16 év NER: a társadalmunk sokat sérült, látleletet veszünk róla – Új sorozat a WMN-en!

–

Szűk két hónap van hátra a választásokig, de már most jóformán minden napra jut három-négy olyan hazai vonatkozású hír is, ami felkavar vagy lesokkol minket, ami kapcsán azt érezzük: itt kell élnünk ahhoz, hogy ezt elhiggyük. A közélet egyre csak dübörög, és hamarosan még őrületesebb tempóra kapcsol majd. Hogyan érdemes lépést tartani a történésekkel úgy, hogy közben megőrizzük a józan eszünket és az érzékenységünket? 

Visszavenni a figyelmünket, az idői perspektívánkat

Korunk információs környezete több szempontból is kihívás elé állít minket. A rengeteg információ közé sok álhír, propagandaüzenet, AI-generálta hamis tartalom vegyül, így olvasóként egyre több energiába telik kiemelni a hírfolyamból mindazt, ami hiteles és igazán releváns. Erre reagálva, és azért, hogy a segítségedre legyünk, a WMN csapatát január közepétől newsroom-újságíró erősíti: Nagy Andi a WMN Szűrő rovatba gyűjti neked azokat a legfontosabb hazai és nemzetközi híreket, amelyek a magazin főbb témáihoz, köztük a nők, gyerekek és kisebbségi csoportok jogaihoz kapcsolódnak. 

Az információk kétes minősége és irdatlan mennyisége mellett a sebességük is egy olyan tényező, amivel számolni érdemes. Manapság a hírek minden eddiginél szűkebb érvényességi körrel rendelkeznek:

amin most megütközünk, azt pár óra, nap alatt elfelejtjük, mert jön egy újabb dolog, ami megrendít, elszomorít, felháborít minket.

Az aktualitások bűvöletében élve az időészlelésünk drasztikusan beszűkül, mígnem bezárva találjuk magunkat a pillanatba, amit a hatalom, és az érte versengők minden eszközzel uralni igyekeznek. Az időnk, a figyelmünk szétesése azonban kiszolgáltatottá tehet minket. 

Ahhoz ugyanis, hogy tudatosan alakítsuk a sorsunkat, és tájékozott döntéseket hozzunk, elengedhetetlen, hogy ne veszítsük el a perspektívánkat: hogy hosszabb időegységekben, egyben lássunk folyamatokat akár a múltról való gondolkodásról, akár a jövő előrevetítéséről van szó. Pszichológiai kutatásokból ráadásul azt is tudjuk, hogy az emlékezés és az új forgatókönyvek létrehozása azonos idegpályákon történik az agyban: tehát

az, aki képtelen visszafelé nézni a múltban, könnyen szem elől tévesztheti a jövőjét is. 

Mérlegen: 16 év NER

Éppen ezért a szerkesztőséggel úgy döntöttünk, azzal párhuzamosan, hogy segítünk neked eligazodni a legfrissebb hírekben, elindítunk egy sorozatot, amelyben 15, a magazin és olvasói számára a WMN indulásától kezdve kiemelten fontos területen vesszük végig, mi történt, és mi nem az Orbán-rendszer 16 évében. Megvizsgáljuk, miben vagyunk most, és hogyan jutottunk idáig: miként alakult a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés, a gyerekvédelem, az idősellátás, a pszichológia, az oktatásügy, az LMBTQ-jogok, az ifjúságpolitika, a sajtószabadság, a roma emberek helyzete, az egészségügy, a hajléktalanság és lakhatási szegénység, a kultúrpolitika, a reprodukciós egészség és jogok, a környezetvédelem és a családpolitika.  

A problémák nem 2010-ben kezdődtek, de azt gondoljuk, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok kivételes felhatalmazása kivételes felelősséggel is jár.

Orbán Viktor egymást követő négy cikluson keresztül, kétharmados parlamenti többséggel vezethette az országot egy olyan időszakban, amikor sok milliárd eurónyi EU-s pénz érkezett hazánkba – ez történelmi lehetőség volt, és a felelősség is történelmi. 

Nemcsak politika: az életünk

Ezen a ponton talán azt gondolod, „oké, igazatok van, de minek politizál egy női vagy életmódmagazin”? Azért, mert annak ellenére, hogy a miniszterelnök azt mondta, nőügyekkel nem foglalkozik, és annak ellenére, hogy a magyar miniszterek között ma egyetlen nő sincs, nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy a politika öltönyös férfiak játszótere volna, sőt, azt sem, hogy tőlünk független dolog lenne. 

Mert valójában politika az is, hogy hogyan szülünk és születünk, nevelkedünk, dolgozunk, betegeskedünk, öregszünk és halunk meg ebben az országban.

Hogy milyen oktatásban részesül a gyerekünk, hogy amint teheti, külföldre költözik-e majd egy szabadabb élet reményében. Hogy kifejezhetjük-e büntetlenül a véleményünket, hogy lehetünk-e önmagunk, és szerethetjük-e megbélyegzés nélkül, azonos jogokkal azt, akit. Hogy amikor bántanak minket vagy nehézségünk támad, van-e, aki megvéd, segít, vagy ilyenkor csak még mélyebbre taszítanak minket. Hogy a munkánkért jár-e annyi pénz, amiből családot, otthont, jövőt építhetünk, hogy össze tudunk-e kuporgatni annyit, amivel legalább emberhez méltó körülmények között élhetünk. Meg egyáltalán: hogy emberek tudunk-e maradni a döntéseinkben, az egymáshoz való viszonyainkban, a családi asztalnál, a szomszédainkkal, a kommentmezőkben, vagy folyamatosan egymás ellen hergelnek minket. 

Nem foglalkozni a politikával privilégium: a sérülékeny csoportok tagjai régóta tudják ezt, de mára ott tartunk, hogy egy szűk NER-eliten kívül mindannyian elvesztettük ezt a kiváltságunkat.

Már nem tudunk nem oda nézni, már nem tudunk úgy tenni, mintha nem lenne nagy a baj, mert a valóság lépten-nyomon szembejön: visszaköszön a penészes falakban, a várólisták hosszában, a megfásult tekintetekben. 

A társadalmunk sokat sérült, és mi látleletet veszünk róla

Régóta beszélünk arról, hogy az illiberális demokrácia kiépítése, illetve maga az orbáni hatalomgyakorlás bántalmazó jegyeket mutat. A Fidesz–KDNP-kormányok miközben sok szempontból izolálták hazánkat az EU-ban és a NATO-ban, igyekeztek uralmuk alá vonni mindent, ami a társadalom autonómiáját erősítheti: a bíróságokat, az egyetemeket, a kultúrát, a szabad sajtót, a civil szervezeteket. Létrehoztak egy egész médiabirodalmat, amelyen keresztül azt sulykolták, hogy az ő valóságuk az egyetlen valóság, a világ pedig veszélyes hely, amelyben kizárólag ők nyújthatnak védelmet a külső és belső, többnyire koholt ellenségekkel szemben. A korrupciós hálózatokon keresztül tovább növelték a függőséget, a különféle lehetőségekért, előnyökért, vagy csak a békén hagyásért cserébe pedig feltétlen lojalitást vártak el, így mára a kormányzó elit önkorlátozásra, önreflexióra való képessége radikálisan lecsökkent.  

Ezek a folyamatok, az elmúlt 16 év nyomot hagyott a társadalmunkon. A bőrünkön még mindig ott húzódnak a XX. századi történelem gyógyulatlan hegei, melyek kollektív kezeléséért az Orbán-kormányok sem tettek semmit, sőt. A központilag gerjesztett indulatok miatt úgy fordultunk egymás ellen, mint mikor egy autoimmun reakcióban a szervezet saját sejtjeire támad. A szolidaritás elgyengült, akár izomsorvadásban a végtag, ha tartósan nem használják. Nem csoda, hiszen a társadalmi intézményeink súlyos sérülésekkel küzdenek. Éppen ezért az új sorozatunkban látleletet veszünk: leírjuk a törések helyét, jellegét, kiterjedését, keletkezési idejét, és igyekszünk feltárni a hiánybetegségeket. 

Attól, hogy régóta tart, még nem normális

Az egyik legnagyobb esélyünk, és a minket érő egyik legsúlyosabb veszély is abból származik, hogy szinte végtelen kapacitás rejlik bennünk az alkalmazkodásra.

Nagyon sok mindent képesek vagyunk megszokni, és ezt az antidemokratikus rezsimek is kihasználják.

Ha ugyanis valami mindig csak egy kicsivel kevesebb, egy kicsivel rosszabb, akkor a lépcsőzetesség fokozatosan érzéketlenít el minket a helyzet igazságtalanságával szemben. Ellenben, ha 2011 környékén hibernáltuk volna magunkat, és a mai valóságunkra ébrednénk, megdöbbennénk a kontraszton: még mellbevágóbb lenne az, hogy másfél évtized alatt hova jutottunk. 

A most induló Látlelet sorozat cikkeiben, videóiban természetesen a pozitív fejleményeket, előrelépéseket is rögzíteni fogjuk, miközben azonosítunk fontos, a 15 területen vissza-visszatérő mintázatokat. Az alulfinanszírozás, a túlzott központosítás romboló köreit. A látszatintézkedések zsákutcáit, amelyek mögött nincs átgondolt koncepció, sem következetes végrehajtás. A tüneti kezeléseket, amikor a hatalom tüzet olt, másra mutogat, vagy rendvédelmi eszközökkel, erőfitogtatással próbál elfedni komplex problémákat. 

Gyógyulás: együtt, mindenkivel

Azt is látni fogjuk, hogy az állam szakmai szervezetekkel, civilekkel történő érdemi együttműködése 2013–2014 táján nagyrészt mindenütt megszűnt. Holott szaktudásra, transzparenciára, folyamatos párbeszédre, termékeny vitákra volna szükség ahhoz, hogy haladjunk a közös ügyeink megoldásában. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a Látlelet anyagaiban több mint 30, a maga területén elismert szakértőt szólaltatunk meg. Az ő gondolataikat, szempontjaikat bárki megismerheti, mert – noha független magazinként a torz médiapiaci körülmények miatt számunkra is nehézzé vált a fennmaradás – a Látlelet cikkeit, videóit ingyenesen fogjuk közzétenni a WMN felületein: február 10-én indul is a sorozat, és egészen április elejéig tart majd. 

Ezzel is igyekszünk segíteni a tisztánlátást, és bízunk abban, hogy ha tehetitek, bekapcsolódtok a WMN-Tagság közösségébe: az eddigi és jövőbeli támogatásotokat ezúton is köszönjük! 

Az elmúlt 16 évben sokat sérültünk társadalomként, van tehát miről látleletet venni. De lényeges azt is észben tartani, hogy ez a test nem homogén: vannak még működni képes részeink, egyszerre vagyunk a végtelenségig kimerültek és mindenek dacára, baromi szívósak, ellenállóak.

És bár az áprilisi választásoknak óriási tétjük lesz, és minden eddiginél fontosabb lenne visszafordulni a demokrácia, a jogállamiság és Európa felé, tartósan gyógyulni csak akkor fogunk, ha nem azt várjuk, hogy valaki, egy vezető megmentsen minket. Nekünk kéne együtt, aktívan újraépíteni a kapcsolatiságunkat,

békével kezelni a különbözőségeinket, kíváncsisággal a komplexitást, és közös alapokról indulva védelmet kialakítani a hatalom túlgyakorlásával szemben. Bármit is hoz a jövő, ez nem megspórolható. 

–

Ezt a cikkünket, és a február 10-én, kedden induló Látlelet című társadalmi-közéleti sorozatunk minden írott és videós anyagát ingyenesen elérhetővé tesszük mindenki számára. Az ilyen és ehhez hasonló tartalmaink azonban nem készülhetnének el a közösségünk támogatása nélkül. Kérlek, támogasd munkánkat WMN-Tagság vásárlásával, amelyet ezen a linken tehetsz meg. Köszönjük!

Milanovich Domi