Péterfy-Novák Éva, Murakami Haruki és tízezer ajtó – itt a WMN szeptemberi olvasónaplója

–

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás (Felhő Café, 2025, 210)
Ajánlja: Kaiser Orsi

Rég volt a kezemben Péterfy-Novák Éva-kötet, pedig alapvetően nagyon szeretem az írásait. Ha jól emlékszem, az Egyasszonyt egyetlen nap alatt faltam fel, annyira magába szippantott. Most A Nevers-vágás című novelláskötetet forgatom esténként, elalvás előtt. Valahogy pont jókor talált rám ez a könyv – vagy mi egymásra –, mert újra ráébredtem, mennyire szeretek novellákat olvasni. Félreértés ne essék, nem a regények, a több száz oldalon átívelő, kanyargó történetek ellen akarok szólni. De most, a hektikus időbeosztásomban, a néha kaotikussá váló hétköznapjaimban igazi könnyebbség, hogy nem kell minden alkalommal visszalapoznom 10–20 oldalt, csak hogy újra felvegyem a történet, a cselekmény fonalát.

A másik dolog, ami különösen tetszik A Nevers-vágásban, hogy olyan történeteket mesél el, amelyek akár rólam is szólhatnának. Vagy rólad.

Életszerűek és életszagúak: olyan jelenetek, amiket a fodrásznál hall az ember, vagy amikor a kórházban ügyintézés közben várakozik. Nincs túlzás, nincs alternatív világ, nincsenek benne szuperhősök vagy démonok. Csak halandó emberek és a hétköznapiság – nekem pont ez tetszik benne.

Murakami Haruki: A város és kiszámíthatatlan falai (Ford. Mayer Ingrid, Geopen, 2025, 614 oldal)
Ajánlja: Kurucz Adrienn

„A valóság olyasmi, amit mindenki magának választ ki néhány felkínált lehetőség közül.” Az idézet Murakami Haruki japán író regényéből való, amelyet Mayer Ingrid fordított le nagyon erősen és szépen. A mű több mint hatszáz oldal, az emberek többsége manapság fél is belekezdeni egy ilyen hosszú olvasmányba, pedig Murakami úgy tud írni, hogy visz, sodor magával a szöveg, hipp-hopp, azt veszed észre, hogy átsuhantál a könyvön, és el kell engedned a főhős kezét, amit nem szívesen teszel, annyira a szívedhez nőtt, pedig a nevét sem tudod.

Hogy miről szól a regény? Nagyon nehéz pár mondatban összefoglalni. Mondhatjuk, hogy egy szerelem története, pontosabban a szerelemé, amelyet csak kevesen ismerhetnek meg, és ők egyszerre szerencsések és átkozottak, mert ha elvesztik a társukat, bolyongani kényszerülnek egész életükben. És ez a bolyongás nemcsak földrajzi értelemben valósulhat meg, hanem a tudat mélyén is, egy képzeletbeli városban, amelynek falain csak az tud átjutni, hogy találkozhasson az elvesztett kedvesével, aki hisz benne, hogy „Több dolgok vannak földön és égen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes”.  (Shakespeare: Hamlet, fordította Arany János).

Csodálatos regény A város és kiszámíthatatlan falai, szívből ajánlom az őszi estékre.

Tisza Kata: MOST. Túlélő leszel, nem áldozat (Scolar, 2019, 504 oldal)
Ajánlja: Mózes Zsófi

Tisza Kata MOST. című könyvét egy éven keresztül mindenhová magammal vittem. Szó szerint rongyosra olvastam – és szívem szerint kötelezővé tenném. Már csak azért is, mert mindenki, aki életében került már (bármilyen) kapcsolatba egy másik emberrel, magára ismerhet a könyv bizonyos fejezeteiben. Segített, hogy darabokra szedjem, majd újraépítsem önmagam – és még most is előveszem néha, ha elmosódnak a határok, és iránymutatásra van szükségem. Segített feldolgozni a gyerekkori traumáimat, rendezni magamban a szüleim válását, majd a sajátomat, és megérteni, hogy a fájdalmas élmények nem határozzák meg az egész lényemet és életemet. Azt is ebből tanultam meg, hogy a legfontosabb, amit megőrizhetek, a szabadságom – és az, hogy ezzel mindannyian tisztában legyünk, talán sosem volt olyan fontos, mint most.

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó (Ford. Ballai Mária, Agave, 2025, 368 oldal)
Ajánlja: Fiala Bocsa

Az elmúlt napokban mindenkinek erről a könyvről lelkendeztem – amivel kompenzáltam azt a csöndes időszakot, amikor fülig el voltam temetkezve a Tízezer ajtóban.

Portál fantasy és felnövekvéstörténet, mese a bátorság megtalálásáról, a kívülállóságról, a vágyról az otthonra, a családra, a saját sorsra és az önrendelkezési jogra – mindez tízezer világon keresztül.

A főhős, January Dudose fiatal lány, akit az utazó ügynökként dolgozó apja lepasszolt a milliomos, befolyásos és rideg Mr. Locke-nak, aki kiutalt mellé egy szigorú nevelőnőt. A hatalmas házban élő lány sokat bolyong mostohaapja különleges gyűjteményei között, miközben magára is így tekint: gazdag pártfogója egyedi darabja ő, akire mindenki idegenkedve bámul. Egyik nap aztán talál egy könyvet – a Tízezer ajtót (könyv a könyvben!) –, amivel végre lehetőséget kap arra, hogy megismerhesse a saját eredettörténetét. A kötet aztán messzi tájakra, soha nem látott világok felé sodorja, felfedezi titkos képességeit, és rátalál arra, amire egész életében vágyott.

A regény gördülékeny, olvasmányos, bátran ajánlom annak is, aki esetleg eddig még csak hírből hallott a fantasy műfajáról, de most mégis szívesen tenne vele egy óvatos kísérletet.

„A könyvek ajtót nyitnak máshová” – ez minden jó könyvre igaz, de erre különösen.

Indrek Hargla: Melchior, ​a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye (Ford.: Rácz Nóra, Metropolis Media, 2013, 310 oldal)
Ajánlja: Sándor Anna

Jóféle észt krimi a középkorból – így tudnám egy röviden ajánlani a regényt, amit az egyébként északi irodalommal foglalkozó barátaim nyomtak a kezembe, mondván, ez tetszeni fog. És valóban.

Mindjárt a nyitójelenetben megölik a német lovagrend egy prominens tagját Tallinban. A helyi hatóságok pedig a ravasz és módszeres patikáriust, Melchiort kérik meg az ügy felderítésére. Hamarosan azonban újabb gyilkosságok történnek, amitől a város lakóin egyre inkább eluralkodik a félelem. A szálak egy rég halott, a környéket egykor rettegésben tartó kalóz személye felé mutatnak, persze jókora csavarokkal, ahogy azt kell.

Nem az én műfajom a krimi, de van, hogy elkap, és akkor kifejezetten élvezem azt a szellemi játékot, amit a szerző űz velünk. Hargla pedig az észt műfaji irodalom sztárszerzőjeként magabiztosan vezet az orromnál fogva. Jár neki a taps.

Bevallom, nem ismerem a Baltikum irodalmát, pedig jó lenne, hiszen itt vannak a „szomszédban”, a Melchior pedig számomra komfortos belépő. Hiszen a regényhez rengeteget hozzátesz az, mennyire érzékletesen mutatja be Hargla a közékori város mindennapjait, ráadásul jó sok történelmi dolgot hozzáolvashatok, tanulhatok, amit szintén nagyon élvezek. Nem ez lesz az utolsó Hargla-könyvem, főleg, hogy ez a regény egy Melchior-sorozat nyitója.

Az olvasmányélményt nem rontja, de azt nem hagyhatom ki, hogy a borító förmedvényes, nem is értem a kiadót. Már a barátaimtól egy barna papírba csomagolva kaptam kölcsön a kötetet, pont emiatt.

Olvasónaplónkat nyáron indítottuk, itt találod a júliusi és az augusztusi ajánlatainkat.

WMN szerkesztőség