Nem csak férfiaknak való vidék – A Grand Canyon első női kutatói

–

Intő jel: a végzetes nászút

„A Nyugatnak ez a része teljesen elérhetetlen, mert nincsenek utak és ösvények. Botanikai szempontból még soha nem kutatták, ezért minden, amit gyűjtünk, érdekes lesz” – vélte Elzada Clover, amikor eldöntötte: kollégájával, Lois Jotterrel együtt felfedezi és kategorizálja a Colorado folyó menti növényzetet. Teszi ezt annak ellenére, hogy a vállalkozás cseppet sem tűnt veszélytelennek, sőt. 

Bár a helyi őslakosok már hajóztak a folyón, rajtuk kívül csak pár fehér férfi volt képes megtenni ezt az utat: 1869 és 1938 között körülbelül tizenketten. Az egyetlen fehér nő, aki megpróbálta, tragikus véget ért.

Bessie Hyde és a férje, Glen Hyde 1928-ban indult nászútra a Green és a Colorado folyón, ám aztán nyom nélkül eltűntek a Grand Canyonban. A kutatócsapatok hiába fésülték át értük a környéket, csak a hajójukat találták meg, amely sértetlen volt, még benne lapult a házaspár holmija, köztük Bessie naplója és fényképezőgépe. Esetük a Grand Canyon történelmének egyik leghírhedtebb esete maradt, melyet számos podcastban és true crime műsorban is feldolgoztak. Mivel a holttestek soha nem kerültek elő, spekulációra bőven adódott tér.

Míg a szakértő úgy véli, Glen és Betty megfulladtak, akadnak jópáran, akik szerint gyilkosság történt.

A Grand Canyonon való túrázás alapvetően a férj ambíciója volt, aki megelégelhette a felesége panaszait a kényelmetlen és veszélyes körülményeket illetően, és egész egyszerűen eltette láb alól – érvel sok önjelölt nyomozó a házaspárt egy éjszakára vendégül látó illető beszámolójára támaszkodva, aki elmondta: Glen igen ingerültnek tűnt, amiért Bessie félúton ki akart szállni az utazásból.

No, de vissza a két botanikus nőhöz, akik egyvalamiben biztosak lehettek: a Grand Canyonon végigkígyózó folyó – ami ebben az időben még nem volt gátakkal szabályozva – kifejezetten veszélyes, helyenként igen erős sodrással, zubogókkal. 

Nem véletlen, hogy Elzada Clover, a Michigan Egyetem botanikusa eredetileg öszvérrel akarta megtenni az utat. Ám 1937 nyarán megismerkedett egy fogadóssal, Norm Nevillsszel, aki magát tapasztalt folyami vezetőnek füllentette és rábeszélte a nőt: inkább a folyón utazzanak. Norman ugyanis folyami túrákat akart indítani, és az a nagyszerű marketingötlete támadt: ha meg tudja győzni az embereket arról, hogy a Grand Canyonban a rafting még egy nőnek is megy, akkor majd biztos szívesebben jönnek.

Minden eshetőségre felkészülve

A következő nyáron útnak is indulhattak. A társasághoz még két férfin kívül Clover hívására a Michigan Egyetem végzős hallgatója, Lois Jotter botanikus is csatlakozott. „Tudom, hogy nem valami vidám kirándulás lesz, de ha nem megyek, mindig bánni fogom” – írta Jotter, aki fel volt készülve a legrosszabbra: indulás előtt minden holmiját összepakolta arra az esetre, ha mégse térne vissza.

„A nőknek megvan a helyük a világban, de nem a Colorado-kanyonban” – nyilatkozta Buzz Holmstrom, aki egy évvel korábban egyedül hajózott végig a folyón.

Az újságok sem jósoltak nekik sok sikert, sőt… Hogy az expedíció garantált kudarcra van ítélve, arra Bessie Hyde esetét hozták fel. Ám a kérdésre, hogy mit gondol az általános vélekedésről, miszerint a Grand Canyon nem nőnek való vidék, Clover így válaszolt: „Az, hogy az egyetlen nő, aki valaha megkísérelte ezt az utat, megfulladt, nem ok arra, hogy a nők jobban féljenek, mint a férfiak.”

A kétkedő hangok közepette a két nő igyekezett a családjukat és a sajtót is megnyugtatni: minden rendben lesz, hiszen jobb térképeik, jobb csónakjaik vannak, és Norm Nevills is nagyon tapasztalt. Ez utóbbi kijelentés azonban köszönőviszonyban sem volt a valósággal. Norman Nevills még soha nem tett meg ilyen utat, és a csónakokat (név szerint: a Went, a Botanyt és a Mexican Hatet, amiket Nevills készített az apjával) sem tesztelték le korábban. 

Csöndes siker

A 41 éves Clover és a 24 esztendős Jotter azonban mindenkire rácáfolt. Nemcsak célba értek, de sikerrel azonosítottak több mint ötven növényfajt a folyó mentén, melyek közül négyet ők fedeztek fel elsőként.

Az Utah állambeli Green Rivertől indultak, és eljutottak egészen Lake Meadig. A 45 napig tartó út során 1062 kilométert tettek meg a három hajóval.

Az eredeti terv szerint a csónakban csak a férfiak eveztek volna, hogy a nőknek legyen ideje növényeket begyűjteni. Ám hamar rájöttek: ahhoz, hogy eljussanak a végcélig, mindenkinek evezőt kell ragadnia. Így Clovernek és Jotternek kevesebb ideje maradt gyűjteni, már csak azért is, mert a helyszínen derült ki: a velük utazó férfiak magától értetődőnek veszik, hogy az expedíció tagjaira a nők főzzenek. Azaz: azon kívül, hogy a tudományos munkájuknak szentelik magukat, a princípiumukat is szépen teljesítsék csak be. 

Holisztikus megközelítés

Clover és Jotter a botanikai eredményeiket 1944-ben két cikkben tették közzé az American Midland Naturalist című folyóiratban. Ami még különösen izgalmassá teszi a munkájukat, hogy

ökoszisztémában gondolkodtak: nemcsak begyűjtötték a növényeket, hanem azt is tudni akarták, miért épp ezek nőnek ott, milyen kölcsönhatásban vannak a többi növénnyel, állattal, azaz komplex rendszerként vizsgálták a környezetet.

Igazán szomorú, hogy botanikai munkásságuk valójában soha nem kapta meg a méltó elismerést.

Az ezzel kapcsolatos csalódottság Clovert egész életében kísérte. Az újságok beszámoltak ugyan az utazásról, de a botanikáról nem sok szó esett. A legtöbb híradás lerendezte a dolgot azzal, hogy a két nő „összeszedett néhány növényt”.

Fiala Borcsa