-

Nyáron és ősszel a futásról írtam, most pedig a könyvek azok, amelyek vissza-visszatérnek a beszámolóimban. Ez olyan téli dolog. A hideg elől olyan jó egy meleg takaróval és egy habos kakaóval (persze itt Londonban inkább teával) bekuckózni a kedvenc fotelunkba, és eltűnni kicsit a sorok között. Na, erre az anyák kilencven százalékának esélye sincs, de egy kis rafináltsággal, egy jó fej férjjel és egy sötétben is használható e-book-olvasóval még olyan úri huncutságokra is lehet esélyünk, mint egy igazi, felnőtteknek írt könyv kiolvasása.

Én mindig lusta olvasó voltam. Tulajdonképpen imádom azt az élményt, amelyet egy jó könyv olvasása nyújt, arra viszont nehezen veszem rá magam, hogy felkutassam az érdeklődésemnek, ízlésemnek, hangulatomnak megfelelő műveket. Ha elém tesznek egy jó kis csemegét, azt boldogan befalom, de a válogatáshoz nincs türelmem.  Így simán eltelnek hónapok, hogy a híreken és WMN-cikkeken kívül nem nagyon olvasok mást.

Már nagyon itt volt az ideje, hogy kirántson valami a mesekönyvek rengetegéből, úgyhogy hamvából újraélesztettük a csodás kis könyvklubunkat.

Nem is emlékszem, mikor gyűltünk össze először abból a célból, hogy a mindenki által elolvasott könyvről beszélgessünk kicsit. Manci barátném fejéből pattant ki az ötlet egy film hatására, és gyorsan össze is jött a négyfős kis társaság, amivel indultunk. A rendszer úgy nézett ki, hogy a könyvklub egy tagja ajánl két könyvet a társaságnak, a többiek pedig szavazással eldöntik, melyiket olvassuk el mindannyian. Csak olyan könyv kerülhet terítékre, amelyet még senki nem olvasott (vagy annyira régen, hogy már egyáltalán nem emlékszik rá). Ezután kitűzünk egy időpontot, amikor mindenkit az lát vendégül, aki abban a körben javasolt. Így valaki mindig ajánl, süt-főz, vendégvár, vendégeskedik és olvas. Ez így roppant intellektuálisan hangzik, holott semmi másról nincs szó, mint nagy közös evés-ivásról, világmegváltásról... egy irodalmi mű apropóján. A három lány-egy fiú felállásba az évek során még ketten beházasodtak, volt tagfelvételi kérelem is, úgyhogy szép lassan a szűk baráti összejövetel a végére már igen komoly előkészületeket igényelt.

A legelső könyv Orwelltől az 1984 volt, az évek folyamán viszont Coelhótól Szolzsenyicinig elég széles skálát jártunk be az irodalmi palettán.

Van egy csomó közös dolog bennünk, ami önfeledtté és szórakoztatóvá tette a találkozásokat, az ízlésünkben, világlátásunkban sincsenek olyan szélsőséges eltérések, amelyek feszültséget okoztak volna egy-egy könyv kapcsán, a kulturális hátterünk és érdeklődésünk viszont annyira különböző, hogy ez mindig izgalmassá tette a kínálatot.

A cél nem az volt, hogy komoly irodalmi vitákat folytassunk, elemezzünk egy-egy alkotást, inkább az, hogy szélesítsük egymás látókörét, és egy-egy könyv apropóján közösen eltöltsünk egy vidám estét.

Voltak nagyon jó éveink, amikor négyszer-ötször is összejött a klubest, és voltak komoly megtorpanások, amikor majdnem egy évig nem tudtunk egyről a kettőre lépni. Még Barnabás születése után is össze tudtunk hozni egy-két találkozót. Ekkor volt az egyetlen alkalom, amikor nem a könyvet ajánlónál gyűltünk össze, hanem hozzánk jött mindenki, hogy két szoptatás közt meg tudjuk ejteni az összejövetelt. Ja, és rendeltük a kaját, nem főzött senki. Ez egyébként egy nagyon különleges alkalom volt, ugyanis Jászberényi Sándor Az ördög egy fekete kutya című novelláskötetét olvastuk, és a jeles alkalomra Skype-on csatlakozott hozzánk a szerző is.

Talán egyszer fordult eddig elő, hogy senki nem olvasta el az adott könyvet, de akkor is találtunk indokot az összejövetelre, hiszen egy evés-ivást megért, hogy kitárgyaljuk, miért is gyűrt le minket a szerző.

Év elején viszont két hónapon belül hagytuk el az országot mi, és az egész klub eszmei szerzője, Manci barátnőm a férjével együtt. Ők Frankfurtba tették át a székhelyüket, amellyel a könyvklub magyarországi törzse a felére csökkent. Ugyan fogadkoztunk, hogy így meg úgy összeszervezzük és folytatjuk, majd körbelátogatjuk egymást és miegymás, de kezdett elhalni a dolog.

Mi is, Manciék is próbáltak berendezkedni az új helyen, az új életbe, úgyhogy szaladtak a hónapok, így senki nem foglalkozott azzal, ki következik a sorban, mikorra és mit kéne elolvasni.

Aztán jött az ősz meg a Borcsától kapott könyv, és újra megcsapott, hogy mennyire jó olvasni. Gyorsan felvetettem a csapatnak, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk online folytatni ezt a szuper dolgot. Mindenki boldog volt és lelkes, ezért gyorsan felvettük a fonalat. A nemzetközi helyzethez annyiban alkalmazkodtunk, hogy csak elektronikus formában elérhető könyvet lehetett szavazásra bocsátani. Végül egyhangú többséggel Dragomán György Máglya című regénye került a kezeink közé.

dórival londonban

Az időpont kijelölése már sokkal nagyobb kihívás volt. Még ez az egy óra időeltolódás is fennakadást okozott, ráadásul a mi esetünkben nagymamás hétvégét kellett találni, hogy ne csak Barnabás ossza az észt az éterben.

Azt nem mondom, hogy teljesen felülkerekedtünk a nehézségeken, mert volt egy hiányzó, de hatan oda tudtunk ülni a gép elé a könyvvel és egy pohár borral. A rend kedvéért mindenki megosztotta egymással, hogy éppen mit eszik és iszik, néhány szót váltottunk az olvasásélményünkről is, de leginkább iszonyúan örültünk egymásnak.

Hiányzott egy csomó minden. Nem volt meg az az izgalom, amivel napokig készülődtem egy-egy könyvklubra, amikor épp én voltam a házigazda. Igaz, agyérgörcsöt sem kaptam attól, hogy ki mennyit késik, jó lesz-e a kaja, ki meddig tud maradni és mindennel végzek-e időben. A poénok is másképp ülnek egy konferenciabeszélgetésben, de mindezek ellenére iszonyúan jól szórakoztunk, és ami mindennél fontosabb, újabb könyvélménnyel lettünk gazdagabbak.

Alig várom a folytatást, mert olvasni annyira, de annyira jó!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Thinglass