–

Amikor fiatal tanárként elkezdtem középiskolásokat tanítani, nem tudtam, hogy mindez nem csupán a tananyag kreatív átadásáról szól majd. Nem tudtam, hogy nem csak a nyüzsgést kell elfojtani, hogy nem csak rendet kell tenni, és szép, átlátható vázlatokat villantani. 

Mélyvízbe zuhantam, rengeteg diákom volt. Sok arc, minden teremben más, jellegzetes szag. Még azt sem tudtam felmérni, hogy ki vagyok én ebben a rendszerben. Becsülettel készültem, izgalmas feladatokkal próbálkoztam, behoztam a szlenget is olykor, hogy szerethetőbbé váljon Petőfi, Madách, Gogol, a sok elhunyt, nagy koponya. Arra nem gondoltam, hogy a nyiladozó elméjű fiatalok az összes elfojtásukkal, gondjukkal, félelmükkel ülnek be a padba.

És az is váratlanul ért, hogy Dante Poklának ecsetelése közben majdnem meghalt egy lány pár méterre tőlem. 

Erről nem volt szó az egyetemen. 

Nem mondta senki, hogy előfordulhat: míg én azt akarom elmesélni, hogy Dante milyen bűnöket milyen büntetéssel sújtott a Pokolban, valaki személyes poklát is megpillanthatom.

A lány csendes volt, a rengeteg új diákom közül az egyik. Tán a nevét sem tudtam volna, még csak pár hónapja küzdöttem a szimbolikus katedrán. 

Észrevettem, hogy túlságosan mélyen alszik. De hát negyven diák közt akad, aki elszundít, pláne első órán. Az eszköztáram sem volt még kiművelt: rázogattattam a padtársával. Még az is csoda, hogy a vázlatírás és a nagy elánnal előadott elemzésem alatt észrevettem, hogy a sok arc közül valaki egy ideje már nem néz fel. 

Az agy gondoskodik arról, hogy leárnyékolja a kínos, kellemetlen élményeket. Nem is tudom már felidézni, hogyan, de kihívtuk a mentőket. 

A lány gyomrát kimosták. 

Gyűlölt, mert nem hagytam meghalni. 

Egy nagy adag nyugtatót vett be, közvetlenül az én órám előtt. Nálam akart elaludni, kiszállni mindenből, Dante Pokla alatt akart a saját földi poklából kimenekülni. Nem tudta senki, mi zajlik náluk otthon. Hogy a nevelőapja agresszív, fenyegeti, illetlenül viselkedik vele, hogy nincs kapaszkodója, hogy kiút sincs.

Valamiért akkor nálam akart némán segítséget kérni, padra hajtott fejjel, lelassult szívveréssel, elernyedt testtel.

Tőlem, akinek nem mondta senki, hogy a táblára írt vázlatnál sokkal komolyabb feladatok is várnak arra, aki belép egy osztályterembe. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek megtaláltak a következő években is.

A pályán maradtam, és nem Dante miatt…

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! 24 éves korig a Kék Vonal telefonszáma is hívható: 116-111. Amennyiben másért aggódik, ajánljuk az Alapítvány az Öngyilkosság ellen honlapját, amelyet ITT ér el. További tájékoztató, illetve – szakember segítségével igénybe vehető – önsegítő eszközt pedig ITT talál. 

WMN szerkesztőség

Kiemelt kép forrása: Unsplash/ Nicholas Bui, muhammad jihad hanif, Sergey Meshkov