–

A Szőlő utcai ügyek kirobbanása óta kemény kijelentések hangoztak el kormánytagoktól a pedofil bűncselekmények elkövetőiről. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban azt mondta, az optimális megoldás valószínűleg az lenne, ha a pedofilokat felnégyelnénk, de mivel nincs halálbüntes, börtönben a helyük. Lázár János szintén a halálbüntetés pártján volna ebben a kérdésben, de ezt az EU-ban nem lehet, így a tényleges életfogytiglan vagy a kémiai kasztrálás jöhet szóba szerinte abban a törvényjavaslatban, amelyet Kocsis Máté frakcióvezetővel terveznek előterjeszteni. „A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás, ezt be kell vezetni” – hangsúlyozta egy utcafórumon a közlekedési miniszter, aki szerint a büntetésnek elrettentőnek kell lennie.  

Szimbólumnak erős, megoldásnak gyenge

„A bűnözést sosem a szankciók súlyosbítása szorítja vissza – véli Laczó Adrienn ügyvéd, egykori bíró –, hanem a felderítés hatékonyságának növelése, tehát az, ha az elkövető többé-kevésbé biztos lehet abban, hogy el fogják kapni, és rövid időn belül bíróság elé fogják állítani.” Amíg viszont csak nagyjából minden 100. bűntény elkövetője kerül bíróság elé, addig a tettesek számíthatnak arra, hogy meg fogják úszni, és akár évtizedekig zavartalanul folytathatják a működésüket. A Laczó által kiemelt szempontra az emberkereskedelemmel és kényszermunkával vádolt Juhász Péter Pál esete is példa.

Juhászt már 2003-ban feljelentette a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője, de hiába jeleztek róla később többször is a hatóságoknak, egészen 2025. májusi őrizetbe vételéig a hazai gyerekvédelem aktív, díjakkal is jutalmazott szereplője tudott maradni. 

Az igazi kérdés, hogy ez hogyan történhetett meg, és a pedofilok felnégyelésének, kiherélésének emlegetése némiképp ezekről a rendszerszintű problémákról viszi el a fókuszt.

Ez a kommunikáció keménykezűnek, határozottnak tünteti fel azokat a politikusokat, akik évtizedek óta nem képesek javítani sem a sok sebből vérző gyerekvédelmi rendszeren, sem hatékony védelmet, segítséget nyújtani azoknak az áldozatoknak, akiket a családjukon belül vagy a közvetlen környezetükben ér erőszak. 

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket övező indulatok persze teljesen érthetőek és jogosak: ezek rettenetes bűncselekmények, amelyekről tudomást szerezve zsigeri szinteken kapcsol be bennünk az undor és a „szemet szemért” elv, ahogy az a Lostprophets énekesének börtönbeli meggyilkolása kapcsán született kommentekből is kiviláglik. (Ezzel párhuzamosan viszont továbbra is jelen van a hitetlenkedés, a bagatellizálás, az áldozathibáztatás akkor is, amikor gyerekek kérnek segítséget és állnak elő a történeteikkel.) 

Ám a probléma sokkal összetettebb annál, minthogy egy biológiai beavatkozással orvosolni lehetne. Ahogy dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember is írta a WMN-en még 2016-ban: „A kémiai kasztráció önmagában nem megoldás. Olyan, mint levágni a kezét annak, aki lop. Nagyon szimbolikus, általában kielégíti az emberek bosszú iránti igényét, de nem kezeli az okokat, amelyek a bűncselekmény hátterében vannak, és semmivel sem járul hozzá ahhoz, hogy valaki ne legyen elkövető vagy áldozat.”

De mi is az a kémiai kasztráció?

A megtorlás vágya, a büntető jelleg az erős érzelmi töltésű „kémiai kasztráció” kifejezésben is tetten érhető, amely eljárás a közhiedelemmel ellentétben nem kasztrálja a személyt.