Kinek a vágyai alakítják a pornót? – Az ősember rajzaitól az AI-erotikáig

–

Mikor néztél utoljára pornót? Milyen pornó volt? Milyen hatással volt rád? 

A legtöbben furcsállnánk, ha valaki feltenné nekünk ezeket a kérdéseket, ám ha belegondolunk, mekkora szerepet játszik ma a kultúránkban és az életünkben a pornó, már nem tűnnek annyira sokkolónak. Akár tetszik, akár nem, a pornófogyasztás egyike azoknak az emberi szokásoknak, amelyeken a társadalom nagy része osztozik, korcsoporttól, bőrszíntől és földrajzi helyzettől függetlenül. A reprezentatív felmérések világszerte azt mutatják, hogy a felnőttek többsége (nagyjából 70%-a) már látott pornográf tartalmat, és minimum a harmaduk rendszeres fogyasztónak minősül. És mégis, a legtöbben továbbra is tartózkodunk attól, hogy nyíltan beszéljünk erről a témáról, annak ellenére, hogy az emberiség története során bőven volt időnk arra, hogy egészségesebb viszonyt alakítsunk ki vele. Akár fogyasztói vagyunk a pornónak, akár nem, mindannyiunk közös érdeke, hogy megértsük, hogyan vált azzá a kikerülhetetlen jelenséggé, amelynek ma ismerjük.

Nemrég megnéztem az RTL+ új sorozatának, a Birodalomnak az első két epizódját, amely a magyar pornóipar aranykorát dolgozza fel, és ennek kapcsán leereszkedtem a digitális „nyúlüregbe”, hogy többet tudjak meg a pornóipar történetéről, illetve azokról a testekről és tekintetekről, amelyek formálták.

Már az ősember is ciciket nézett 

Ha a prostitúció a legősibb mesterség, akkor a logika azt diktálná, hogy a pornográfia legyen a legrégebbi vizuális műfaj, és ez a felvetés nem is áll olyan messze a valóságtól. Ám mielőtt rátérnénk a kacér barlangrajzokra, előbb röviden definiáljuk, mi minősül pornográfiának! Bár a szónak van specifikusan jogi, szakmai és műfaji jelentése is, a köznyelvben általában az olyan tartalmakra használjuk, amelyek explicit módon ábrázolnak szexuális tevékenységeket, azzal a céllal, hogy felizgassák a befogadót. Ma leggyakrabban a pornófilmeket takarja ez a kifejezés, de valójában minden művészeti ágazatnak megvan a pornográf változata, legyen szó hangjátékokról, regényekről vagy fotókról, amelyek a nem erotikus művészethez hasonlóan végigkísérték, és megörökítették a történelmünket.

Az első meztelenséget és szexualitást ábrázoló alkotások még az őskorból származnak: barlangfalakon, díszített agyagedényeken és szobrokon egyaránt feltűnnek ilyenek. Tulajdonképpen ugyanazokat a motívumokat alkották meg, amelyeket ma egy kamasz jegyzetfüzetében is megtalálhatnánk: dús keblű nőket és rengeteg péniszt.

Az őskorban azonban ezeket a képeket egészen másként értelmezték, mint napjainkban. Gyakran a termékenység és a hatalom jelképei voltak, vagy egyszerűen őszinte részletek egy önábrázoláson. Ezért talán túlzás lenne ezeket az alkotásokat pornográfiának nevezni, de kétségtelenül ezek jelentették az első lépést egy olyan műfaj kialakulása felé, amely célzottan az emberi vágyak kifejezésére és vizsgálatára szolgál.

Nem pornó, csak szex

Az ókorban a szexualitás számos műfajban és médiumban helyet kapott: a vallásos művészettől a színházon át egészen a társadalmi szatíráig. Utóbbira korai példát kínál az egyiptomi Torinói Erotikus Papirusz, az egyetlen ismert erotikus tekercsfestmény, ami napjainkra is fennmaradt: a mű eltúlzott, sokszor vicces jeleneteken keresztül mutatja be egy bordélyház világát. Az ókori Görögországban a szexuális ábrázolások a mindennapi élet természetes részét képezték, és nemcsak műalkotásokon jelentek meg, hanem hétköznapi tárgyakon is: kerámiákon, ivóedényeken és lakásdíszeken egyaránt.

A meztelenséget és a nemi aktust bemutató jeleneteket nem rejtették el a nyilvánosság elől, hanem a kultúra szerves részét képezték.

Hasonlóképpen a rómaiak sem idegenkedtek a szexualitás nyilvános művészi megjelenítésétől. Pompeiien például erotikus graffitik borították a házak falait, a helyi építészetben pedig gyakran jelentek meg fallikus motívumok, amelyek védelmező szimbólumként szolgáltak. Ám akárcsak az ősember pajzán alkotásai esetében, még ezeket az ókori szexuális ábrázolásokat sem nevezhetjük igazán pornográfiának. A pornográfia mai definíciójának ugyanis fontos eleme az a kulturális és erkölcsi határvonal, amelyet a pornográfia és a művészet közé húzunk. Más szóval: ahhoz, hogy valamit pornográfiának tekintsünk, általában az kell, hogy az adott tartalom valamilyen módon kívül essen azokon a társadalmi normákon, amelyekhez kötjük a nyilvánosság előtti megjelenítést. 

A cenzúra árnyékában

Ez a fajta kategorizálás a késő középkorban és a kora újkorban válik igazán láthatóvá, amikor a társadalmak elkezdték meghatározni (és egyre szigorúbban ellenőrizni), hogy mi számít „obszcénnek”. Mivel Európában ekkorra a kereszténység vált a meghatározó kulturális erővé, a szexualitáshoz való viszony fokozatosan átalakult, és a nyilvános szexuális ábrázolások egyre ritkábbá váltak. Az explicit képek a kultúra peremére szorultak, de persze nem tűntek el teljesen. A középkori kéziratok tele vannak furcsa rajzokkal meztelen alakokról, felfedett nemi szervekről és szexuális jelenetekről, amelyek ott figyelnek a komoly vallási szövegek díszes margóin. Ezt az átalakulást aztán tovább gyorsította a 15. században feltalált könyvnyomtatás, amely minden korábbinál könnyebbé tette az ilyen jellegű anyagok sokszorosítását és terjesztését. 

Bár a pornográfiát mindig is fenyegette a vallási és politikai cenzúra (például a Katolikus Egyház által összeállított Index librorum prohibitorum, amely az erkölcsileg veszélyesnek ítélt műveket gyűjtötte össze), a felnőtt-tartalmak népszerűsége csak egyre nőtt minden technológiai újítással. A 17–18. századi Franciaországban virágzó illegális piac alakult ki az erotikus irodalom körül, amely olyan szerzőket termelt ki, mint a „szadomazochizmus” névadója, Marquis de Sade, akinek hatása a modern pornográfián is érezhető.

A fényképezés megjelenése újabb fordulópontot jelentett: az erotikus fotók magánstúdiókon, postai úton és csempészeken keresztül terjedtek Európa-szerte. Egyre több ember kezdett erotikus anyagokat fogyasztani, annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy a korszakot erősen áthatotta a puritán erkölcsi szemlélet, előrevetítve a következő száz évünk ellentmondásokkal teli viszonyát a pornográfiával. 

Szex a mozivásznon

A múlt század elején megjelentek az első pornográf filmek, az úgynevezett „stag filmek” formájában: ezek illegálisan terjedő, erotikus rövidfilmek voltak, amelyek már sokban hasonlítottak a modern pornófilmekhez abban, hogy nem csupán utaltak a szexuális aktusokra, hanem nyíltan ábrázolták is azokat. Ennek ellenére a következő néhány évtizedre még a fotográfia maradt a pornográf tartalmak legfontosabb médiuma, immár olyan erotikus magazinok formájában, mint a Playboy vagy később a Penthouse, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a szexualitás ábrázolása fokozatosan beépüljön a hétköznapi lifestyle-tartalmakba és a popkultúrába.

A 60-as évek végén és a 70-es évek elején kezdődött az úgynevezett „porno chic” korszak, amikor a lazuló obszcenitási törvények néhány helyen rövid időre lehetővé tették, hogy a mozik felnőttfilmeket vetíthessenek.

Ennek az időszaknak az egyik meghatározó alkotása a Mély torok című film volt, amelynek bevétele simán lekörözte a hagyományos filmekét, és amely főszereplőjét, Linda Lovelace-t sokan az első igazi „pornósztárként” tartják számon. (Bár az, hogy mennyire a saját akaratából vált azzá, több mint kérdéses). Várható módon ezek a filmek végül morális pánikot és új törvényeket vontak maguk után számos országban, ami az iparágat ismét a rejtőzködés és a szabályozottabb terjesztési csatornák felé terelte.

Otthon, kéjes otthon

A VHS bevezetése még a mozinál is drasztikusabban formálta át a pornográfiát. A felnőttfilmek nézése a nyilvános terekből átkerült az otthon kényelmébe és magánszférájába, ami még szélesebb fogyasztói réteget vonzott be. Ebben az időszakban a pornográfia végleg kilépett az underground világából, és valódi kereskedelmi iparággá vált – megjelentek a specializált produkciós cégek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, felismerhető arcokkal, saját márkaidentitással és műfaji specializációkkal. Nagyjából ekkor kezdtek kialakulni azok a népszerű kategóriák, amelyeket ma is látunk a pornóiparban: az amatőr, leszbikus és csoportos jelenetek mellett számos ismerős niche fellelhető volt a piacon. Az értékesítés is formalizálódott: a kazetták videókölcsönzőkön, futárokon és tematikus boltokon keresztül kerültek a fogyasztókhoz. Hasonló folyamatok mentek végbe (csak persze kisebb léptékben) Magyarországon is, ahol

a rendszerváltás után Budapest a hazai és nemzetközi produkciók fontos központja lett. Néhányan a korszak legismertebb felnőttszínészei közül, mint Monique Covet, Maya Gold és Michelle Wild, az ezt az időszakot feldolgozó Birodalomban is központi karakterek lettek, ahogy Kovács István (Kovi) is, a producer, akinek személye mára összefonódott a magyar pornóiparral. 

Digitális vadnyugat

Az ezredfordulóra a pornográfia hirtelen ismét egyfajta törvénytelen „vadnyugattá” változott. Az internet teljesen újraírta a pornó játékszabályait, a gyártástól egészen a terjesztésig: többé nem volt szükség producerekre vagy profi stúdiókra, bárki könnyedén készíthetett és megoszthatott felnőtt-tartalmakat. A fizikai termékek háttérbe szorulásával a bevétel egyre inkább hirdetésekből és előfizetésekből származott, sok hagyományos stúdió pedig képtelen volt alkalmazkodni az új modellhez. Az amatőr tartalmak népszerűsége tovább gyengítette a korábbi iparági vezetők pozícióját, és a valódi hatalmat (meg persze a pénzt) fokozatosan az ezeket terjesztő platformok kezébe adta, olyan óriásokat teremtve, mint a Pornhub. Eközben a pornográfia egyre elérhetőbbé, anonimabbá és jövedelmezőbbé vált: több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, jelentős kulturális és gazdasági befolyással. És végül megérkezünk a jelenbe, ahol szinte már úgy tűnik, hogy minden második dolog, amit az interneten látunk, pornó. 

A pornó áldozatai

Azonban ezért a láthatóságért az egész társadalom egyre súlyosabb árat fizet. Az elmúlt évtizedekben a pornográfiát számos személyes és társadalmi problémával hozták összefüggésbe; az irreális szépségideálok népszerűsítésétől kezdve egészen a szexuális erőszak normalizálásáig.

Évről évre egyre több embernél jelentkeznek a pornófüggőség tünetei, különösen a fiatal férfiak körében, amely komoly mentális problémákhoz és társadalmi elszigetelődéshez vezethet. A pornográfia emellett akár kapudrogként is szolgálhat káros ideológiák és közösségek felé (mint mondjuk a manoszféra), mivel rendszerint alárendelt, passzív szerepekben ábrázolja a nőket, ezzel erősítve a negatív nemi sztereotípiákat. A képernyőre kerülő szexuális aktusok is extrémebbé váltak, ez pedig hatással van a valós párkapcsolati és szexuális élményeinkre is: világszerte nők tömegei számolnak be arról, hogy egy új partnerrel való első együttlét során fojtogatták vagy megütötték őket. A színfalak mögött sem ritkák a kizsákmányolásról és visszaélésekről szóló történetek; sok felnőtt előadó vall veszélyes munkakörülményekről, sőt válogatott bűncselekményekről is.

Napjainkban a mesterséges intelligencia megjelenésével a pornográfiát övező etikai kérdések még összetettebbé váltak, mint valaha: a digitális erőszak olyan formái, mint a deepfake-ek és a bosszúpornó hatalmas károkat okoznak a felnőttfilmes előadóknak és hétköznapi nőknek egyaránt. 

Male gaze: a férfi pillantás hatalma

A mai pornográfia nem kis részben azért is jár ennyi problémával, mert bár a nők (és részben a szexuális kisebbségek) testére húzott fel egy komplett iparágat, valójában egyáltalán nem érdekelték a nők határai és vágyai. Helyette egyetlen csoport fantáziáit szolgálta ki: a heteroszexuális férfiakét. Ennek következtében a modern pornográfia rendre olyan eszköztárból dolgozik, amely nem túl kompatibilis a női élvezettel: eltúlzott, mesterséges testek, eltörölt személyiségek és kényelmetlen, vagy akár erőszakos szexuális aktusok jellemzik ezeket a tartalmakat. Emellett a pornó sokszor a nőiesség vagy akár a gyermekkor ártatlan kifejezéseit is szexuális töltettel ruházza fel, megfosztva a nőket attól, hogy veszélytelenül vegyenek részt bennük. Ezek pedig beletartoznak abba a jelenségbe, amit a feminista filmteoretikus Laura Mulvey male gaze-nek, vagy magyarul „férfitekintetnek” keresztelt: azaz hogy a nőket a művészetben gyakran egy heteroszexuális férfi nézőpontján keresztül ábrázolják, ami nem ritkán szexuális tárggyá vagy puszta dekorációvá redukálja őket. Bár

a „male gaze” a média minden műfaját átitatja, a pornográfiában különösen erős a hatása, ami azért is nagyon aggasztó, mert a szexualitás – és ezáltal az erotika – hatalmas szerepet játszik a lelki és a szociális fejlődésünkben. A felnőtt-tartalmak, amelyeket fogyasztunk, befolyásolják, hogy milyen tulajdonságokat tartunk kívánatosnak egy partnerben, mely szexuális viselkedésformákat tekintjük „normálisnak”, ahogy azt is, hogy egyáltalán kiknek van beleszólása ezekbe a normákba.

Amíg pedig ezek az elképzelések csak egy szűk, egyoldalú nézőponton át jelennek meg előttünk, addig biztosan további károkat fognak okozni.

Egy új korszak

Az utóbbi években több olyan változás is történt, amely arra utal, hogy kezdjük újraértékelni a pornográfiához fűződő viszonyunkat. Először is a pornó közönsége a férfiakról mára kibővült gyakorlatilag mindenkire: a hónapban a Pornhub bejelentette egy queer és női tartalmakra fókuszáló aloldal, a Pornhub Sapphic elindítását, arra hivatkozva, hogy ma már felhasználóik közel fele nő. Ezzel párhuzamosan az etikusan előállított és női élvezetre fókuszáló pornográfia piaca is láthatóan növekszik, hasonlóan az egyenesen az előadóktól érkező tartalmakhoz.  

Az OnlyFans lényegében kiiktatta a közvetítőket, és a közösségi média köntösébe bújtatta a szexmunkát: a felnőttfilmes önmarketing egyre inkább az influenszeri feladatkört másolja (vagy talán épp fordítva), összemosva a pornó és a mainstream határait. A felnőtt-tartalmak készítői így már nem feltétlenül a kultúra peremén léteznek: sokan közülük befolyásos közszereplőkké váltak, akiknek lehetőségük van arra, hogy nyíltabban beszéljenek munkájukról, és eredményesebben követeljenek változásokat az iparágon belül. Ám ez a változás talán a televízióban és a filmekben figyelhető meg a legjobban, ahol a szexmunkások egysíkú, elrettentő példákból fokozatosan teljes értékű karakterekké váltak. Az olyan újabb alkotások, mint az X, az Anora vagy a Cam, azt üzenik nekünk, hogy a művészetben is kezd őszintébb párbeszéd kialakulni a felnőtt szórakoztatóiparról és annak szereplőiről. Ez a beszélgetés pedig Magyarországot is elérte, többek között a Birodalom formájában, amely amellett, hogy bemutatja a férfiakat, akiknek tekintete formálta a hazai pornóipart, arra is törekszik, hogy igazságot szolgáltasson azoknak a nőknek, akiknek teste és élményei nélkül meg sem születhetett volna.

Ma sokan már nem szégyenteljes vagy sokkoló dologként tekintenek a pornográfiára, hanem pusztán a hétköznapi élet részeként. És bár nincs egyértelmű válasz arra, hogy ez a változás jó vagy rossz, az kétségtelen, hogy sikerült emberibbé tennie egy olyan szakmát, amelyet hosszú időn keresztül megvetés és kirekesztés övezett.

Egyre többen értjük meg, hogy a pornóban való szereplés vagy a szexmunka nem határozza meg, és nem is csökkenti egy ember értékét. És ez talán az a dolog, ami miatt – minden ellentmondása ellenére – mégis érezhetünk némi reményt a pornográfia jövőjével kapcsolatban. 

Nyáry Luca