-

Kölyök vagy, egy drága kis kölyök, édes szavaid koppannak a múlt eltűnt emlékképein. Már nem hiszek a szép mondatoknak, neked, vagy annak, aki voltál, akinek én elképzeltelek.

Képzelet vagy, egy eszményi képzelet, nem is létezel, nem is olyan vagy, mint az álmaimban. Hazudtál, és rajtad keresztül hazudtam magamnak.

Tünemény vagy, egy égi tünemény. Angyalarcú csenevész ördöggyerek. Megtéveszt a külsőd, a tengerkék szemed.

Tavasz vagy, az első pimasz napsugár. Mindenki téged vár, de te csak akkor jössz, amikor úgy tarja kedved, amikor akarsz...

Tél vagy. Fázom melletted, benned. Hideg szavaid körém dermedtek, egy jégcsákánnyal sem lehet leválasztani rólam azokat a mondatokat.

Eső vagy, földszagú eső. Súlyos indulattal zuhansz a földre, lemosol minden piszkot a világról, lemosod az összes régi szerelem nyomát rólam.

Élet vagy, zajongó élet. Ereimben folysz végig, mint a hömpölygő vér, mint az Amazonas, mint a Tisza, ahogy Petőfi megírta.

Idő vagy, a nem múló idő. A perceid visszafelé pattognak, és kattog az agyam velük együtt, vajon mit kellene tennem benned, ebben a nem múló időben?

Hogy ki vagy te, már nem tudom, csak nézem a képet, ami itt maradt, megsárgult papírfotó vagy az agyam hátsó szegletén. Már látom, mi a lényeg, de azt még mindig nem tudom, hogy miért szerettelek téged...

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/oscar-keys