A 48 éves amerikai vállalkozó az X-en jelentette be, hogy „újszülöttként klónozta magát”. Mint írta, a laboratóriumi sejtek segítségével új kezeléseket próbálhat ki, fiatal sejteket állíthat elő, és akár szerveket is növeszthetne transzplantáció céljára. Johnson szerint mindez „utat nyithat az öregedés visszafordításához”.

„Ez a bébi Bryan egyelőre egy Petri-csészében él”

– fogalmazott a vállalkozó, hozzátéve, hogy egyesek számára mindez disztópikus jövőképnek tűnhet, mások viszont az egészségügy elkerülhetetlen jövőjét látják benne.

Bejegyzésében a klónozás kifejezést használta, de az alkalazott eljárás nem azonos a köznyelvben ismert, reproduktív célú klónozással – vagyis egy teljes, önálló emberi lény létrehozásával, amely a legtöbb országban illegális is. Johnson valójában terápiás célú, kutatási jellegű őssejt-technológiáról beszél.

A módszer során a kutatók egy felnőtt ember sejtjeit genetikai átprogramozással olyan állapotba hozzák vissza, amely nagyon hasonlít az embrionális őssejtekéhez. Ezekből a pluripotens sejtekből a szervezet szinte bármely sejttípusa előállítható laboratóriumi körülmények között, ezért a technológia az orvosbiológiai kutatások egyik legígéretesebb területe. Az eljárást a 2000-es években a japán kutató, Jamanaka Sinja dolgozta ki, amiért 2012-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Gyógyíthatatlan betegsége miatt indult új irányba

Johnson július elején jelentette be, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála. „A gyomrom felfalja saját magát” – írta le az állapotot a vállalkozó, aki szerint a mesterséges intelligencia, a többféle biológiai adat együttes elemzése, valamint az egyedi genetikai megoldások korában egyetlen betegséget sem lenne szabad gyógyíthatatlannak tekinteni. Az őssejt-technológiára is épp emiatt számít. 

A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy bár az iPSC-technológia rendkívül ígéretes, a teljes értékű emberi szervek rutinszerű laboratóriumi előállítása és biztonságos átültetése jelenleg még kutatási fázisában van.

Évek óta az öregedés legyőzésén dolgozik

Bryan Johnson neve néhány éve vált ismertté világszerte, miután elindította Blueprint nevű, adatvezérelt longevity-programját, amelynek célja a biológiai öregedés lassítása és visszafordítása. A vállalkozó rendkívül szigorú napi rutint követ: főként növényi alapú étrendet tart, pontosan időzített edzéseket végez, több tucat étrend-kiegészítőt szed, folyamatosan méri szervezete biológiai mutatóit, és számos kísérleti beavatkozást is kipróbált. Korábban azzal is címlapokra került, hogy fia vérplazmáját használó fiatalító kezelésbe kezdett, bár később azt mondta, az eljárás nem hozta a remélt eredményeket. Állítása szerint mindezért évente több millió dollárt fizet ki, az általa kidolgozott, rendkívül részletes protokoll pedig mások számára is elérhető – igaz, a prémium csomag évi egymillió dollárba kerül. 

Miközben azonban a világ tehetősebb rétege a biológiai életkorát, hormonrendszerét és egész testét optimalizálja, Magyarországon sokaknak már egy időben elérhető szakorvosi vizsgálat is luxusnak számít – ezt az ellentmondást Lelkes Viktória aneszteziológus szakasszisztens járta körbe egy korábbi cikkében.

Nagy Andi

Kiemelt kép: Wikipedia/M Robertson