Milyen napod volt, Kőmíves Kelemen? A többiek hol vannak? – Az ingyenes tankönyvek súlyos ára

–

Amíg csak a gyerekeim voltak közel az oktatáshoz, vagyis iskolába jártak, az alsós tankönyvek hoztak le az életről. Aztán amikor a gyerekeim iskolájában magyartanári állást hirdettek, hívást éreztem (ha volt, ha nem), hogy húsz év után újra tanítsak. A tankönyvek sokat segítettek az elején, hogy felvegyem a fonalat, a tananyag sem változott sokat. Viszont azt tapasztaltam, hogy a központosított tankönyvek egyre alacsonyabb színvonalúak lettek.

A Tanárképző Főiskolán, ami azóta megszűnt, az egykori középiskolai tankönyvek, egyetemi jegyzetek, didaktikai segédanyagok szerzői tanítottak minket. Volt, aki a közoktatás összes szintjén tanított, mielőtt a felsőoktatásba került, és tankönyvszerző lett.

De menjünk vissza még régebbre! Magyarországon a 19. század közepétől kezdtek professzionális keretek között tankönyveket kiadni, a reformkortól kezdve az iskolák elterjedésével üzleti vállalkozás lett a tankönyvkiadás. Nem meglepő módon a kialakuló verseny emelte a tankönyvek színvonalát. Egészen az 1949-es tankönyvreformig, amikor állami monopólium lett a tankönyvkiadás, létrejött a Tankönyvkiadó Vállalat.

Az állam döntött tehát arról, mi lehet a tankönyvben és mi nem, az aktuális ideológia pedig időnként akadály nélkül áramolhatott nemcsak a sorok között, hanem direktben is. Ismerős, ugye?

A rendszerváltás után megszűnt a monopóliumhelyzet a tankönyvpiacon

Új kiadók jelentek meg. 1990-ben a Tankönyvkiadó Vállalatból Nemzeti Tankönyvkiadó lett. A Műszaki Kiadó, a Mozaik Kiadó, az Apáczai Kiadó és a Korona Kiadó könyveit biztosan használták azok a diákok, akik visszatekintve az aranykorban éltek, legalábbis ami a tankönyvek színvonalát illeti. A hittankönyveket az egyházak kiadói adhatták ki, a reformpedagógiai könyvek is helyet kaptak az átmenetileg szabad piacon. A nyelvkönyvekhez is hozzájutottunk külföldi kiadók magyar képviselőin keresztül (Cambridge, Longman, Hueber).

A 2013-as tankönyvtörvény szerint azonban a 2013/14-es tanévtől kezdve a tankönyvellátást a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Tankönyvellátó) vette át, az iskoláknak szerződnie kellett ezzel a vállalattal. Röviden: az állam ezeket a könyveket gyakorlatilag kötelezően választhatóvá, ráadásul a családoknak ingyenessé tette, így központosította a tankönyvellátást.

A törvény tervezetébe beleolvasva egészen elképesztő célokat fogalmaztak meg az alkotók. „A változtatás célja egyrészt az, hogy a tankönyvellátás egységesítésével kizárólag oktatási-szakmai szempontok alapján történjen a tankönyvek kiválasztása és megrendelése, másrészt az, hogy a tankönyvbeszerzés átláthatósága növekedjen, továbbá csökkenjenek a szülők, valamint a költségvetés számára a tankönyvellátással járó kiadások.“

Ehhez nehéz bármit hozzáfűzni, mert semmi sem igaz belőle.

2013-ban egy olyan területen hoztak súlyos rendeletet, mely területnek 2010 óta nincs minisztériuma. Miért fontos ez? Mert a jelenleg a Belügyminisztérium alatt haldokló Oktatási Hivatal (OH), ahol az alacsony bérek miatt száznál több dolgozó mondott fel az elmúlt hónapokban, nem képes és nem is szándékozik az oktatást egyáltalán ügynek tekinteni.

Nincs miniszter, emberek szolgája, akit kérdezni, kérni, számonkérni lehet, nincs épület, ami elé pedagógusként és szülőként vonulhatunk, a hivatal nagy H-val személytelen rendeletekben kommunikál, és lassan egy embert sem tudok megnevezni, aki valamiért is felelősséget vállal.

Az oktatásban ma Magyarországon több mint 1,4 millió aktív résztvevő van

1.263.000 általános és középiskolai diák és 143.000 pedagógus. A szülőket bele sem számolom, így is tekintélyes ez a szám. A tanárok közül sokan még az 1949 utáni Tankönyvkiadó Vállalat könyveiből tanultak, tanítottak, de még nekik is feltűnik, hogy az OH által a torkunkon lenyomott kiadványok egyre nehezebben használhatóak. És bár a 2013-as törvény szövege úgy fogalmaz, hogy „az ingyenes használatra átadott tartós tankönyvek jelentősen enyhítik a gyermeket nevelő családok és a költségvetés terheit“, minden évben frissen nyomott tankönyvek fullasztják a felhasználókat. Az állítólag tartós tankönyvek az iskolai könyvtár polcain szép lassan betemetik a régebbi, mégis korszerűbb könyveket. 

És mi pedagógusok mégis használjuk a kötelezően választható tankönyveket. Persze. Mert nem minden iskolában van lehetőség arra, hogy a vezetőséggel konzultálva a pedagógus másik könyvet kérjen. A szülők sem mindig annyira tájékozottak és nagyvonalúak, hogy elfogadják a tanár külön kérését. Pont ma kaptam egy számomra örvendetes levelet az egyik gyerekem osztályfőnökétől, melyben megértésünket kéri, amiért 1030 forintot be kell fizetni egy másik kiadó tankönyvéért.

Nagyon szívesen, máskor is.

De ezt nem mindenki kezeli így. Lehet azt mondani erre, hogy minek, ott az ingyenes könyv, a jó tanár abból is tanít. Pontosítanék. A jó tanár annak ellenére tanít. Valamint anyagokat fénymásol, feladatokat talál ki, egyéb eszközöket használ. Megpróbálja kikalapálni a könyveket.

Elképzelhető, hogy a korlátozott tankönyvválasztás és a gyerekek szövegértésének romlása nem függ össze. Elképzelhető, hogy paranoiás vagyok, és nincs is ideológia, ami valami propagandateamen keresztül átmegy a nagy H-s hivatalba, hogy az egy tankerületi kitérővel megérkezzen az iskolákba. Lehet, hogy nem vett részt kormánypárti politikus egy középiskolai évnyitón, és csak a szemem káprázik.

De én úgy látom, hogy a cél a kritikai gondolkodás kivezetése a fejekből. Ezért kellett kivenni a Nyugat fejezetet a nyolcadikos irodalomkönyvből, és átnevezni „Kárpát-medencei irodalmunk a 20. század első felében”-re, ezért kap külön részt a „Vérző Magyarország – Trianon a magyar irodalomban”, ezért kell kitakarni az atlaszból egy fél országot kormánypropagandával. Ezért üldözték el a CEU-t, ezért támadják az Akadémiát, szüntetik meg az egyetemek autonómiáját, ajánlanak korlátozó ponthatárt a középiskoláknak, és propagálják a szakképzést vagy még azt sem.

Kell az ember az összeszerelő üzemekbe, kell az ember a szavazófülkébe. Amíg nincs tényleges tankönyvválasztási szabadság, amíg a szakmai szempontokat és a gyerekek érdekeit a tankönyvek bármilyen okból kifolyólag felülírják, az oktatás minden szereplőjének nehezített a pálya.

Murányi Renáta