg, de szerintem a magyarok nem tudnak valamirevaló pastát készíteni.

Pasta Hungarica

Jó, vannak páran, akik az utóbbi néhány évben megtanulták – szerénytelenül állítom, hogy én is – a legfontosabb szabályt:

a tésztát NEM öntjük nyakon olyan sok szósszal, hogy tocsogjon benne! Ha ezt tesszük, éppen a tésztaevés lényege, a tészta íze vész el.

Persze Olaszországban, ahol ezzel tökéletesen tisztában vannak, és sokkal sűrűbb szószokat használnak, amelyek inkább kiemelik, mintsem elnyomják az ízt, a házilag gyúrt pasta állaga és zamata valóban jobb, mint egy itthoni saját márkásé, de akkor sem szabad megfosztani a tésztát a kiteljesedés lehetőségétől!

Az én kedvenc receptem az egyszerűnél is egyszerűbb: friss gomba, fokhagyma, vöröshagyma, olívaolaj, parmezán, fűszerek... és ennyi. Emiatt imádom a sima bazsalikomos pestót is: mert bár a bazsalikom, a fenyőmag és a sajtok okán markáns ízű, nem igyekszik a tészta fölé kerekedni, inkább úgy bánik vele, mint egyik jó színész a másikkal: az alakításukkal igyekeznek segíteni a partnerüket.

Eddig csak az olasz tésztákról beszéltem – bevallom, e tekintetben sajnos rossz honleány vagyok –, de nem szabad megfeledkeznünk a magyar konyha tésztaremekeiről sem.

Hát van-e szebb látvány a túrós csusza lágy, fehér halmánál, a tetején rezgő, illatos szalonnapörccel? Az igazán rutinosak megfogatják a tésztát a szalonna kisült zsírjában, úgy lesz csak igazán mennyei. És ki ne érezné a szájában azonnal a Kánaánt, amikor azt mondom: porcukros mákos tészta? Ó, azok az iskolai menzák, mert ott még ezt sem sikerült (nagyon) elrontani. De a nagymamám káposztás cvekedlije is olyan, amiből egy ültő helyemben meg tudnék enni egy kondérral – főleg, ha kicsit lepirítja –, krumplis tésztát pedig évek óta már mindig én főzök a barátaimnak nyaraláskor. A diós tészta, a grízes tészta baracklekvárral, de gríz se kell, csak simán a lekvár… azért itthon is elég hamar rájöttünk, hogy kevés összetevő van, amiből ne lehetne tésztaételt rittyenteni.

Mert tényleg a legegyszerűbb és legnagyszerűbb kaja a világon, ezért vezeti a társaságban való főzés népszerűségi listáját is:

mert nincs olyan egyetemista vagy akár kamasz, aki ne volna képes beledobni egy fazék forró vízbe egy adag tésztát, aztán nyolc-tíz perc múlva kivenni (jó, talán van, de akkor azonnal ki kell kergetni a konyhából). Igaz, én elsőre belebuktam: amikor 18 éves koromban bolognai spagettit akartam főzni a szerelmem szülinapjára: szegény, csak egy tányérnyi ragacsot kapott, mert valószínűleg nem figyeltem, amikor anyukám elmondta, hogy a tésztát nem hideg vízben kell feltenni… szerencsére azért értékelte a gesztust, de a leckét megtanultam, és esküszöm, mára tökéletesítettem a tésztafőzési technikámat.

Bár jó pap holtig tanul, szóval megyek is, és csiszolgatom tovább…

Kalapos Éva Veronika

-