–

Maga a szó is durva

Meddőség. Amikor először mondta a szemembe az orvos, akkor is csak ismételgettem. Ez egy nagyon kemény szó, nem is kemény, inkább kegyetlen.

Olyan, mintha a lelkembe döftek volna egy kést. Percekig, órákig, napokig nem tértem magamhoz. Feltettem a kérdést: miért pont velem, velünk történik ez?

A legelején persze nem láttam a fényt az alagút végén, csak a szót ismételgettem… Meddő. Meddő vagyok. Vagy inkább barátkoztam vele, mert azt azért sejteni véltem, hogy jó sokáig össze leszünk zárva.

A meddőséget sokan gyógyíthatatlan betegségnek gondolják. Pedig nem az! Ez nem betegség, hanem állapot! Ha a férfi legyőzi a gátlásait, makacsságát, pesszimizmusát, dacosságát, és képes életmódot változtatni, akkor el tud indulni egy olyan úton, aminek a vége jó eséllyel sikeres terhesség lesz. Ebben hiszek.

Az én utam tavaly ilyenkor kezdődött

38 éves férfi vagyok, boldog házasságban élünk a feleségemmel. Ő egy remek, megértő társ, mindenben támogat a küzdelmemben. A családom, a barátaim szeretnek és mindkettőnknek nagyon jó a munkahelye is. Igazán aktív életet élünk, egy percet sem unatkozunk.

Egy éve eldöntöttük, hogy gyermeket szeretnénk, annyira biztosak voltunk a dolgunkban, hogy nemrég egy nagyobb lakásba is költöztünk, mert majd ha jön a gyerek… Akkor még nem sejtettük, hogy azok közé tartozunk majd, akiknél „nem csak úgy” fog jönni a baba.

A csalódás és a sokk

Az első próbálkozással töltött hónap után a természet furcsa játékba kezdett velünk: a feleségem amúgy mindig halálpontos menstruációja késett, és mi egyre jobban beleéltük magunkat, hogy elsőre sikerült. Öt nap késés után vettünk egy terhességi tesztet, leültünk a szoba közepére. Az egész olyan volt, mint egy szertartás. Nagyon gyorsan dobogott a szívünk, és ebben a felfokozott állapotban vártuk, hogy számolgassuk a csíkokat.

Csíkok nem lettek. Viszont nagy bánat igen. Mindkettőnket megviselt, mert elhittük, hogy elsőre sikerülni fog. Eddig folyamatosan kényeztetett minket a sors, minden úgy ment, ahogy elhatároztuk.

A második sikertelen hónap után azonnal elmentem andrológiai magánrendelésre, mert szerettem volna megtudni, hogy minden rendben van-e velem. Titokban arra számítottam, hogy a vizsgálaton kiderül: igen, minden rendben, és kicsit nyugodtabban próbálkozhatunk majd tovább.

Megvizsgáltak, szervi rendellenességet nem talált az andrológus, de elküldött vérvételre. Itt megnézték az andrológiai szempontból fontos hormonokat: TSH, FSH, LH, Ösztradiol, Prolactin, Tesztoszteron. Egyedül ez utóbbiról volt némi sejtésem, a többiről nem tudtam semmit.

A doktor úr – egy híres, jól menő andrológus – ránézett a leletemre, és kerek-perec megmondta: „magának nem lesz gyermeke, fontolják meg a donor lehetőségét." Ez a nyers stílus meglepett. Először nehezteltem rá, nem értettem, hogy lehet egy ekkora fajsúlyú hírt ilyen módon közölni egy másik emberrel.

Azóta megértettem: félre kell rakni az érzelmeket, mert a határozott kommunikáció többet ér mindenféle hitegetésnél. Már nem zavar, ha kegyetlenül a szemembe mondják, mi vár rám.

Az eszmélés

A kezdeti sokk és sírások után viszonylag gyorsan magunkhoz tértünk. Elhatároztuk, nem hagyjuk el magunkat, mindent megteszünk azért, hogy közös gyermekünk lehessen! Elmentünk életünk legszebb nyaralására, majd bejelentkeztünk egy meddőségi központba. Három hónappal későbbre kaptunk időpontot. Az első látogatáskor négy-öt ifjú pár várakozott, volt köztük kismama is.

Az intézetbe igyekeztem minden feltűnés nélkül belépni, körülnéztem, hogy nincs-e ott ismerős. Ez egy rossz beidegződés, valamiért féltem, hogy mi lesz, ha meglátnak. Azóta rájöttem, hogy semmi szégyellnivaló nincs ebben a helyzetben.

Az ismerősi körben szinte már az a csoda, ha valakinél minden rendben van.

Ez van mögötte orvosilag

Az én esetemnek röviden az a lényege, hogy valószínűsíthetően gyermekkori hereleszállási probléma miatt alakult ki zavar a spermiumtermelésben. A vizsgálat során megállapították, hogy az ejakulátumban nincsenek érett spermiumok. Ettől függetlenül lehet, hogy a here termeli őket, csak valamiért nem jutnak ki.

Az egyetlen lehetőség a sebészi spermiumnyerés (biopszia), amelynek során, ha találnak spermiumot, akkor szóba jöhet a mesterséges megtermékenyítés. Jelenleg erre a műtétre várunk. Már minden előkészítő vizsgálat megtörtént, szerencsére genetikailag rendben vagyok, tehát nincs akadálya a biopsziának. Már akár holnap is megcsináltathatnám, de még várunk egy jobb operációs mikroszkópra, amivel nagyobb az esélye annak, hogy meg is találják a spermiumot.

Számokban kifejezve: 50 százalék az esély arra, hogy vannak érett spermiumok, és 80 arra, hogy meg is találják őket. Ha találnak, akkor mesterséges megtermékenyítéssel lehet kisbabánk, ha nem, akkor csak donorspermium jöhet szóba. Utóbbira egyelőre nem is gondolunk, bár már beszéltünk róla, de próbáljuk a pozitív gondolatokat programozni magunkba, és mindig csak a következő lépésre gondolni.

Ezt teszem magunkért

A meddőségi centrumban végeztek egy újabb spermiumvizsgálatot, ott sem találtak semmit. Mivel engem nem olyan fából faragtak, hogy egykönnyen feladjam, ezért elhatároztam, hogy változtatok az életmódomon, és három hónap múlva ismét megnézetem, mi a helyzet. Közben még andrológust is váltottam: az ország egyik legismertebb szakemberéhez kezdtem járni.

És változtattam az életmódomon. Diétázom, heti három-négy alkalommal sportolok, és részt veszek egy három hónapos vitamin és antioxidáns kúrán.

Igyekeztem minél több dologgal elfoglalni magam, hogy ne a meddőségen kattogjak állandóan.

Szerencsére a sportnak lett egy olyan hatása is, hogy a termelt boldogsághormon és tesztoszteron miatt még az eddiginél is optimistább vagyok. Rendületlenül hiszek abban, hogy sikerülhet! Ráadásul olyan kitartásom és állóképességem lett, mint soha azelőtt.

Három hónappal később...

Három hónap elteltével megismételtem a mintaadást, és sajnos megint nem találtak hímivarsejtet. Legbelül éreztem, hogy ez lesz az eredmény, de már nem borultam ki rajta, mert tudtam, hogy én mindent megtettem, ami rajtam múlik. Ezután sincs megállás: követem az egészséges életmódot, még többet mozgok, mert nem mindegy, hogy a műtét idején milyen állapotban leszek, és milyen állapotban lesznek azok a spermiumok, amelyeket remélhetőleg megtalálnak.

Érdekes változás az is, ahogy az emberek viszonyulni kezdtek hozzánk. Az esküvőnk után szinte bármikor, amikor találkoztunk rokonokkal, ismerősökkel, elhangzott a kérdés: na, mi újság a gyerekprojekttel?

Ettől a kérdéstől már akkor is a falra másztunk, amikor még nem tudtunk a problémánkról. Nagyfokú tapintatlanságnak érzem, amikor ez emberek ilyen szinten kutakodnak mások magánéletében.

Viszont ahogy telik-múlik az idő, az emberek viselkedése megváltozott: ugyanúgy megkérdezik, és amikor kimondjuk a szokásos sablonválaszokat, akkor mindenki egyből felhoz egy meddőséges sikersztorit. Mindenkinek akad egy ismerőse, aki hasonló helyzetben van vagy volt, és biztatni kezd minket, holott mi senkinek nem mondtuk el a helyzetünket, csak bizonyára vannak sejtéseik.

Mi tehát még nem értünk az út végére. De nem adjuk föl.

Addig is, úgy érzem, hasznos, ha leírok néhány gyakorlati tanácsot azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mert amikor kiderült az állapotom, nagyon kevés információt találtam arról, hogy min megy keresztül egy férfi, ha kiderül róla a meddősége.

Ez tehát az én hét jó tanácsom:

1. Menj el andrológushoz! Ne félj az eredménytől! Ha gond van, akkor nézd a pozitív oldalát: legalább hamar kiderült! Ne légy önző, ne csak a feleségedet küldd el orvoshoz, sőt, előbb te menj el, mert a férfiak vizsgálata lényegesen egyszerűbb!

2. Ne fordulj magadba! Beszélj az érzelmeidről! Ha nem megy, kérd lélekgyógyász segítségét!

3. Egy orvosi vélemény nem vélemény, egy spermiumvizsgálat nem végeredmény!

4. Érdemes az internetes fórumokon ismerkedni hasonló sorsú emberekkel, elolvasni az ő történetüket is. Sokaknak már az is segít, ha érzik, hogy a fórumtársak drukkolnak neki!

Viszont az is fontos, hogy a netes fórumtársak nem helyettesítik az orvosi konzultációkat! Amit olvasunk, arról mindig kérdezzük meg az orvosunkat, mielőtt magánakciókba kezdünk! Én sok felesleges dologtól megkímélhettem volna magam, ha előtte megkérdezem!

5. Mindig csak a következő lépésre tekints előre, és gondolj arra, hogy napról-napra egy lépéssel közelebb kerülsz a célodhoz!

6. Ne keresd a hibát magadban! Ne gondolj végletes dolgokra például: „én nem vagyok férfi” és ne mondogasd a feleségednek hogy „nyugodtan hagyj el”. A meddőség lassan világméretű probléma, ne okold magad! Okold inkább az ételeket, a környezetszennyezést, a technológiai fejlődést!

7. És a legfontosabb: soha ne add fel!

Egy meddő férfi

Utóirat: Akinek van gyereke és olvassa a cikket, becsülje meg, hogy micsoda kincs van a birtokában!

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/JPRFPhotos

Olvasd el női olvasónk beszámolóját saját meddőségi kezeléseiről: ITT, ITT és ITT!