–

A romantikus kapcsolatokat gyakran úgy állítják be, mint valamit, amit a nők kétségbeesetten keresnek, míg a férfiak többnyire ellenállnak, elzárkóznak tőle. Ezért van az, hogy a legénybúcsút lényegében egyfajta búcsúszertartásként kezelik, és ezért van annyi esküvői tortadísz, ahol a vőlegény meglógna, ha a menyasszony el nem kapná – hogy a „legény voltam mostanáig, papucs leszek mindhalálig” feliratos, papucs alakú vőlegénytortákról (TÉNYLEG van ilyen) már ne is beszéljek.

Mindezek azt a meggyőződést erősítik, hogy az elköteleződés és az érzelmek ellentétesek a „férfiassággal”, hogy a párkapcsolat börtön, a nők pedig a férfiak szabadságának és szórakozásának kerékkötői. De az, hogy a férfiakat nem arra szocializálják, hogy értékeljék az erős, bensőséges érzelmi kötődéssel járó kapcsolatokat, nem jelenti azt, hogy nem vágynának rá. Sőt.

Az elmúlt években egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a nők és a férfiak nem ugyanazon okokból – vagy nem azonos arányban – döntenek a házasság vagy a gyerekvállalás mellett.

Egy 2022-es felmérés szerint az egyedülálló amerikai nőknek csak 35 százaléka keres komoly romantikus kapcsolatot, míg az egyedülálló férfiaknak a fele. Egy másik, tavalyi felméréséből pedig kiderül, hogy míg a 18-29 éves nők 58 százaléka mondta azt, hogy a házasság – legalábbis valamennyire – elengedhetetlen a céljai eléréséhez, addig a férfiak körében ez az arány 66 százalék volt.

Egy másik, 2023-as felmérés is ezt a tendenciát erősíti: több férfi tartja a házasságot és a gyermekvállalást rendkívül vagy nagyon fontos tényezőnek a teljes élet szempontjából, mint nő – a házasság esetében a férfiak aránya 28 százalék, míg a nőké 18, a gyermekvállalás esetében pedig 29 százalék, szemben a nők 22 százalékával.

A gyermektelen fiatal férfiak szintén nagyobb valószínűséggel mondják, hogy egy nap szülők szeretnének lenni, mint nőtársaik.

A férfiak és a nők különböznek a romantikus kapcsolatok iránti vágyukban – és abban, hogyan értékelik azokat

Egy friss tanulmány, amely több mint 50 heteroszexuális párkapcsolattal foglalkozó – többségében az elmúlt két évtizedben végzett – vizsgálatra támaszkodik, megállapította, hogy

a férfiak hajlamosak jobban vágyakozni egy partner után, többet profitálnak a kapcsolatból, kevésbé valószínű, hogy kezdeményezik a szakítást, és jobban szenvednek az elválást követően, mint a nők.

Ahogy a tanulmány vezető szerzője, Iris V. Wahrig szociálpszichológus kifejti: „Számos tanulmányból tudjuk, hogy a nők jellemzően több érzelmi támogatást kapnak a társas közegüktől, mint a férfiak. Ezért a heteroszexuális férfiak érzelmi szükségleteik kielégítésében jobban függnek a partnerüktől, mint a heteroszexuális nők. Röviden: a férfiak számára pszichológiailag fontosabbak az állandó kapcsolatok, mint a nők számára.”

Egy másik, több mint 30 országot felölelő tanulmány szintén kimutatta, hogy a férfiak gyorsabban – átlagosan körülbelül egy hónappal hamarabb – lesznek szerelmesek, mint a nők. Míg a nők egyre kevésbé aggódnak az egyedülállósággal kapcsolatos patriarchális stigmák miatt – mint mondjuk „gyermektelen macskás nő” billogja –, már anyagilag sem függnek a párkapcsolatoktól, és egyre inkább önmagukat helyezik előtérbe, addig a férfiak egészen más helyzetben vannak. Bár egyértelműen vágynak az érzelmi intimitásra, a sebezhetőség megélésére és a szeretetre, a romantikus kapcsolatokon kívül nehezen ápolják a kapcsolataikat. Sőt, a tanulmányok azt mutatják, hogy

a férfiak szociális hálója az elmúlt évtizedekben egyre zsugorodott, így még inkább a romantikus partnerektől függ minden érzelmi szükségletük kielégítése. Ez pedig nem egészséges – sem a férfiaknak, sem pedig a velük együtt élő nőknek.

A férfiak ugyanúgy képesek az érzelmek megélésére – csak arra tanítjuk őket, hogy ne tegyék

A nemi szocializáció már nagyon korán kezdődik: a négyéves gyerekekben már diszkomfort érzetet kelt, ha a fiúk tipikusan „nőiesnek” kódolt viselkedést tanúsítanak – ami magában foglalja az érzelmek kifejezését vagy a sebezhetőség kimutatását. Eközben a felnőttek hajlamosak a gondoskodónak és érzelmesnek mondott fiúkat kevésbé szimpatikusnak tartani, mint azokat, akik sztereotipikusan „férfias” tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek a korlátozó ideálok aztán arra kényszerítik a fiúkat, hogy elnyomják érzéseiket, mielőtt még szavakkal ki tudnák fejezni azokat – míg a lányokat jutalmazzák az érzelmek kifejezéséért, és arra tanítják őket, hogy keressék és értékeljék a mély kapcsolatokat.

Az érzelmeket kiváltó ingereknek kitett férfiak és nők fiziológiai reakcióit – például a szívritmust, a vérnyomást és a bőr vezetőképességét – mérő vizsgálatok azonban nem találtak jelentős különbségeket a nemek között. Sőt, egyesek szerint a férfiak talán még intenzívebben élik meg az érzéseiket. 

Miközben társadalmi szinten a fiúkat arra tanítjuk, hogy ne éljék meg az érzéseiket, a lányoktól, később pedig a nőktől is elvárjuk, hogy ezt a munkát elvégezzék helyettük – figyeljenek a változó hangulatukra, szabályozzák az érzelmeiket, tartsák fenn a kapcsolataik egészségét, sőt segítsék őket a más emberekkel való kapcsolataikban.

Ellie Anderson filozófiaprofesszor ezt a fajta láthatatlan és alulértékelt érzelmi és szellemi erőfeszítést hermeneutikai munkának nevezte.

A romantikus kapcsolatok talán az egyetlen társadalmilag elfogadott módja annak, hogy a férfiak közelséget és sebezhetőséget éljenek meg, ezzel egy időben azonban sokan még mindig elvárják a nőktől, hogy elvégezzék az ehhez szükséges érzelmi munkát – anélkül, hogy viszonoznák azt.  

„Komoly paranoiám volt a motherless-ügy után” – Három erős gondolat Bányai Judit Popfilter-interjújából

WMN Life – 2025. május 20. – DD

Mégis, a hermeneutikai munka csak egy a sok felelősség közül, amelyek aránytalanul nagy mértékben nehezednek a nők vállára a kapcsolatokban – a háztartási munka, a gondozási munka és az egyéb kognitív munka végtelen terhe mellett, ami az élet zökkenőmentes működését biztosítja.

Nem csoda tehát, hogy a kutatások következetesen azt mutatják, hogy

a heteroszexuális párkapcsolatban élő nők kevesebbet alszanak, kevesebb szabadidejük van, és több házimunkát végeznek – még az egyedülálló anyákhoz képest is –, és hogy áltagosan kevésbé boldogok, mint a párkapcsolatban élő férfiak és más nők.

De ez az oka annak is, hogy az egyedülálló nők nagyobb elégedettségről számolnak be a családi állapotukkal kapcsolatban, mint az egyedülálló férfiak, és sokkal kevésbé valószínű, hogy szeretnének rajta változtatni.

A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy a nők nem vonzódnak különösebben az önző, státuszmániás, érzelmileg megrekedt „alfahím” típusokhoz. Éppen ellenkezőleg, nagyra tartják az olyan tulajdonságokat, mint a kedvesség, az érzékenység, az érzelmi intelligencia és a tisztesség. És mégis, hála az elavult patriarchális eszméknek, sokan továbbra is úgy gondolják, hogy ezek közel sem olyan fontosak, mint a dominancia vagy az erő. A nők pedig nem tudják ezt a narratívát átírni helyettük, ezt a munkát csak a férfiak tudják elvégezni.

Ha a férfiakat valóban arra programozták volna, hogy érzelmileg távolságtartóak, elérhetetlenek vagy érdektelenek legyenek a romantika iránt, akkor nem vágynának annyira – ha nem jobban – szerelemre, intimitásra és tartalmas kapcsolatokra, mint a nők. Pedig így van. 

Mindez azonban nem a biológiai beidegződések eredménye

Sokkal inkább a patriarchális kondicionálás és a „férfias” normák következménye, amelyek a férfiakat arra ösztönzik, hogy az érzelmeket és a sebezhetőséget „férfiatlannak”, és ezért szégyenletesnek vagy gyengének tekintsék. Az érzelmek elfojtása mégsem szünteti meg – csak mélyebbre ássa azokat. És ez nem erősebbé teszi a férfiakat – hanem épp ellenkezőleg, gyengíti, mivel éppen azoktól a dolgoktól vágja el őket, amelyek az erőt táplálják: a szoros kapcsolatoktól és az önmagukhoz, valamint másokhoz való mély kötődéstől.

A férfiaknak, mint mindenki másnak, vannak érzéseik. Lehetnek sebezhetőek, érzékenyek, empatikusak, együttérzőek és gondoskodóak. Épp olyan súllyal éreznek bánatot és örömöt, félelmet és szeretetet, csalódást és gyengédséget, mint bárki más. És legalább olyan jól tudják kifejezni, értelmezni és kezelni ezeket az érzelmeket.

A férfiak infantilizálása ezen a téren csak hátráltatja őket.

Bár sokáig úgy pozicionálták őket, mint az „alapértelmezett” embert – az orvostudomány és a jog területén, illetve általában véve a társadalomban –, azt a szabadságot megtagadták tőlük, hogy teljes mértékben emberként viselkedjenek. Az érzelmek azonban nem eredendően nemi alapúak. Csak mi döntöttünk úgy, hogy azok.

A férfiaknak nincs kevésbé szükségük a kapcsolatokra – elvégre nem kevésbé emberek –, de ha fenn akarják tartani azokat, nekik kell elvégezniük a munkát, hogy átírják az ezzel kapcsolatos elavult nemi sztereotípiákat.

Mózes Zsófi

A kiemelt kép forrása: Pexels/Neale LaSalle, Designecologist, Efrem Efre, San Engineer, Pixabay