Hova tartsam, hogy lássam? – A pillanat, amikor rájössz, hogy multifokális szemüveg kell

–

Nem a látásommal van baj, csak a karom rövid!

Hány ember sütötte már el ezt a szakállas poént a fülem hallatára! Jobbára középkorúak persze, 45-50 évesek, akik egyszer csak észrevették, hogy a betűk homályossá váltak, és távolabb kell tartani a könyvet, újságot, képernyőt, hogy olvasható legyen a szöveg. „Öregszeműség” vagy tudományosabban: presbyopia a jelenség neve, és azt jelenti, hogy a szemlencse alkalmazkodó képessége gyengül, az egykor rugalmas lencse keményebbé válik, a látás gyengül.

És megérkezik a háztartásba az első olvasószemüveg  

Ami folyton eltűnik, és különös helyeken bukkan fel ismét. Amikor épp nincs rá szükség.

Olvasószemüveget először írató ismerőseim kész börleszkshow-t adnak elő nap mint nap. Folyton a szemüvegüket keresik, és persze sosem találják meg akkor, amikor leginkább szükségük lenne rá. Mert például előttük az apróbetűs étlap, vagy el kellene küldeni telefonról egy fontos üzenetet. Csakhogy a szemüveget folyton otthon hagyják, elkeverik, összecserélik a házastársukéval, a fejük búbjára tolják, és megfeledkeznek róla – egy közeli rokonom szemüvege egyszer a fagyasztóládában vesztegelt napokig.

Így aztán ügyeskednek, nyújtózkodnak, próbálják minél messzebbre tartani maguktól a tárgyakat: étlapot, telefont, használati útmutatót, amennyire lehetséges, hátha meglesz az a fókusz.

Egy régóta rövidlátó – például én – ilyenkor csóválja a fejét és nevet. Meg irigykedik persze, mert ő gyerekkora óta látáskorrekcióra szorul, és mindig van nála, rajta szemüveg, állandóan viseli, így nem is tűnik el soha. Nem kapkodja fel-le, mint öregszemű társai, akiknek csak a közelre látás problémás, hisz szemüveg nélkül nem tud közlekedni, nem tudja értelmezni a táblákat, nem ismeri fel azt, aki szembejön az utcán, nem tudja, hányas busz közeleg, és be lehet-e kanyarodni jobbra, vagy ott nincs is utca. A moziban a felirat is összefolyna szemüveg nélkül, és a tévére kellene tapadnia, ha segítség nélkül szeretné tanulmányozni Mads Mikkelsen mimikáját. (Oké, lehet tőlem a fókuszban Pedro Pascal is.)

Az olvasószemüveges ember nem is igazi szemüveges – valami ilyesmit gondolt régebben a rövidlátó (én). Hisz az olvasószemüveges csak flörtöl a kerettel, szó sincs élettársi kapcsolatról, csak egy-egy rövid liezonról, megunni sincs ideje (pláne, ha folyton elveszik), nem törölget izzadó orrnyerget alatta a 7-es buszon és nem hiányzik neki veszettül a Balaton közepén, ahonnan minden stég átkozottul egyforma.

Egy ideig a rövidlátó (én), aki mínuszos szemüveggel bír, észre sem vette, hogy az ő szeme is öregszik. Még hencegett is vele, hogy szemüveg nélkül befűzi a tűt, elolvassa a feliratot a körömlakkon és a képernyőt sem tartja el magától. A férjének pedig rendeléskor duzzogva felolvasta az étlapot – mert az olvasószemüvege mindig a másik táskájában maradt.

Aztán egy optometrista elmagyarázta a rövidlátónak (nekem), hogy egyelőre azért lát jól közelre, mert nem lát jól messzire.

Ha leveszi a szemüvegét, akkor élesek a betűk az orra előtt, mert a távollátása korrigálatlan, és egyelőre a pluszos-mínuszos dioptriaszámok egyensúlyban vannak. De eljön majd egy pillanat, amikor ez az egyensúly megbillen, és szüksége lesz szemüvegre az olvasáshoz is. Mert például a monitor nézése már nem lesz annyira komfortos szemüveg nélkül. (Igen…) Vagy ha ki akar piszkálni egy szálkát a tenyeréből, akkor le kell vennie a távolra oké szemüvegét. Aztán idővel már így sem fogja élesen látni a közeli dolgokat.

Igen, itt tartok én most.

És kezdem irigyelni a „csak” közelre nem jól látó haverokat, hisz nekem immár két szemüveget kellene cserélgetnem, fel-le kapkodnom. A jövő pedig az –  látom a családi mintát –, hogy három szemüvegre lesz szükség (jó ég…).  

Ez a helyzet akkor áll elő, ha különféle távolsághoz más és más dioptriára van szükség, hogy a kép jó helyen jöjjön létre a retinán, és az agy értelmezni tudja. Más dioptriaszám kell ahhoz például, hogy élesen lássa az érintett ember, ki integet a távolból, mint ahhoz, hogy tévét nézzen vagy olvasson a fotelben.

Még vezetés közben sem csak egyféle látáskorrekcióra lehet szükség, hisz más a fókusz, ha az utat nézem, és más, ha a műszerfalat. Le-föl kapkodni a szemüvegeket az autóban? Nem túl életszerű ötlet – inkább életellenes.

Van viszont egy olyan megoldás, amivel én is kacérkodom, most, hogy többféle látáskorrekcióra is szorulnék már: ez pedig a multifokális lencse. Ez azt jelenti, hogy a lencséket úgy csiszolják, hogy élesen lásson az ember akkor is, ha olvas, akkor is, ha fölpillant valakire a könyvből, és akkor is, ha a horizontot kémleli kirándulás közben. A lencse trükkös: a szem előtt van egy távoli dioptria, amely aztán szépen fokozatosan változik, ahogy halad a közeli dioptria felé. Segítség lehet ez a szemüveg azok számára is, akik távolra jól látnak, e miatt fel-le kapkodják az olvasószemüvegüket, és azoknak is, akik eredendő látásproblémájuk miatt már régóta szemüvegesek. Így maradhat a szemüveg mindig a helyén, vagyis az orron, nem kell keresgélni állandóan, nem lesz örökké foltos a tapogatástól, és a hűtőládában sem kell családi összefogással napokig keresgélni.    

Kurucz Adrienn