Nyugtalanláb-szindróma: minden tizedik ember van, hogy reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

–

Az egész nagyjából tíz éve kezdődött. Tisztán emlékszem: ahogy beütött a kánikula, egyre rosszabbul aludtam. Amellett, hogy folyton forgolódtam, erős fájdalmat éreztem a lábaimban is; újra és újra fel kellett kelnem, hogy átmozgassam őket. Talán túlerőltettem edzésen, talán lúdtalp, talán a túl sok ülőmunka, talán csak stresszalapú az egész – kerestem a válaszokat –, azonban se az ortopéd orvos, se a sportorvos nem tudott hosszú távú megoldást adni a problémámra. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy képtelen voltam pontosan leírni a tüneteimet.

A fájdalomhoz furcsa égő érzés, egyfajta belső viszketés társult, főként a bokám táján, amit se fájdalomcsillapító, se altató, se nyugtató nem mulasztott el.

A rejtélyes gondra akkor derült fény, amikor először meséltem róla a nagymamámnak. Mint kiderült, őt már korábban diagnosztizálták ezzel a problémával, amit én is szépen megörököltem – a megoldás azonban nem a vérvételi vagy ortopédiai osztályon, hanem a neurológián rejlett.

Mintha hegyes tűkkel szurkálnának

A restless leg syndrome, azaz nyugtalanláb-szindróma neve kissé komikusan hangzik, pedig a hétköznapokban sajnos minden, csak nem vicces. Az érintetteknél eltérő lehet a súlyosság szintje – van, akinél időszakosan jelentkezik, és talán észre sem veszi, míg másoknál módszeresen tönkretesz minden éjszakát –, éppen ezért a kezelési módok is különbözőek. A legnagyobb gond azonban továbbra is a tudás-, a rendelkezésre álló információ- és a megfelelő kezelés hiánya. Pedig a rendellenesség egyáltalán nem ritka: az American Academy of Sleep Medicine kutatása szerint a populáció 14%-át érinti, ennek ellenére az RLS gyakran aluldiagnosztizált, mivel a tünetek általában enyhék, vagy félrevezetőek.

A nyugtalanláb-szindróma (RLS), más néven Willis–Ekbom-betegség fő jellemzője, hogy este vagy nyugodt testhelyzetben támad, és reggelre múlik el – tehát cirkadián jellege van.

Dr. habil. Szakács Zoltán alvásszakértő főorvos szerint

ez egy bonyolult neurológiai kórkép, amelyben a lábak – súlyosabb esetben más testrészek – perifériás idegei fokozott érzékenységet mutathatnak. Ez pedig a súlyos fájdalom és mozgáskényszer mellett elalvásképtelenséghez, inszomniához vezet.

A fájdalomrostokban a hiba

A kórkép hátterében általában két ok áll: az egyik az agyban lévő vashiány, amelynek hatására éjszaka leesik a dopaminszint, a másik pedig a fájdalomjelző idegrostok csökkenése – ugyanis a szabad idegvégződések deformálódnak, és fájdalom nélkül is ingerületet küldenek a gerincvelő felé. A helyzet rákfenéje, hogy sokszor évekig húzódik a diagnózis – ahogyan ez nálam is történt –, hiszen amellett, hogy sokan nem tudják körbeírni a tüneteiket, az agyi vashiányt sem mindig mutatja ki a vérvétel, vagy ha mégis, gyakran csak tünetileg kezelik.

„A kutya a fájdalomküszöbben, a gerincvelőben van elásva.

Nappal a fájdalomküszöb magas, és a szabad idegvégződések által közvetített ingerületek nem érik el ezt a küszöböt, éjjel viszont már igen.

Úgy kell ezt elképzelni, mintha parázsba lépnénk – természetes és ősi mechanizmus, hogy a parázsból elrántjuk a lábunkat, ám az RLS esetén ezt csak éjjel érzékeljük, ugyanis ilyenkor a központi idegrendszerben a dopaminszinttel együtt a fájdalomküszöb is csökken, ezzel elérve, hogy az illető »kirántsa a lábát a parázsból«” – magyarázza a szakember, hozzátéve: a dopaminszint reggelre helyreáll, ez az oka annak, hogy sok RLS-es beteg hajnalig virraszt. „A fájdalomrostok jellemzően időskorban kezdenek gyengülni – ekkor gyakorlatilag megtízszereződik az RLS-betegek száma.”

Az alvásszakértő hozzáteszi: a betegség lehet örökletes vagy szerzett is, sőt, bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet. Az antidepresszánst szedők körében például gyakori kísérő tünet, de gyakran előfordul terhesség alatt, vesebetegeknél, cukorbetegeknél, Parkinson-kórosoknál, autoimmun betegeknél is – így az első lépés mindig az alapprobléma kivizsgálása kell, hogy legyen. Ha azonban az RLS nem mellékhatásként jelentkezik, hanem alapbetegségként, akkor meglehetősen rossz hírünk van.

„Az RLS egy ősi rendszer, a fájdalomérző rendszer zavara, ami elől sajnos nem igazán lehet menekülni. Persze hasznos, ha csökkentjük a káros szokásokat, és egészséges életmódra törekszünk, de

a valóság az, hogy ha önmagában álló betegségről beszélünk, akkor sajnos az élethosszig fennáll.”

Első lépés: legalább ismerjük fel, mi a baj

És hogy hol tartunk most az RLS felismerésében, gyógyításában, a róla való edukációban? Annak ellenére, hogy a becslések szerint a magyar felnőtt lakosság 5–15 százalékát érinti a betegség, én a mai napig nem találkoztam se sorstárssal, se cikkel a témában, és legalább négy olyan neurológusnál jártam, aki széttette a kezét. Noha az RLS elvileg

nem hordoz magában további egészségügyi rizikót, az alvásminőséget nagyon súlyosan rontja – olyannyira, hogy sok helyen nem is neurológiai rendellenességként, hanem alvászavarként hivatkoznak rá,

ami – tekintve, hogy gátolja a kipihent alvást – magával von(hat) gyakorlatilag bármit, ami alvásmegvonással jár. Értsd: emelkedő szorongásszintet, depresszív epizódokat – sőt, legszélsőségesebb esetekben még szuicid késztetéseket is.

Mindezek ellenére finoman szólva is távol járunk attól, hogy hosszú távú megoldást találjunk. Az internet tele van különböző házipraktikákkal – kezdve a hideg-meleg borogatással, a lábak közé szorított párnával, az RLS-spray-vel, a TENS-készülékkel –, amik ideig-óráig működnek, de hosszabb távon sajnos nem hoznak enyhülést. És mint a szakembertől megtudom, sokszor a neurológusoknak sincs elég tudásuk ahhoz, hogy valódi és tartós megoldást nyújtsanak.

„A mai napig sok tévhit él az emberekben a betegséget illetően. Sok páciens azt gondolja, természetes dolog, hogy mozgatják a lábukat – és húsz éve még az orvostudomány is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán létezik periódikus lábmozgászavar”

– mondja dr. Szakács Zoltán. „A legtöbb kliens – már ha egyáltalán sikerül diagnosztizálni – pramipexolt, a Parkinson-kór kezelésére alkalmazott gyógyszert kap, azonban az rövid időn belül augmentációt, tehát hozzászokást eredményez. Ennek hatására az RLS súlyosbodik: amellett, hogy korábban jelentkezik a nap folyamán, megesik, hogy már a karokat is érinti.”

A szakember egyébként minden évben jár az USA-ba, hogy részt vegyen az RLS-sel kapcsolatos kutatások legújabb beszámolóin, és elmondja: a tengerentúlon jelenleg ópiátszármazékokat és fájdalomcsillapítókat alkalmaznak, illetve létezik úgynevezett intravénás lézeres abláció (egy visszérkezelési eljárás – a szerk.) is. Ezek mellett időnként vénásan adnak vaskészítményeket, és egyre többen kísérleteznek marihuánával is, de ő – mint a konzervatív orvoslás híve – nem igazán hisz az alternatív gyógymódokban.

„Az alternatív gyógymódok azt a célt szolgálják, hogy a többi idegszálat aktivizálják. Ilyen az, ha ütögetjük a lábunkat, vagy marihuánát használunk – hiszen így a befutó ingerületek kinyomják a kisebb fájdalmat. Ezek ideig-óráig működőképesek, de sajnos hosszabb távon veszítenek a hatásukból” – teszi hozzá. 

„Sokan ódzkodnak a gyógyszertől, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, mekkora szükség van a pihentető alvásra.

Én elsősorban fájdalomcsillapítókat ajánlok ehhez, de erről nagyon fontos egyeztetni egy neurológussal. Ha az RLS hosszú távon kivizsgálatlan marad, az súlyosan ronthatja az érintett életszínvonalát. Fontos, hogy komolyan vegyük, és törődjünk vele.”

Takács Dalma